A SZÉKI LILE. Charadrius alexandrinus L. 1758.
A SZÉKI LILE.
Charadrius alexandrinus L. 1758.
Charadrius alexandrinus L. 1758.
[Charadrius cantianus LATH. – Char. littoralis BECHST. – Char. albifrons MEY & WOLF. – Hiaticula elegans Licht. – Aegialitis cantianus BOIE. – Aeg. albifrons, albigularis BRHM. – Eudromias elegans GEOFF. – Hiaticula cantiana RÜPP. – Aegialophilus cantianus GOULD. – Aegialitis alexandrina (SHARPE)].
Jegyei: valamivel kisebb, rövidebb, mint előbbi; főszíne: alul fehér, a begyen is (csak az öregek begy oldalán van egy-egy feketés folt); fölül: világos homokbarna; a nyakon fehér örv; a tarkó rozsdás; az első evező szára végig egészen fehér, a többieké csak középen; két-két szélső farktolla szintén egészen fehér, a farktollak végén nincsenek fehér foltok; lábai és csőre feketék; szeme sötétbarna.
Leirása. Nyári tollazatban: a fehér homlok fölött fekete folt; a szemen át a fülig keskeny fekete sáv; fejtető világos homokszínű, a tarkó felé mindjobban szép rozsdássárgába hajló; a begy oldalain fekete folt; a nagy szárnyfedők fehér végei a szárnyon keskeny csíkot alkotnak; evezők feketebarnák; a középső farktollak sötétes barnák, a szélsők fehérek. Őszszel fakóbb színű, a fekete rajzolatok sötétbarnásak, a tarkó csak olyan, mint a hát, nem rozsdaszínű, általában alul fehér és fölül homokszín uralkodik tollazatukon. A fiatalok hasonlítanak az őszi tollazatú öregekhez; kivéve sötét evezőiket és farkuk középtollait sötét szín nincs rajtuk; homlokuk szemük fölött lévő sáv, nyakörvük, egész alsó részök fehér; fejtetejük barnásszürke, minden toll halvány rozsdásfehéren szegett; ugyanilyenek a szemen átfutó sávok, a fültáj, a begyoldalak, egész felső részök, szárnyfedőik.
Mértéke: H. 16–17; Sz. 10,9–11,8; F. 4,3–5; L. 1,9–2,5; Cs. 1,3–1,5 cm.
Északon nem költ, hanem Európa mérsékelt és déli részein, leginkább a tengerpartok közelében, de nem kizárólag, mint NAUMANN, BREHM és mások gondolták, hanem nagyobb székes tavaknál is. Nyugat-Európától Kelet-Szibériáig, főleg a mongol sóstavaknál találták fészkét, sőt Észak-Afrikában is. Költözködéskor Amerikát, Ausztráliát és az India körül fekvő szigetségeket kivéve, minden megfelelő melegebb tájon észlelték. Magyarországban meglehetős számosan a Fertő keleti partján Illmicz körül találtam fészkelve; az alföldi széktavaknál és legelőkön szintén szaporít; tojásai Csongrádról, Csepelszigetről is kerültek. A Velenczei tónál fészkét nem leltem, de julius 20-án lőttem s egyeseket nyáron át is többször észleltem; valószínű tehát, hogy néhány pár családalapításra megtelepszik a tó környékén. Erdélyben a Marosnál észlelték néhányszor, CSATÓ J. Alvincznél, gróf LÁZÁR K. Benzencznél. Márczius utolsó hetében, áprilisban, május első hetében s őszszel augusztus második felében, szeptemberben költözködik, mikor székes tócsáinknál, nagyobb kopárpartu, legelőkkel határos tavainknál, ritkábban folyóinknál, helyenkint számos.
Nem annyira közvetetlen a víz parton, hanem sokszor, sőt legtöbbnyire, a víztől puskalövésnyire s még távolabb, a szikes soványgyepű legelőkön, gazos ugarakon, répaföldeken található. Életmódjában különben a kis lilére emlékeztet, hangja pedig hüi, hüij, pitt, pítt, pítt tirri-tirr szótagokkal fejezhető ki. A Fertőnél fészkelő helyei a víztől 100–200 lépésnyire kavicsos, homokos helyeken voltak s május 14-én legtöbb fészekgödröcskében – mert fészket tulajdonképpen nem épít – három, halvány rozsdasárga vagy fehér alapon hamuszürkésen, barnásfeketén pontozott, foltozott, fröcscsentett tojást találtam.
Tojásmérték: H. 30,5–34,3; Sz. 22,3–23,6 mm.
Kisebb rovarokat, férgeket, legyeket, szunyogokat, lepkéket pusztít s így a legelők ártalmas rovaréletét korlátozza, a miért kiméletre tarthat számot.
