A CSÁSZÁRMADÁR. Bonosa bonasia (L.) 1758.
A CSÁSZÁRMADÁR.
Bonosa bonasia (L.) 1758.
Bonosa bonasia (L.) 1758.
[Tetrao bonasia L. – Tetrastes bonasia KEYS. & BLAS. – Bonasa sylvestris DEGL. & GERB. – Bonasa betulina GRAY. – Tetrao canus SPARM. – Tetr. betulinus SCOP. – Tetrastes bonasa O. GALL. – Bonasia rupestris BRHM.]
Népies nevei: császárfajd; mogyorótyúk (Erdély).
Jegyei: majd egy harmaddal nagyobb, mint a fogoly; feje búbján a tollak meghosszabbodottak; az alsó farkfedők a fark közepén kissé túlterjednek; a fark világos hamuszürke, feketén finom czikázásokban haránterezett; a középső s kissé rozsdásan árnyalt két farktoll kivételével, a többiek hegyén széles fekete folt, mely keskenyebb fehér szegésben végződik.
Leirása. Öreg kakas: főszine alul fehér, felül rozsdásszürke; nagy torokfoltja fekete, fehéren – ritkás feketés apró foltozással – szegve, mely rajzolat a nyakról vonalasan a hát felé nyomul; a szem mögött fehér sáv; a begy rozsdás és barnafekete haránt foltokkal; az alsó test egyéb része barnásfekete félholdszerű, elhegyesedő foltozással; a mell oldalai élénk fahéjszínűek, fehér tollvégekkel; bóbitája, nyaka (felülről nézve) feketés harántfoltokkal; válltollain keskeny, sárgásfehér szárfoltok és nagyobb fekete, rozsdaszínű tarkázat, foltozás az evezők sötétbarnák, külső szélük, mint az erdei szalonkánál, rozsdás, rozsdafehér tarkázattal; szárnyfedők barna és rozsdásszürke szinben fehér és fekete foltokkal; farcsikja szürke, apró fekete fröcscsökkel és fekete hosszanti foltokkal; a farktollak szárai feketék; gatyája fehéresbarnás, szürkén áttetsző; csőre fekete; lábai barnás szarúszínűek; szemei barnák, csupasz szemköre vörös. Fiatalabb kakasok torokfoltja kisebb, barnásfekete. A tyúknak nincs torokfoltja; begye, fejteteje, hátsó nyaka, háta: főleg rozsdabarna és feketén erősen foltozott; csőre barnásabb.
Mértéke: H. 
36,8–39,5, 
34,5–36; Sz. 17,1–17,8; F. 9,5–11,4; L. 3,8 – 4,5; Cs. 1,4–1,6 cm.
36,8–39,5, 34,5–36; Sz. 17,1–17,8; F. 9,5–11,4; L. 3,8 – 4,5; Cs. 1,4–1,6 cm.
A leirás alapjául a nálunk előforduló példányokat választva, megjegyzem, hogy ezek – mint a középeurópaiak általán – különböznek az északibb példányoktól, melyek alapszine felül inkább szürke s nem rozsdás; azonkívül a csüd gatyásabb is, ezek a: Bonasa bonasia lagopus BRHM. 1831 fajtához tartoznak (Északi, észak-keleti Európa és Ázsia). A mi császármadaraink a Bonasa bonasia sylvestris BRHM. 1831 fajtát képviselik.
Közép- és északi Európa úgy Szibéria nagy része a császármadár hazája. Az Alpoktól felterjed Skandinávia közepéig s úgy itt, mint Oroszország megfelelő övében, közönséges. Közép-Európában szakadozva, helyenként fordul csak elő. Hazánkban, kivéve Bács-Bodrog, Baranya, Békés, Csanád, Csongrád, Fejér, Győr, Hajdu, Jász-N.-Kun-Szolnok, Komárom, Moson, Pozsony, Somogy, Szabolcs, Tolna, Torontál, Veszprém vármegyéket, majd mindenütt előkerül, legtöbb azonban Máramaros, A.-Fehér, Csik, Gömör-K.-Hont, Liptó, Sáros, Szeben, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos, Udvarhely, Ung- és Zemplénmegyékben és Horvátországban van. Tartózkodási helyekül nedves talajú, vegyes vagy lombfájú, berkes-ligetes völgyekkel váltakozó hegyi erdőket választ, de láperdőkben is előfordul. A fő az, hogy a talaj inkább laza legyen, bokrok, bogyótermő cserjék, kisebb-nagyobb tisztások, verőfényes vágások legyenek; a füves vágásokat, nagyterjedelmű szálerdőket nem igen kedveli.
