A PARTI LILE.
Charadrius hiaticola L. 175.
[Charadrius hiaticula L. – Aegialites hiaticula BOIE. – Hiaticula arabs LICHT: Hiaticula annullata GRAY. – Charadrius Homeyeri BRHM. – Aegialitis hiaticuloides, auritus HEUGL. – Aegialitis hiaticola (SHARPE)].
Népies nevei: a kisebb liléket – ezt és a következő két fajt – nem igen különböztetik meg; a Kunságban czankócsirkéknek, az Alföld egyes helyein juhászkáknak, csöröcsirrnek, gyöpi madárnak (LAKTOS szerint), máshol fütyülőknek, sármadaraknak, fövényfutóknak hivják.
Jegyei: valamivel nagyobb a búbos pacsirtánál; főszínei: alul fehér, begyén fekete, fölül: homokszínű barna; homlokán fehér, fölötte fekete folt; nyakán fehér és fekete örv; csőrtöve sárga a középig, hegye fekete; lábai sárgák; a nagy evezők szára középen fehér, tőben és hegye felé sötétbarna; szárnyán fehér csík; szeme sötétbarna (tavaszszal szemhéja élénk sárga).
Leirása: Az öregeket jegyeik alapján könnyű felismerni s nem téveszthetők össze a kis lilével, melyhez különben igen hasonlítanak. A fejen, nyakon, begyen, tarka megoszlásban, a fehér, fekete és földszínűbarna szinek szép rajzolata szökik szembe; az evezők barnásfeketék, a hátulsók közepe – külső, szélökre terjedőleg – fehér foltos; hátuk földszínű barna; a fark középső két tollának tőfele barna, végük feketébe hajló, hegyükön kis fehér folt, a két legszélső toll majdnem egészen fehér, a többiek hegye fehér foltú, középrészük feketés, tövük barna. A fiatalok homloka fehér, fölötte nem fekete; a begyfolt sem tiszta, nem összefüggő, közepe fehéres, barnás árnyalattal, inkább csak az oldalakon feketés; általában azok a rajzolatok, melyek az öregeknél feketék, náluk inkább sötétbarnák; a csőr töve is barnás, sárga helyett; a fej és hát barna tollai, valamint a kis szárnyfedők világosabban szegettek.
Mértéke: H. 18–19; Sz. 12,3–13; F. 5,4–6; L. 2,2–2,6; Cs. 1,2–1,6 cm.
Fészkelve egész Európában, különösen tengerpartokon, kopár, homokos partu nagy tavaknál fordul elő s felterjed a magas Északra. Általában északibb tájakon számosabb, mint délen; Grönlandon, Spitzberg és Jan-Mayen szigeteken s Észak-Amerikában a Cumberland öbölben is előkerült. Kelet felé körülbelül, a Baikal tóig gyakori; Turkesztánban ritka. Télre Afrikába költözik s lemegy a Jóreménység fokáig, úgy szintén észak-nyugoti Indiába. Meztelen tópartjainkon, vízmenti székes legelőinken költözködéskor helyenként számos. Különösen május közepén és szeptemberben, október első hetében a Velenczei tónál közönségesnek mondhatom (legkésőbben Velenczén 1894-ben november 13-án lőttem), de találkoztam itt vele junius közepén is, a miből következtetve lehetséges, hogy Magyarországon költ (LAKATOS K. is irja, hogy a Fehértónál fészkelne), ámbár honi tojásait eddig nem találták; de lehetséges az is, hogy ezek a késői példányok meddő, nem szaporodó egyének voltak. Szokásaiban egyezik a kis lilével, hangja is olyan, mint azé, de valamivel erősebb. Hasznos madár, mert vizi férgeket, kis csigákat, rovarokat pusztít.