Szovjet megszállási politika

Teljes szövegű keresés

Szovjet megszállási politika: a sz. hds. és biztonsági szervek intézményei és intézkedései az általuk elfoglalt Mo-i területeken 1944-1945-ben a sz. érdekek érvényesítésére. Mikor 1944. aug. végén a sz. hds. elérte Mo. határát, a sz. pol. (angolszász szöv-ekkel egyeztetett) célja az volt, hogy Horthy Miklós kormányzó irányításával biztosítsa Mo. kiválását a német szövetségi rendszerből, ezzel a háborúból. Az okt.11-én aláírt előzetes fegyverszüneti feltételek azonban az okt.15-i kiugrási kísérlet kudarca miatt nem valósulhattak meg. A sz. pol. egy ideig ezután is arra törekedett, hogy elkerülje a kat. megszállási rezsim bevezetését. Olyan m. korm-ban gondolkodott, amelyben Horthy államfői jogfolytonosságának elismerése mellett azok a m. politikusok és tbk-ok vennének részt, akik tagjai voltak a még a kormányzó által Moszkvába küldött fe.szüneti bizottságnak, ill. időközben átjöttek a fronton. Okt. végére azonban világossá vált, hogy a Honvédség zömét nem sikerült átállítani. A sz. vezetés nov. elején már úgy értékelte a helyzetet, hogy a Moszkvában tartózkodó m. politikusok és tbk-ok elszigetelt helyzetbe kerültek, nem áll mögöttük számottevő pol. és kat. erő. Időközben a sz. csapatok birtokba vették Mo. több mint egyharmadát. A Moszkvai Magyar Bizottság még messze volt a korm.alakítástól, így a sz. vezetés lépéskényszerbe került. A Szu. Állami Honvédelmi Bizottsága ezért okt.27-én a 2.Ukrán Front haditanácsát bízta meg a polg. közig. megszervezésével és irányításával. – A már sz. kézen lévő városokban és nagyobb községekben kat. pság-ot szerveztek, ezek alárendeltségében azonban nem építettek ki kat. közig-t, hanem a korábbi m. állami hivatalok helyben maradt vezetőit bízták meg a polg. közig. beindításával. Ezzel párhuzamosan hozzájárultak a Nemzeti Bizottságok megalakulásához. Miután a budapesti csata elhúzódása miatt arra nem volt lehetőségük, hogy a fővárosban hozzanak létre új m. korm-t, rákényszerültek, hogy a már birtokukban lévő területek egy nagyvárosában hívjanak életre egy antifas., a fellelhető vmennyi n-ellenes erő bevonásával létesítendő m. vezetési centrumot. – A ~ tekintettel Nyi-i szöv-eire, kínos gonddal ügyelt azon látszat elkerülésére, hogy a Vörös Hadsereg nyomában ott termő komm-k azonnal kikiáltják a proletárdiktatúrát. Ezért nem tették lehetővé sem azt, hogy az új m. korm. komm. vezetéssel és/vagy többséggel alakuljon meg, sem a moszkvai magyar kommunisták egészének azonali hazatérését. Nk. kötelezettségei és érdekei alapján nem biztosítottak azonnal monopolhelyzetet a Kommunista Pártnak, sőt időlegesen teret engedtek több dem. párt és/vagy mozgalom kibontakozásához. Azt azonban, hogy mi, hogyan és miért történjen, a sz. vezetés komm-ákkal tárgyalta meg. Sztálin személyesen döntötte el, hogy ne (fr. mintára) nemzeti felszabadítási biz-t vagy tanácsot hívjanak életre, hanem Ideiglenes Nemzetgyűlést és Ideiglenes Nemzeti Kormányt alkossanak. Ennek megalakulása után újrakezdődtek a fe.szüneti tárgyalások, az így kialakított magyar fegyverszünetet 1945.jan.20-án írták alá. Az egyezmény értelmében megalakult Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, Kli-ment Vorosilov msl. febr.3-án érkezett meg Debrecenbe, az INK székhelyére. A SZEB hatásköre nem terjedt ki a hadműveleti területre, vmint a m. területen (is) harcoló 2. és 3. Ukrán Frontra, a hdm. záróvonal mögötti területre korlátozódó tev-e elsősorban a m. pol. élet legfelsőbb szintű irányítására, vmint a m. gazd. erőforrások kiaknázására irányult. Utóbbi célja részben a harcoló csapatok ellátását célozta, részben a jóvátétel biztosítását. A frontvonal és a záróvonal közötti területeken a harcoló seregtestek pk-ai hadizsákmány címén foglaltak le minden gazd. és infrastrukturális létesítményt, iparcikk- és élelemkészletet, még a bankok pénztári készleteit és értékpapírjait is. Mivel a fe.szüneti egyezmény 7. pontja értelmében csak a n. kat. tulajdon volt hadizsákmánynak tekinthető, ez az eljárás a fe.szünet megsértését jelentette. Ugyanígy értékelhető, hogy a SZEB az 1945 nyarán több mint egymilliós, Mo-on állomásozó sz. haderő teljes ellátását az INK kötelességévé tette. A szerződésben ugyanis a Szöv. Főpság ellátására vonatkozó kötelezettség szerepelt. A sz. csapatok ellátási költségeinek beszámítására vonatkozó m. kérést a jóvétételbe a sz. vezetés határozottan elutasította. Mindezeken túl az egyes helyi sz. várospk-ok terheket vetettek ki, amiről még összesítés sem készült. – A polg. lakosságot, különösen 1944 végén és 1945 első felében, érzékenyen érintette a sz. kat-k egy részének, főként a bandákba verődő kat.szökevények garázdálkodása, s a személyi biztonság ezzel (is) összefüggő teljes hiánya. Rákosi Mátyás, az MKP főtitkára egy 1945.febr-i levele szerint „...a nők megerőszakolásának tömeges esetei, fosztogatások stb. [...] megismétlődnek...”. Százezres nagyságrendekben hurcoltak a Szu-ba malenkij robotra az utcákon elfogott embereket. Több tízezer n. nemzetiségű vagy nevű személyt már ekkor elvittek. – A sz. megszálló hatóságok a m. belpol. életet is ellenőrzésük alatt tartották. A SZEB sz. irányítói a m. komm. vezetőkkel szoros bizalmi viszonyban álltak, s „kényes” ügyekben velük konzultáltak. – A ~-ban ötvöződtek a hadicélok közvetlen és a bir.építés távlati szempontjai. Ezek esetenként összeütközésbe kerültek, ilyenek volt pl. a rekvirálások és az atrocitások, amelyek ártottak a komm. párt befolyásának. (Még: Német megszállási politika; Katonai közigazgatás Észak-Erdélyben) SP, 1105.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem