A FÜTÖS CZANKÓ. Totanus fuscus (L.) 1758.
A FÜTÖS CZANKÓ.
Totanus fuscus (L.) 1758.
Totanus fuscus (L.) 1758.
[Scolopax fusca L. – Scol. cantabridgiensis LATH. – Tringra atra GM. – Limosa fusca PALL. – Totanus Rayi LEACH. – Tringa totanus MEY. – Totanus natans, maculatus BECHST. – Scolopax maculata TUNST. – Tot. longipes LEISL. – Erytrhoscelus fuscus KAUP. – Erythr. ocellatus BP.]
Népies nevei: nagy fütyülő- vagy piroslábú sneff; fekete sneff (nyári tollazatban); kendermagos sneff (téli tollazatban).
Jegyei: gerlenagyságú; hosszú lábaival és nyakával azonban nagyobbat mutat, czankóink közt ő a legnagyobb; hátának alsó fele fehér; szárnytükre fehéren és szürkésen csíkos; téli tollazatban az előbbi fajhoz hasonlít; nyáron alul palaszürke; télen fehér mellű és hasú; a csőr vékony, hegye kissé aláhajló; szem sötétbarna; a fiatalok lába vörösessárga, öregebbeké narancsvörös, tavaszszal azonban vörösbarna; a csőr feketésbarna vagy fekete, az alsó káva töve sárgásvörös (fiatalok) vagy élénk vörös (öregek).
Leirása. Nyári tollazatban az öregek: kivéve az alsó szemhéjat, mely fehéres, az egész fej, nyak és alsótest palaszürke; a hát sötét feketésbarna, fehéren pontozva és háromszögletű foltocskákkal behintve; a felső szárnyfedők feketések, fehér szegélyekkel; az alsó szárnyfedők fehérek; a fiókszárny, nagy evezők és azok fedői bronzbarnák, a másodrendű evezők fehéren és barnán harántosan foltosak. A tojó nem különbözik a hímtől, legföljebb annyiban, hogy hasán több fehér tollszegés látszik. Téli tollazatban világos hamuszürke felső testén, fehéres tollszegések s igen finom fekete szárfoltok; a szemöldöksávoly fehér; a pofák, a nyak előrésze, begy oldalai szürkésen foltozottak, felhőzöttek; a lágyéktáj fehér és szürke harántcsíkokkal tarkított; a nagy evezők külső fele sötétszürke vagy feketés, belső fele fehér, szürkén fröcscsentett; az első evezőnek szára, hasa és melle fehér; a fark hamuszürke, szélei sötétebb és fehér csipkézéssel; alsó és fölső farkfedők fehér és szürke harántcsíkokkal tarkítottak.
Mértéke: H. 27–28; Sz. 15,4–17,6; F. 6,4–7,5; L. 5,7–6,4; Cs. 5,4–6,5 cm.
A Sarkkör tájain Skandináviától Kelet-Szibériáig, de állítólag a Dobrudsában* is költ. Telelni Dél-Európába, Indiába, Khinába vonul. Hazánkban leginkább költözködéskor, márczius vége felé, áprilisban, az országos középnap szerint április 9–10-én jelentkezik. Egyeseket azonban nyáron is lőttek, így Erdélyben Kutfalván julius 23-án, Székáson julius 22-én. Aligha költő, inkább csatangoló példányok ezek.* Augusztusban vonuló fiatalok kezdenek mutatkozni, szeptemberben s főleg októberben az öregek is megjönnek s néha novemberben, sőt deczemberben is, ha az időjárás enyhe, akad belőlük. Tópartokon, folyóknál egyedül vagy kisebb társaságokban leginkább látjuk megszállva. Hosszú lábaival a szélvizeket hasig megjárja, sőt, ha valami kinézett prédát másként el nem érhet, uszik is. Vigyázó, vad természetű s nem várja be az embert, hanem éles és jellemző tyűitt, tyúitt fütyüléssel száll odább s jó meszszire ereszkedik imét le. Általában nem igen közönséges átvonuló madarunk; habár nagyobb mocsárvidékeinken, tavainknál, folyamainknál rendesen előkerül. Igen szereti az ebihalakat, békaporontyokat, vizi rovarok álczáit.
Dr. ALMÁSY GY. szerint (Aquila 1898. 149. l.).
Többen állítják, hogy nálunk is fészkel; nekem e részben nincsen tapasztalatom. Hazánkban tojásait nem gyűjtötték s fészkét se találták. Ezért kételkedem abban, hogy nálunk – e határozottan északi madár – családot alapítana.
