A SÜVÖLTŐ. Pyrrhula pyrrhula (L.) 1758.

Teljes szövegű keresés

A SÜVÖLTŐ.
Pyrrhula pyrrhula (L.) 1758.
[Loxia pyrrhula L. – Pyrrhula vulgaris MÉNÉTR. – Fringilla pyrrhula MEY.]
Népies nevei: gyöp (F. PULYA, Sopronm.); gimpli (Vasm.); pirók; süvőtyő; süvöltyü (Erdély); vörösbegy (Csongrádm.).
Minthogy e madár termete, úgy szineinek élénksége meglehetős változékony és bizonyos, hogy az északi példányok más fajtáihoz tartoznak, mint a Közép-Európában költők, latin elnevezései nem egészen tisztán vonatkoztathatók.* Ezért LINNÉ nevét az egész fajkörre is érthetjük, ámbár lehet, hogy ő a Loxia pyrrhula alatt a nagyobb fajtát irta le.
MADARÁSZ GYULA dr. «Die Singvögel Ungarns» cz. munkájában (Zeitschr. f. d. ges. Ornith. 1884. 149. 1.) a nagy fajtát Pyrrhula coccinea SELYS. néven sorolja föl s azt irja, hogy hegyeinkben gyakran költ, a mi nem áll. A kis fajtát ellenben Pyrrhula rubicilla PALL. néven, mint nálunk nem fészkelőt említi. Azonban az utóbbi latin név szintén a nagy fajtára vonatkozik – annak synonymja – s a mit ő a P. coccinea alatt mond, az a nálunk honos kis fajtára tartozik; az ugyanott adott mértékek azonban megint a nagy fajtáról vannak véve.
A nagy süvöltő – Pyrrh. pyrrhula major (BRHM.) 1831. [Loxia rubicilla PALL. – L. pyrrhula coccinea SELYS.], mely Európa északi és északkeleti részeiben, úgy Ázsiában honos s hozzánk csak télen látogat el, jóval nagyobb, erősebb, élénkebb színű, mint a nálunk költő fajta.
A közép-erópai süvöltő – Pyrrh. pyrrhula europća VIEILL. 1816. [Loxia pyrrhula LATH. – Pyrrhulla pileata MACG. – Pyrrhula minor, peregrina, germanica BRHM.] ellenben Európa nyugati felében – Skandináviát kivéve – úgy a Közép-tenger mellékén tanyázik.
Jegyei. Az öreg hím: fejtető, a csőrtő körülete, a szárny legnagyobb része és a fark fekete, kékes fénynyel; háta hamuszürke, szárnycsíkja fehéres; a farkalja és farcsikja fehér; alsó testrészei pirosak. Csőre fekete, szeme sötétbarna, lábai feketebarnák. A tojó csak abban különbözik tőle, hogy a piros színt nála szürke helyettesíti. A fiatalok, fejteteje nem fekete, felső testük vöröses barnásszürke; torkuk, mellük vöröses sárgásszürke. (L. I. köt. X. tábla.)
Mértéke: H. 14,5–17,5; Sz. 8,2–9,91; F. 6,1–7,5; L. 1,8–2; Cs. 1–1,03 cm.
Nálunk főleg késő ősztől tavaszig számos, mert ez időre az északi fajta is kisebb-nagyobb társaságokban érkezik hozzánk s a hegységekből a mi süvöltőink szintén levonulnak a síkságok erdeibe s kószálva keresik élelmöket. Tavaszszal a nagy példányok visszaköltözködnek hazájukba, ellenben a kisebb fajtához tartozók hegységeink fenyveseiben szétszoródnak s ott alapítják meg családi tűzhelyöket. Ilyenkor lombos erdőkben, sík vidéken nem találkozhatunk velök. Fészkét ember magasságban, vagy 5–6 méternyire a földtől többnyire fenyőfára építi. A burkolatot gyökerecskékből, száraz növényszárakból, mohából készíti, a csészét pedig szőrökkel béleli ki. Fészekalja rendesen 5, zöldeskék alapszinen, biborosbarna, ibolyásszürke pettyekkel behintett tojásból áll. A pettyezés főleg a tojás hasas részén sűrű. Április végén vagy május elején költ először, juniusban másodszor.
Tojásmérték: H. 19–21,2; Sz. 14–15 mm.
A süvöltő tulajdonságai sokban elütők a többi pintyek jellemvonásaitól. Míg azok fürge, friss mozgásuak, ugrálók, sőt némelyek tornászók is, addig ez a vörös mellényű, sapkásfejű madár inkább csendes, lomha benyomást kelt. Sőt együgyünek is tartják, habár inkább a németek, mint a mi népünk, mely nem használja madarunk nevét képes értelemben a butaság kifejezésére, a fajankók példázására. Igaz, hogy az ágakon nem szokott ugrálni, hanem megül szépen, békésen, unalmas hüp, hüp, hüp, kí-üp híüp szavát hallatva; nem is igen fél az embertől, sőt hangját utánozva magunkhoz csalogathatjuk. Ha azonban kereket old, elég sebesen repül; mindenesetre jobban, mint kövéres testalkata után itélve gondolhatnánk. Leggyakrabban látjuk őket őszi csatangolásaik közben a a bogyós bokrok körül, ritkás erdőkben, bokrozatos árkok mentén, borókás, nyires területeken, kertekben. Ritkán jár magában, hanem inkább kisebb-nagyobb társaságban, mert unatkozni nem szeret. Habár lénye nem valami kedves, nem is vonzó, mert nagyon is valami török basát juttathat eszünkbe, mégis tagadhatatlan – hogy különösen télen, csillogó hóban – a bokorra telepedett süvöltő csapat megkapó szép, mert a himek élénk piros melle kirí a szintelen tájból. Ilyenkor még füttyögetését is szivesen haljuk, mert a csendes erdőben csak varju károg, szajkó csacsog: a kipróbált énekes művészek délen melengetik magukat. Hát könnyü így a süvöltőnek művészkedni.
Tápláléka mindenféle bogyóból, magból áll. De épp oly mértékben eszi a lombos fák rügyeit is. A dudvákra nem jár, s ezért ott, a hol nagyon számos, az erdőben, gyümölcsösben a rügyek lecsipdesésével kárt tehet. Általában azonban ennek a rossz tulajdonságának tulságos jelentősége nincsen s ha valahol észrevesszük, hogy sűrűbben jelentkeznek a gyümölcsfákon, könnyedén megakadályozhatjuk kártételüket, mert nem sok fáradsággal elriaszthatjuk őket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem