A SIKETFAJD. Tetrao urogallus L. 1758.
A SIKETFAJD.
Tetrao urogallus L. 1758.
Tetrao urogallus L. 1758.
[Urogallus major BRISS. – Tetrao eremita THUNB. – Tetrao major, crassirostris BRHM. – Tetrao vulgaris FLEMM.]
Népies nevei: nagy kakas; vadpáva (Erdély); vadkakas (Erdély); fajdkakas és fajdtyuk; süketfajd; fajdkokas (Vasm.); erdei kakas.
Jegyei: a kakas pulykanagyságú, a tyuk sokkal kisebb; a fark elkerekített legyezőalakú; az alsó farkfedők a fark közepéig érnek; a csőr szaruszínű; az áll- és toroktollak kissé meghosszabbodottak; a szárnyon nincs fehér csík; a kakas begye zöld érczfényű, farka fekete, néha a tollak középtáján holmi fehér foltocskákkal; a tyuk begye egyszínű rozsdás, farka rozsdásan és feketén harántcsíkozott.
Leirása. Öreg kakas: fej és nyak, úgy a hát eleje, a farcsíkja palaszürke, fekete finom czikázásokkal rajzolt; az áll és torok szakálszerű tollai s a nyak eleje fekete; a hát közepe, váll és felső szárnyfedők sötétbarnák, finom rozsdabarna, fekete és világosszürkés harántczikázásokkal; a mell oldalai mint a farcsikja; a has fekete, fehéren foltozott; az alsó farkfedők feketék, hegyük fehér, a felsők hasonlók, de szürkésen finoman czikázottak is; a 18 tollú fark fekete; közepén többé-kevésbbé erősebb fehér foltozás; a csüd gatyája feketésbarna, némi szürkés finom foltozással; csupasz szemetája vérvörös; lábai barnásszürkék; erősen hajlott, ragadozómadárszerű csőre világos, sárgás-fehéres szaruszínű; szeme gesztenyebarna. Fiatalabb kakasok farktollai egyszínű feketék. Öreg tyuk: egészen eltérő színű, főképpen rozsdabarna, sokféle barnásfekete rajzolatokkal, fehér foltokkal tarkítva, csőre sötétebb. A kinőtt fiatalok a tyúkhoz hasonlítanak, a kakasok valamivel élénkebb, de sötétebb színűek, azonkívül termetesebbek, mint az egykorú tyukok.
Mértéke: H. 
80–89, 
60–64; Sz. 35–37, 28,4–30; F. 31–33, 18–19; L. 6,5–6,8, 5,3–5,9; Cs. 2,9–4,2 cm.
80–89, 60–64; Sz. 35–37, 28,4–30; F. 31–33, 18–19; L. 6,5–6,8, 5,3–5,9; Cs. 2,9–4,2 cm.
Kelet felé, különösen Szibériában, a siketfajdokat MIDDENDORF kisebb termetűeknek mondja; ez a fajta a szibériai siketfajd (Tetrao urogallus urogalloides MIDD. 1853). A kisebbedés, úgy látszik, némileg Erdélyben is észrevehető már,* noha ezek közel sem oly világosak, mint az urogalloides, ellenkezőleg.
Az itt lövött példányok közt többször láttam határozottan kisebbeket, mint az osztrák tartományokból, Észak- és Nyugot-Magyarországból, származó példányok sorában; előbbiek azonkívül általában sötétebb színűek.
A siketfajd a 69° é. szél.-ig terjed föl Európában s a Pyrenäusokban, Alpokban, Skandináviában, Németországban, az osztrák havasokban, Oroszországban, Boszniában, Romániában, Bulgáriában, Törökországban, Svájczban honos, Francziaországban és Felső-Olaszországban ritka; Hollandiában, Dániában, Krim-félszigeten és a Kaukazusban nem fordul elő. Angliában teljesen kipusztult, újabban azonban Skócziában ismét behonosították s jelenleg szépen szaporodik. Ázsia északi és középső részeiben, úgy Kis-Ázsiában szintén előfordul, habár nem oly typikus példányokban, mint Európában; a vidékek szerint némileg eltérő fajták a már említett sziberiai siketfajdon kívül: Tetrao urogallus uralensis SEW. & MENS. (Dél-Ural); T. urog. taczanowskii MEYER. (Délkeleti-Szibéria); T. urog. kamtschaticus KITTL. (Kamtschatka); T. urog. sachalinensis BOGD. (Sachalin).
Hazánkban az Északkeleti-Kárpátokban s az Erdélyi-Kárpátokban, Horvátországban leggyakoribb; újabban – vagy két évtized óta – azonban Sopron- és Vasmegyékbe is beterjedt s míg azelőtt itt egyáltalán ismeretlen volt, ma már elég szép számban található s évről-évre közönségesebb lesz.* Ősi hazája, úgy látszik, az orosz alföld volt, s az erdők pusztulásával huzódott az idők folyamában a hegységek magasabb részeibe, annyira, hogy manapság már a sík területeken ritka s egyenesen a magasabb hegyvidék jellemző szárnyasává vált. Különösen a magas és közép hegységek keresztes- és nemes fenyő erdőit kedveli, melyek kisebb-nagyobb tisztásokkal, bokros aljú, kopottas, kevert állományú, nedves talajú részletekkel, fiatal és százados fákkal egyaránt váltakoznak s a mi a fő: külön féle erdei bogyókkal, legkivált áfonyával (Vaccinium myrtillus és Vitis idea), málnákkal stb., nemkülönben forrásokkal bővelkednek. A gondosan kezelt erdőségeket nem igen kedveli, annál inkább azokat az ősi állapotban tenyészőket, melyeket modern erdőgazdálkodás még nem érintett; így az u. n. «paraszterdőkben» előszeretettel él. A Kárpátokban tanyázók főleg a magasabb területeken, a fenyőövben, ellenben Sopron- és Vasmegyékben a közép-hegység és síkság kevert faállományú erdőségeiben tartózkodnak, de csupán ott, hol a fekete áfonya bőven terem.
Pontosan kimutatva honi előfordulását, főleg következő megyékben található: Besztercze-Naszód, Bihar, Brassó, Csík, Fogaras, Gömör-K.-Hont, Háromszék, Hunyad, Krassó-Szörény, Liptó, Máramaros, Maros-Torda, Sáros, Sopron, Szeben, Szepes, Szilágy, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos, Trencsén, Turócz, Udvarhely, Vas, Zólyom.
A kakas életmódja sokban eltér a tyúkétól. Amaz inkább remeteéletet él, a magányos helyeket keresi s bizonyos területrészről alig távozik, emez szelidebb természetű, az erdőszéleken inkább található, nem tartja meg annyira helyét s különösen őszkor, tél idején, rendes otthonától sokszor nagyobb távolságokra is elbolyong. Napközben a bokros aljban keresik táplálékukat, éjjelre felgalyaznak, kivéve a csirkéiket vezetgető tyúkokat. Gyors és igen ügyes futók, mesterek a bujkálásban, meghuzódásban, de – bár látszatra nehézkesen – repülni is elég jól és ügyesen tudnak. Robajló szárnycsapással kelnek, a faágak közt kitünően keresztül igazodnak, de mégis inkább egyenletesen repülnek s nem kitartóan, mert testök nehéz. A kakas évközben mit sem törődik a tyúkokkal, egyéb szárnyasokkal, sőt magaféle czimboráival sem; fiatalabb kakasokat még inkább találhatunk együtt, de öregeket nem. Tavaszfakadással azonban hirtelen megváltozik lénye, mintha más természet költözött volna beléje: társaságkedvelőbb lesz, azaz keresi a tyúkokat s mint az erdő igazi tollas «basája» napközben is közelükben marad.
Ébredő rügyekkel ébredő szerelmi élete pedig, az elhirhedt «dürgés», valóban oly sajátságos tulajdonsága, mely nemcsak a vadászok idegeit lázasan ingerli, hanem természetrajzilag is érdekes és a zöldkabátosok czéhén kívül állók figyelmét is megkaphatja.
Alig hogy a nap lehanyatlott a hegyek mögé s a csillagok pislogni kezdenek (néha már előbb is, mielőtt a nap elnyugodott volna) a fajdkakas szárnyra kel a kiválasztott «dürgőhelynek» tart s messze hallatszó zajjal a legmegfelelőbb fára telepszik. Ez a «beszállás». Néha nagy szenvedélyében már ekkor is berzenkedik, sajátságos korgó hangokat hallat, mintha csak alig tudná megvárni a dürgés főidejét: a pitymalló hajnalt. Korán, még sötétben vagy a virradás első szürkülésével, mikor a csacska rigón kívül más madár sem kezdte ébresztőjét, felhangzik a kakas szerelmi szózata. (Többnyire hajnali két óra után.) Megtisztogatja tollait, «kiöltözködik», ide-oda neszelget, esetleg a szomszéd fák valamelyikére száll, végre halk ajakhangon így «kappog»: tak, tak, tak, tak, ezután következik a «szaporázás», mely tataktak, ta-tatak, tatatak szótagokkal festhető. Mindinkább erősebb és szenvedélyesebb lesz a hang s plöp-pe-löp, p-löp, plöp-pelöpp szótagokban átmegy a kli-köp, kli-köp, kli-köp-ként hangzó «főcsattanásba», mely után a szinte magából kikelt, szerelemittasan forgolódó «basa», kaszaköszörülésforma siki-siki, ski, siki, sk, siki hangokkal fejezi ki véghetetlen szenvedélyét. A «köszörülés» ideje alatt nyakát előre s kissé felnyujtja, farkát kerekre, legyezőalakban szétterpeszti, szemeit félig becsukja, szárnyait kissé alácsüggeszti s anynyira átengedi magát érzelmeinek, hogy a szó szoros értelmében «se lát, se hall». Ez az állapot azonban nem csupán az «elbolondulás» legnagyobb mértéke következtében keletkezik, hanem anatomiailag és physiologiailag is megmagyarázható, a mennyiben a fülben lévő hallójáratnak egyik megduzzadó ránczában – a madár nagy felindulásakor – pár pillanatra a vérkeringés megreked, s ez a duzzadás, a nyitott csőr alsó kávájának egyik csontágazatával egyetemben, a hallójáratot elzárja.
Ha semmi sem zavarja, első versikéje után csakhamar újból kezdi nótáját, miközben mindinkább neki tüzesedik, végre leszáll a földön várakozó, futkosó «háreméhez», hogy szerelme bérét elvegye.* A dürgés főideje kivilágosodásig, napfölkeltéig tart, ritkán tovább. Egy-egy kakas körülbelül három hétig dürög, de nem minden reggel, hanem az időjárás szerint. Tapasztalták, hogy a rossz időt sokszor egy nappal előbb megérzi s bár a hajnal szép, még sem szól. A dürgési évad is év szerint változó. Néha igen rosszul, máskor jól szólnak a kakasok. Korán beköszöntő tavaszszal előbb kezdenek dürögni, ellenkezőleg későbben; ha a meleg napok beállítanak, hamarább elnémulnak, szintúgy alacsonyabb területeken előbb, mint magasabbakon, hol néha még május 20-ika táján is találkozik egy-egy dürgő siketfajd. Általában a dürgés ideje a bükkfa rügyezése idejével össze szokott esni.
Erdélyben a siketfajdkakasok sokkal gyakrabban, mint máshol a szomszéd országokban, a földön, illetőleg havon dürögnek s itt szokásos a «beugráson» kívül, a leshelyből való lövés, úgy mint a nyirfajdnál.
A fajdvadászat annyira ismeretes, hogy elég lesz röviden megemlíteni. Tudjuk, minő vágyva várják a vadászok a «dürgés» idejét, minő érdekes az: kiszabadulni a fenséges erdőségekbe, legtöbbnyire gyönyörű hegyi tájakra, havasokra, korán, éjfél után lámpával a már «kihallgatott» kakas dörgőhelyéhez lopakodni s azt «beugorni!» A «köszörülés» alatt, vagyis mikor nem hall, két-három lépést ugrunk azután csendesen, mozdulatlanul maradunk, megint várjuk a következő köszörülést, megint ugrunk s így, ha vigyázunk, megközelíthetjük. Az egészben az az izgató, hogy mindig ügyelni kell a kellő időpontra, máskülönben a kakas hamar észre vesz, «elverjük» őt s üresen térhetünk vissza. Sajátságos, hogy dürgési nótája habár erős, még sem messze hangzó s korántsem teszi azt a benyomást, a mit addig, míg nem hallottuk, nem ismerjük, magunkban kiképzeltünk felőle. A tapasztalatlan alig veszi észre, még meglehetős közelből sem, de a ki egyszer fülébe vette, az el sem fogja felejteni!
A párosodás után a kakasok dürgőhelyeikről ismét visszavonulnak rendes területeikre, a tyúkok pedig erdei utak közelében, sőt az utakon, erdőrészek szélein, vágásokban, holmi földmélyedésbe, kaparásba, bokrok tövében, korhadt, heverő fatörzsek, tuskók mellé 5–12, sőt több, világossárgásbarna alapszínű, sötétbarnán foltozott tojást raknak.
Tojásmérték: H. 55–60; Sz. 40,7–41 mm.
Majd egy hónapi odaadó kotlás után kikelnek a csirkék. A mily keveset törődik a családi élettel a kakas, épp oly melegséges gonddal ragaszkodik a tyúk fészkéhez, tojásaihoz, csirkéihez. Nehezen hagyja el a fészket, tojásairól sem zavarható egykönnyen föl, annyira, hogy oly vágásokban, hol a kivágott tuskókat, szemetes galyakat el szokták égetni, számos költő fajdtyúk ég el tojásaival együtt. A fészekalj őszig csapatban marad, midőn is a fiatal kakasok kiválnak belőle, mert az apai tulajdonságok korán ébredeznek bennök.
A siketfajd tápláléka ivar szerint eltérő s a fiatalok is mást esznek, mint az öregek. Előbbiek főleg rovarokat, kukaczokat, hangyatojásokat, álczákat szedegetnek; a kakas a dürgés idejében szinte kizárólag a fenyvesek tűleveleivel táplálkozik, mely főélelmén kívül később rügyeket, erdei bogyókat és magvakat is elemészt, de soha sem oly mértékben, mint a tyúkok. Utóbbiaknak éppen a bogyók, magvak teszik ki főeleségét s tűleveleket csak hébe-hóba csipkednek, különösen télen, mert nyáron az afonya, borostyán, málna, szamócza stb. érett gyümölcseit dézsmálják; felbonczoltakban késő őszszel gyalogfenyő (boróka) és kökény mellett sok rügyet s kevés tűlevelet találtam, de mindenkor sok apró kavicsszemet. A fiatal fajdcsirkék mindenesetre sok hasznot tesznek – számos kártékony bábot, rovart pusztítva – az öregek rovarfélét, férget, kukaczot, álczát esznek ugyan néha, de igen keveset; a rügyek és friss hajtások lecsipkedésével pedig ott, a hol gazdag állományban tenyésznek, bizonyos erdőgazdasági kárt tesznek, mely azonban nálunk korántsem eshetik annyira latba, mint pl. Németországban, hol több helyen a fiatal ültetvényekben, erdei vetésekben érezhető pusztításaikról panaszkodnak.
