A FÁCZÁN. Phasianus colchicus L. 1758.
A FÁCZÁN.
Phasianus colchicus L. 1758.
Phasianus colchicus L. 1758.
[Phasianus vulgaris RAY. – Phas. marginatus BRHM. – Phas. varius LATH.] Népies nevei: fáczány; fáczánmadár; páczán (Alberti-Irsa, Pestmegye].
Jegyei. Öreg kakas: fej és nyak, a tarkó táján két oldalt álló fülszerű tollak sötétkékes és feketészöld érczfényűek, a tarkó aranyosan fénylő; a hát elejének és vállnak tollai középen fekete folttal, melyben fehér vasmacskaalakú rajzolat van; a szárnyak és fark kivételével az egész test főszíne vörösbarna, a begy táján különösen szép fénylő, minden toll sötétkék vagy feketéskék zománczos szegéssel; a farcsikja rézvörös; a szárnyfedők barnák, rézvörös tarkázással, fekete és sárgásfehér foltozással; a 18 tollú fark olajbarnás, sötétbarna harántsávokkal, szegése vörösbarna; lábai hamvaskékesek; csupasz szemtája élénk piros; szeme vörösessárga. A tyúk főszine világosbarna, sötét foltozással, minden zománczozás nélkül, lábai szürkésbarnák, szemtája hússzínű. A fiatalok a tyúkhoz hasonlítanak. (L. I. köt. II. és V. tábla.)
Mértéke: H. 
75–82, 
59–61; Sz. 22–25; F. 40–49, 32–35; L. 6,3–6,6; Cs. 2,5–3 cm.
75–82, 59–61; Sz. 22–25; F. 40–49, 32–35; L. 6,3–6,6; Cs. 2,5–3 cm.
A fáczánosainkban tenyésztett s itt-ott előforduló fajtái: az örvös fáczán (Phasianus colchicus torquatus GM.), mely valamivel erősebb, még élénkebb színű, nagyjában a közönségeshez hasonló, csakhogy nyakán széles fehér gyűrűje van; a halavány fáczán (Phasianus colchicus subalbidus NAUM.), melynél a vörösbarna színt világos testszínű váltja föl. Előbbi fajta elvadulva a Fertő déli végén a partszéli nádasokban is előfordult.*
Jelenleg azonban nincs ott, mert a nád elveszett.
A mi fáczánunk eredeti hazája Ázsia, különösen a Kaspi tó környéke, honnét a Fekete tenger felé Európába is beterjedt, azután a khinai határ, Perzsia, Tatárország, a Kaukazus vidéke. A monda szerint innét, Kolchis tájáról, az Argonauták hozták be Görögországba. A görögök révén honosodott meg a rómaiaknál s úgy szaporodott el később Közép-Európában is. Számos helyen üzött szorgos tenyésztés folytán annyira jutott a fáczánállomány, hogy ma már igen sok területünkön félvadan, elvadulva s nem is igen gondozva feltalálhatjuk. Csak sűrű, bokrozatos aljú, füves, nedveses talajú vágásokat, erdőket, a közelben pedig mezőt, vizet bőven találjon: ilyen területeken kevés fáradsággal tenyészthető, sőt ha a közelben fáczános van, bizvást magától is felkeresi a megfelelő tartózkodási helyeket. Az igaz, hogy ha megakarjuk őket tartani s az állományt növeszteni, akkor a rókát, menyétet, nyestet, varjúkat, szarkát, szajkót és ragadozó madarakat vadászterületünkön kiméletlenül pusztítani kell, főleg a költés idejében, mert ezek temérdek tojást, csirkét tönkre tehetnek. Kemény télen azután eledelt is kell nekik szórni, esetleg egy részöket befogni s kamrákban átteleltetni.
A fáczán költési ideje április és május havára esik. A kakas dürgés közben kényesen, fitogtató mozdulatokkal udvarolgat háremének, szárnyait lelógatja, nyakát hátraveti, farkát kissé feltartja s méltóságteljesen lépdel, néha-néha sajátságos erős gaá-gák szólást hallatva, mely után még különösebb, rekedt, elfojtott hangok következnek. Párosodás után a családi élettel nem törődik. A tyúkok valami félreesőbb sűrűségben, magasabb növényzet közé, vetésbe vonulnak, sekély mélyedést kaparnak . a földbe, melyet néhány száraz szállal bélelnek ki és ide 8–15, sőt több tojást is raknak. A tojások szürkés olajzöldek vagy olajbarnák.
Tojásmérték: H. 46–47; Sz. 33–35 mm.
25 napi kotlás után kikelnek a fiókák s őszig csapatban anyjukkal maradnak.
A fáczán kitünő futó, sűrűségekben nehezen kel, meglapul vagy lábol, de ha egyideig repült, sebesen és magasan jár. A kakas mindig hangosan mintegy kak kak-ot mondva, kel; a tojó, ha szól is, inkább kszi ki szótagokhoz hasonló hangot ád. Napközben ritkán száll fára, estére azonban felgalyaz s ágon tölti az éjszakát. Tápláléka részben állati, részben növényi. A csirkék főleg hangyatojást, rovarálczákat, férgeket, pajorokat, hernyókat, bábokat, szöcskéket, meztelen csigákat esznek; később keményszárnyú rovarokat és magvakat, bogyókat, gyökereket, friss hajtásokat költenek él. A kinőttek állati és növényi táplálékot egyaránt keresnek, úgy a mint érik. Kijárnak a buzára, árpára, kölesre, kukoriczára, bükkönyre s más veteményre s itt bizonyos kárt is tesznek, a mit azonban dudvamagpusztításuk, temérdek meztelen csiga fogyasztásuk s számos káros rovar elszaporodásának korlátozása ellensúlyoz. Vasmegyében KITTLER főerdész megfigyelte, hogy cserebogaras esztendőben temérdek sokat emésztettek e káros rovarból. Tapasztalták, hogy az egeret is szereti s megfogja, sőt dögöt is eszik.
Végezetül még fel akarom sorolni azon fáczánfajokat, melyek fáczánosainkban itt-ott szintén előkerülnek és sikerrel tenyésznek; ezek: a tarka fáczán (Phasianus versicolor), melynek szintén tollfülei vannak, feje, nyaka, hátának eleje és alsó teste feketészöld érczfényű, a nyak kékes és ibolyás zománczczal; a hát alsó fele és szárny zöldesszürke; a farktollak szürkék, feketésbarna harántsávokkal és vörösbarna szegéssel; a válltollak ragyogó rézbarna szegélyzéssel és feketebarna középfoltokkal, fehér sávokkal. A tyúk halvány izabellaszínű, a felső test vörösbarna, feketésbarna háromszögletű foltozással és világosabb tollszegésekkel. A hosszzúfarkú vagy király fáczán (Phasianus reevesi GRAY.), melynek farka ötször oly hosszú, mint a szárnya; főszíne sárgásfekete tollszegélyekkel tarkítva, fej és nyak felső része fehér, szemsáva széles fekete s a tarkón összefolyik, nyakörve fekete, a begy közepe és a mell, úgymint a szárnyfedők is fehérek. feketén sávoltak és foltozottak, vörösbarnán szegettek; az alsó test közepe feketés; a farktollak közepe fehér, feketén és részben vörösbarnán harántsávos, szegése sárgásbarna. A tyúk pofatája és torka izabellaszínű, a fül körül feketebarna folt; felső test szürkés barna, feketén és sárgásbarnán foltos, a nyak elül és a mell vörösbarnán és fehéren foltozott.
