Honvéd Térképészeti Intézet

Teljes szövegű keresés

Honvéd Térképészeti Intézet: a m. kat. térképészet központi szerve. 1919-ben alakult Magyar Katonai Térképező Csoport néven. A trianoni béke polgárosította, ezért a PÜM XIII/C.o-aként működött. Állami Térképészet néven, 1938-ban vette fel a ~ nevet. Felépítése 1940-1945 között: pság, háromszögelő (geodéziai), terepfelmérői (topográfiai), fényképmérő (fotogrammetriai), térképrajzi (kartográfiai), műszaki (sokszorosító), közigazgatási csoport, szerkesztő és földrajzi (katonaföldrajzi) o. A ~-ben mintegy 300-350 fő dolgozott. Középpontban a kat. térképek előállítása, ill. a kiképzések és az átképzések szervezése állt. – A ~ legfontosabb feladata a Honvédség térképellátása volt. A haditérképek felújítása céljából 1939-től áttértek az egyszerűbb és gyorsabb helyesbítési eljárásra. A m-ro. és a m-ju. határon térképfelújítást végeztek. Kidolgozták a gyors felmérési eljárást a visszacsatolások során Mo-hoz visszakerült területek térképezésére. A n. hadvezetés felkérésére megteremtették a n. haditérképezés geodéziai alapjait. 1943-tól kezdődően 1944.ápr.1-ig elkészítették az ország egységes (1:50000 méretarányú, 244 szelvényből álló) térképsorozatát. E munkával párhuzamosan a Mo-i háromszögelési hálózat koordinátáit átszámították a n. Gauss-Krüger vetületi rendszerbe és a greenwichi kezdőmeridiánra, egyidejűleg az így nyert adatokból új tü. pontjegyzéket állítottak össze. Ezek voltak a ~ legnagyobb háborús feladatai. Ezeken túl kis méretarányú (1:200000) térképeket készítettek a gyorscsapatok részére, a hdm. irányítás céljára (1:400000), ill. áttekintő térképet és légi navigációs térképeket (1:750000). A hdm. térképellátást a HM irányította. A kijelölt sávokra egységcsomagokat állítottak elő. 1941-től már a Szu-ban hdm-eket folytató csapatok részére is folytak térképszállítások (1:200000 és 1:750000 méretarányban). 1942-ben a hadműveleti területekről is készítettek 1:50000 méretarányú térképeket. A háborús években átlagosan 2 millió térképnyomatot állítottak elő. 1943-ban bemérték Bp. légv. tűzrendszerét. A ~ ti-jei az erődítési munkálatok szemrevételezésében és a Mo-i erődrendszerek bemérésében is közreműködtek. SJ, 468.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem