A KŐFORGATÓ. Arenaria interpres (L.) 1758.
A KŐFORGATÓ.
Arenaria interpres (L.) 1758.
Arenaria interpres (L.) 1758.
[Tringa interpres L. – Arenaria cinerea OL. GALL. – Morinella collaris MEYER. – Charadrius cinclus PALL. – Strepsilas collaris TEMM. – Strepsilas borealis, littoralis BRHM. – Cinclus morinellus GRAY. – Cinclus interpres GRAY. – Strepsilas interpres ILL. – Charadrius interpres SEEB.]
Jegyei: rigónagyságu; torka, melle, hasa, farkalja, a hát alsórésze, szárnyalja, a felső farkfedők hegye, a fark töve, a nagy evezők szára, úgy szárnycsíkja fehér; evezők barnásfeketék, ugyanilyen a begy két oldalának főszíne (őszszel és fiataloknál az egyes tollak itt világosabb végüek); farcsíkja táján feketebarna félholdszerű széles folt van; a fark vége szintén feketebarna, de a tollak hegyén keskeny, világosabb szegés látható; csőre barnásfekete; lábai naracssárgák.
Leirása. Nyári tollazatban: a fej és nyak alapszíne fehér, a homlokon, a szem alatt, tarkón s nyakon örvszerű, a begyen, a mell oldalai felé huzódva, úgy a hát elején, fekete tarkázás; a hát rozsdás, dióbarna és fehéres szinekkel tarkázott, valamint a szárny felső része is. Őszi tollazatuk hasonlít a fiatalok tollazatához (nálunk leginkább ilyen tollazatúak kerülnek) s legjobban jellemzi azt a felső test (kivéve a hát alsó részét, mely fehér) sötétbarnás főszine, az egyes tollak világossárgabarna szegése, mely főleg a szárnyfedőkön élénk, és a begyoldalak feketésbarnasága, mely szinezetbe a mell fehérsége, keskeny hegyes szögben a nyak feketebarna, világosabban foltozott örvéig nyulik.
Mértéke: H. 23–24; Sz. 15–15,6; F. 6–6,3; L. 2,5–3,1; Cs. 2–2,5 cm.
Az Ó-világ, valamint Amerika északi tájain költ, költözködéskor azonban roppant területeket bekalandoz. Lemegy Afrikában a Jóreménység fokáig, Ázsiában India déli részeig, Ceylonba, Ausztráliába s Dél-Amerika végeig. Azok a példányok, melyek nem költenek, egész nyáron át délibb vidékeken csavarognak. Nálunk ez a madár néhány év előtt még nagy ritkaság számba ment, de 1888 óta augusztus végén és szeptember első felében majdnem bizonyosra veszem a Velenczei tavon, hol egyesek a különböző partfutók nagy csapataihoz társulnak. Évenként lőttem itt egyes példányokat, melyek gyüjteményemben vannak. Valószínű, hogy más helyeken is rendesen átvonuló madárfaj, s a megfigyelés hiányossága okozza, hogy nem tudunk róla többet. Lövetett 1865-ben Hunyad-megyében, 1835-ben Tápió-Szt.-Györgyön (Pestm.) és 1897-ben Lellénél, a Balatonnál (GAÁL G.) is.
