halott kivitele

Teljes szövegű keresés

halott kivitele: A halottnak a házból a temetőbe vitele több, hagyományos rend szerint kialakult mozzanatból tevődik össze. Ezek egy része az egyházi szertartásokat is magában foglaló, ill. azokhoz kapcsolódó hagyományos szokáscselekmény; más része inkább hiedelem jellegű, és nem kötelező érvényű, de a múltban meglehetősen elterjedt kísérő cselekmény. A fő mozzanatok országszerte nagyjából egyeznek. – A koporsó lezárását általában megelőzte a halott siratása ( siratóének) és a családtagok halottól való búcsúvétele. Ezután a halottat letakarták szemfedővel (régen fehér vászon, később gyári tüll), amelyet a koporsó lezárása előtt felhasítottak általában az arc fölött hosszirányban, de sok helyen a lábnál is. Néhol ehelyett lehúzták a szemfedőt az arcról. Az ehhez fűződő leggyakoribb magyarázat az, hogy ha nem tennék, a halott a túlvilágon felébredve nem látna, megfulladna vagy nem tudna járni. Sok helyütt szokás volt ilyenkor a halott lábát összekötő kötelékeket is megoldani, sőt néhol a ruházat kötőit, gombjait is – eredetileg feltehetően azért, hogy ezek ne gátolják a halott mozgását a túlvilágon. A halottól való félelem ellen általános volt a koporsó lezárása előtt a lábujját megfogni. A leszögezés csak néhány szöggel történt, hogy a szemfedő körben kilógjon. Az udvarra lábbal előre vitték ki a koporsót (az udvarról az utcára hasonlóképpen) – általánosan elterjedt hit szerint ezzel a halott visszajárását előzték meg. Hasonló magyarázata ismert annak az országszerte elterjedt szokásnak, amely szerint a koporsót a házból való kivitel közben a küszöbhöz érintették (néhol ugyanez tiltott cselekmény volt). Általánosan elterjedt volt ugyanekkor az ablak kinyitása. Néhol él annak az emléke, hogy a halottat – szintén a visszajárást megelőzendő – nem az ajtón, hanem az ablakon vitték ki; ez azonban valószínűleg soha nem volt általános szokás. A 20. sz.-ban már csak szórványosan fordult elő a zajkeltés a halott kivitelekor (pl. rossz köcsög földhöz verése), feltehetően a halott lelkét elriasztó, tehát szintén a visszajárást megakadályozó szándékkal. Hasonló célja lehetett a néhol szokásos füstölésnek (ez történhetett a halott valamilyen tartozékával is: hajával, a szemfedő leszakított darabkájával), valamint a ravatalozó bakok, székek feldöntésének, amely a halott házból vagy udvarról való kivitelét kísérte sok helyen. Ha a gazda halt meg, az udvarról való kivitelkor szokás volt a szarvasmarhát kiengedni az istállóból, hogy ők is búcsúzzanak el gazdájuktól és ne sírjanak utána (gazdaasszony halálakor néhol a baromfit zavarták szét). – Az udvaron lefolytatott egyházi szertartást ( halott búcsúztatása) régen még egy templomi szertartás is követte; ezután vitték a halottat a temetőbe. A ma általános halottaskocsi helyett régen kézben (rudakon, ezek sokszor középen kiszélesedtek), ill. Szent Mihály lován vagy sok helyen szekéren vitték a halottat. (Néhol csak akkor, ha sár volt.) A szekérre több helyen felültek a siratóasszonyok vagy a közeli hozzátartozók, vagy a női családtagok stb. A menet élén a halott előtt a pap, kántor, templomszolga és egyéb tisztségviselők haladtak (pl. matyóknál a kereszthordozó, valamint két legény a templomi lobogókkal, fáklyások égő gyertyával, a kolozsvári hóstátiaknál a kalandos társaságok elöljárói); a koporsót követően elöl a férfiak, majd a nők (mindkét csoportban a rokonsági fok szerinti rendben). A fiatalok gyakran – néhol az asszonyok is – nem a menetben, hanem az út két oldalán mentek. Előfordult, hogy a férfiak a halott előtt, a nők a halott után vonultak. A halott hozzátartozója vagy néhol külön kereszthordozó vitte a menet élén a fejfát vagy keresztet. Fiatal lányok és legények temetése esetén a halottas menet sok egyéb mozzanatot is tartalmaz: díszek, jelvények vitele, zenekíséret stb. ( még: halott lakodalma). – A halott kivitelének módja Európa-szerte nagymértékben egyezik. A hiedelem jellegű kisérő cselekmények régtől fogva megtalálhatók egész Európában; nyilvánvalóan a halotti szokások igen régi rétegébe tartoznak. ( még: halál, halotti szokások) – Irod. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944).

Temetésre induló székely lányok zászlókkal (Déva, v. Hunyad m., 1906)

Temetési menet (Pográny, v. Nyitra m., 1961)

Temetési menet útban a ref. temető felé (Őriszentpéter, Vas m., 1953)

Zászlós temetkezés 1972 (Felsőrákos, v. Udvarhely m.)

Leánytemetés. Vöfénynek öltözött legyének viszik a koporsót, zászlós lányok kísérik 1939 (Pusztafalu, v. Abaúj-Torna m.)

Zászlós lányok a temetésen (Rimóc, Nógrád m., 1970)
Pócs Éva

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages