Salutatio
Salutatio, cliensek reggeli üdvözlő tisztelgése patronausaiknál, később általában szegények tisztelgő látogatása a gazdag vagy előkelő embereknél, hogy azok jóindulatát kiérdemeljék. A cliensek már korán reggel kezdték látogatásaikat, kivált ha több egymástól távolfekvő házat kellett sorra venniök. Több háznál egyáltalán nem vagy csak nagy nehezen és hosszas várakozásra nyertek bebocsátást; sok patronus azonban jó korán fölkelt s az atriumba maga elé bocsátotta a vestibulumban zajongó sokaságot (turba salutantium), sőt ha leereszkedő, nyájas, nem csak viszonozza köszöntésüket (,ave domine!’), hanem kezet fog velük és sorra csókolja őket (Petron. 44); de a kit nem ismer, vagy nem akar fölismerni, a nomenclatorral mondatja meg a nevét. Azután kis kosárban (sportula, l. o.) ételt osztott ki nekik; e helyett később meleg étel, majd pénzbeli ajándék jött divatba. A cliensek ilyenkor kérték ki a patronus támogatását vagy tanácsát valamely üzleti vagy peres ügyben. A gazdagra és előkelőre nézve hizelgő volt a cliensek mentül nagyobb számban való tisztelgése, mert nyilvános megjelenésekor is kisérték s a kiséret nagy száma emelte a patronus fényét és tekintélyét. A Kr. u. 1. század vége felé már kiment divatból a salutatio ezen módja; nemcsak a császárok, hanem tisztviselők s előkelő emberek is kihallgatást (admissio) adtak s a várakozók sokaságából a velarius bejelentése után tetszésük szerint vezettettek be egyeseket. A háziúr ekkor már a peristyliumban lakott, az atrium lett várakozó teremmé (vestibulum). A császár elé leborulva járultak a tisztelgők s nagy kitüntetés volt, ha valakit megcsókolt. A csúszómászók kézcsókkal illették a császárt, sőt gazdag pártfogóikat is. Amm. Marc. 28, 4, 10. CS. JÓ.
