szabad gazdálkodás
szabad gazdálkodás: 1. a nyomásos gazdálkodással szemben olyan üzemrendszer, amelyből hiányzik a közösség kollektív szabályozó ereje, a → nyomáskényszer. Ilyen módon szabad gazdálkodás jellemzi a szabályozatlan (vad) talajváltó rendszert (→ parlagoló rendszer), a tanyás gazdálkodást, a nyomáson kívüli földek (→ szabad föld) hasznosítását. A szabad gazdálkodás rendszerint egyéni birtoklású területek gazdálkodási rendszere s így főleg a történeti fejlődés korai szakaszára jellemző, amikor a lakosság számához képest nagy volt a földbőség és a → szabad foglalás jogán mindenki művelés alá vehette a faluhatár valamely részét, s azon tetszés szerinti gazdálkodást folytathatott. Ebben az értelemben vett szabad gazdálkodás jellemezte az Alföld nagy részének 18. sz.-i, a török uralom megszűnése utáni művelési rendszerét. A későbbiekben, a népesség szaporodásával és a földbőség csökkenésével a szabad gazdálkodás a határ távolabbi részeire szorult vissza. – 2. Forgó nélküli gazdálkodás. Olyan üzemrendszer, amely teljes egészében a piacviszonyoknak, a keresletnek van alárendelve. Nincs előre meghatározott → vetésforgó, a termesztett növényeket évről évre a kereslet szerint választják meg, a szabad gazdálkodás tehát mindig a legjövedelmezőbb üzemágra súlypontoz. Szabad gazdálkodásról a szó modern értelmében csak akkor beszélhetünk, ha az az egész gazdaság vitelére jellemző. A szabad gazdálkodás alapvető feltételei: fejlett közlekedési és piacviszonyok, korszerű gazdasági berendezések, elegendő tőke és munkaerő. (→ még: egymezős rendszer) – Irod. Hensch Árpád: Mezőgazdasági üzemtan. (I., Magyar-Ovár, 1901); Wellmann Imre: Határhasználat az Alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében (Agrártört. Szle, 1967).
Török Katalin