Télen-nyáron megtartja rendes helyeit, legföljebb őszszel látogat el olyan területekre – kivált a tyúk – hol bőségesebb élelmet remélhet. A párosodási időtől eltekintve, nem igen árulja el hollétét s még ott is, hol elég gyakori, bejárhatjuk az erdőt, a nélkül, hogy gyakrabban találkozhatnánk vele, mert a legsűrűbb bozótokban húzza meg magát vagy valami vastag faágra lapul s tollazatával alakoskodik. Éber, vigyázó, igen jól futó madár, csakúgy mint ügyes, gyors repülő. Felverve, többnyire surrogva tünik el a sűrű faágak közt, de nem messze felgalyaz s nehezen található meg újra. Úgy mint a tyúkneműek általában, ő is szeret a puha talajban kaparászni, fürdeni. Párosodása márczius második felére esik, de ezt megelőzőleg már őszszel szeptemberben is bizonyos udvarolgatásra emlékeztető tulajdonságat árul el, mintha már ekkor kinézné párját, hogy a tavaszszal ne sokat kelljen válogatnia. Hajnalban és alkonyatkor ugyanis a kakasok kiülnek valami nagyobb fára s szorgalmasan hallatják azt a jellemző finom sz, szsz vagy szí, psz-psz, szí-pszpszí sipolásukat, mely szí-tiszidirititi trillában végződik. Tavaszkor talán szenvedélyesebben hangzik ez, mint őszkor, hisz közvetetlenebb is a szerelem melege. A tyúk valami bokor aljában, tuskó, ágrakás tövében, földkaparásba rakja silány pár szálból és levélből készült fészkét s abba 8–12 vörhenyes sárgabarna alapon sötétbarnásabban foltozott tojást tojik. (XXXIX. tábla.)
Tojásmérték: H. 39–41; Sz. 28–30 mm.
20–24 napi kotlás után a csirkék kikelnek s nagykorúságukig anyjukkal maradnak. A kakas nem avatkozik a nevelésbe s nem sokat törődik családjával. Őszszel a fészekaljak megszakadoznak s beköszönt az a plátói dürgés, miről följebb megemlékeztem.
A császármadár rügyekből, friss apró hajtásokból, virágbimbókból, levélkékből, mindenféle erdei bogyóból, rovarokból, álczákból él s gazdaságilag közömbös. Őszszel felbonczoltak begye, hol egészen nyirfarügyekkel (az ágacskák végével együtt), hol a nyirfa fejlődő barkáival, különféle magvakkal, bogyókkal volt tele. Mint egyike a legfinomabb husú szárnyasvadjainknak, keresett pecsenye s főleg szeptemberben, hangját síppal utánozva vadászszák, különben inkább csak esetlegesen kerül puskavégre: hajtásban, szalonkázás közben.
*
Mielőtt a következő rendet tárgyalnám, meg akarok itt még pár szóval emlékezni a havasi hófajdról – Lagopus mutus (MONTIN) 1776. (Lagopus alpinus NILS.) – mely fajt, annak révén, hogy a szomszéd Stiriában, Ausztriában előfordul, sokan a mi havasainkon is közönségesnek hiszik. Ez azonban tévedés, mert biztos elő fordulásának semmi nyoma. Hogy azonban régebben faunánkhoz tartozott s nem is valami nagyon régen veszhetett ki, valószínű; sőt megeshetik, hogy itt-ott még egy-egy pár lappang is. A Tátra-hegységben fossilis maradványait találták.* 1850-ben Gróf WODZICKI a Tátrában nem látta,* 1861-ben SCHAUER* szintén nem akadt ott nyomára, de hallotta, hogy 17 év előtt Osobitán, a henyefenyőövben, egy erdőkerűlö három fehér fajdféle madarat látott s mások is a Mengsdorfer-völgyben, úgy az «Öt-tónál» láttak ilyeneket. BIELZ szerint* a hátszegi hegységben állítólag lövetett s az árpási havasokon is észlelték volna. STETTER V. pedig szerzett – szintén állítólag – egy példányt gyűjteménye számára a Páreng-havasokról. Ez irodalmi adatok semmi bizonyost nem mondanak s tény, hogy gyűjteményeinkben sehol egyetlen egy honi példány sincs.
Vadászlap 1880. 295, 313.
Journ. f. Orn. 1853. 445. l.
U. o. 1862. 228. 471. l.
Fauna d. Wirbelth. Sieb. 105.
