A LILIK. Anser albifrons (Scop.) 1769.
A LILIK.
Anser albifrons (Scop.) 1769.
Anser albifrons (Scop.) 1769.
[Anas albifrons GM. – Branta albifrons Scop. – Anser palllipes SELYS. – Anser frontalis BAIRD.]
Népies nevei: lengyel lúd; kis vadlúd; hókás vadlúd; lilik; gyöngyér vagy gyöngyvér (Bodrogköz).
Jegyei: nagysága változó, mert vannak példányok, melyek alig nagyobbak a házi kacsánál s vannak megint, melyek majdnem felérnek egy kinőtt libával; csőrük egyszínű világossárgás, hússzínű vagy narancssárga, a csőrköröm fehéres (fiataloké barnás); a szárny fölső része és hajlása világos hamuszürke; a nagy evezők feketék, a következők sötétbarnák, csak szegésük fehér; homlokukon fehér hóka (az öregeké nagyobb, mint a fiataloké; utóbbiak fején kezdetben egyáltalán nincs nyoma fehér szinezetnek), melynek szélei feketésbarnák vagy feketék; az öregek csőrének tövét is fehér szinezet fogja körül; a mell feketén foltozott (fiatalok fehéresen foltosak); a lábak sárgásvörösek, fiatalabbaknál barnássárgák; szem barna. Egész tollazata egyébként a rendes vadludszerűen habozott barnásszürke, sötétebb, mint a nagy vadludé.
Ez a lúdfaja magas északon honos és Grönlandtól kezdve Európa, Ázsia és Észak-Amerika Jegestengerre dülő tájain vagy annak szigetein fészkel. Általában keletfelé nagyobb mennyiségben tartózkodik, mint nyugaton. A liliknek nagyság szerint – mely úgy látszik, nem csupán a kornak tudható be, hanem helyi okoknak – több fajtáját különböztethetjük meg. Részemről legalább nem tudom azokat élesen faj szerint is elválasztani, hanem csak egy törzsfaj fajtáinak tartom. Így az észak-amerikai liliktől (Anser albifrons gambeli HARTL) eltekintve a nálunk előfordulók ezek:
a) Az izlandi lilik. (Anser albifrons intermedius NAUM. 1842.)
Jegyei: a lilikek közt (kivéve az amerikait) legnagyobb; homlokán a fehér hóka inkább széles mint magas, s nem terjed a fejtető közepéig; a csőrtő oldalain is félholdalakú fehér folt látható; a csőr sárgavörös; láb narancsszínű. Izland északi részein honos, honnét télre néha mihozzánk is ellátogat. (L. I. köt. IV. és VIII. tábla).
Mértéke: H. 66; Sz. 42,5–44; F. 12,3–14; L. 5,8–6,5; Cs. 4,7–5 cm.
b) A kis lilik. (Anser albifrons finnmarchicus GUNN. 1767.)*
LINNÉ 1758-ban a Systema naturć cz. művének 123. lapján A. erythropus után irja: «fronte alba» (fehérhomlokú). Valószinüleg ezt a fajtát érti ugyan, de mivel leirást nem csatol hozzá s hazájául általánosságban Európa északi részét jelöli meg, azért elnevezése kétséges s helyébe a GUNNEROS-tól valót kell tennünk.
[Anser minutus NILS. – Anser Teminckii BOIE. – Anser erythropus NEWT. – Anser brevirostris BRHM.]
Jegyei: a házikacsánál alig, vagy valamivel nagyobb; homlokán a fehér hóka magasabb, mint széles, felterjed a fejtető közepéig (a szem fölött); melle feketén, erősen foltos; csőre igen kicsiny, tömzsi. Észak-Norvégiában, főleg a Finnmark-ban, Lapponiában honos, honnét telelésre a sok vetési luddal ritkán ugyan, de ő is ellátogat hozzánk.
Mértéke: H. 57–59,2; Sz. 39,2–40,8; F. 11–13; L. 6–6,4 Cs. 3,4–4 cm.
A most leirt két fajta nagyságra mintegy a törzsfajnak szélsősége. A sok átmenet színben, termetben nehezíti az éles különböztetést. Ilyen átmeneti alak az Anser bruchi BRHM.
Nálunk a lilik nem közönséges, bárha őszi vadlúdjáráskor itt-ott akad belőle egy-egy kisebb-nagyobb csapat. Kisebb termete, könnyebb repülése, de meg klilik, klilik, klek, klek vagy kliklik, kliklik hangja – a mitől magyar nevét is kapta – vonulás közben a magasban is megkülönbözteti a többi vadlúdfajtól. Inkább magában, fajtársaival jár vagy a vetési ludakhoz csatlakozik, de akkor is kűlön csapatban marad s nem vegyül igen a nagyobbak közé. A Tiszamentén, Fertőnél, Tisza- és Dunaközben, a Balatonnál több példányt lőttek; a Velenczei tavon magam is láttam egy ízben. A kis lilik, mely PETÉNYI szerint közönségesebb volna, mint az izlandi, szintén került a Fertőn, Szeged vidékén, Pest- és Moson-megyében, úgy Erdélyben is, utóbbit 1894 márczius 21-én Megykeréknél három darab közül lőtték. Alföldi népünk ismeri a liliket s azt is tudja, hogy nem nálunk fészkelő madár, a mit azzal, hogy «lengyel lúd» – a lengyel nyilván északi értelemben szerepel – fejez ki; de meg azzal a régi közmondással is: «majd tojik neked a lilik» vagyis: hiába! – mert az nálunk nem tojik.
