A FÜLEMILE SITKE. Calamodus melanopogon (TEMM.) 1815.
A FÜLEMILE SITKE.
Calamodus melanopogon (TEMM.) 1815.
Calamodus melanopogon (TEMM.) 1815.
[Sylvia melanopogon TEMM. – Salicaria melanopogon KEYS. & BLAS. – Calamoherpe melanopogon BRHM. – Calamodyta melanopogon Br. – Lusciniola melanopogon RCHW. – Acrocephalus melanopogon A. BRHM. – Amnicola melanopogon MEV.]
Jegyei: körülbelül akkora, mint előbbi; a fejtető és tarkó fekete, némi alig látszó sötét rozsdás foltozással; szemöldöksávolya fehér, kissé barnásszürkén árnyalt; szem- és fültájék feketés; fölül rozsdásbarna, háta feketén foltos, a szárnytollak feketésbarnák, rozsdás szegéssel úgy a fark is; torok és nyak előrésze fehér, úgy az alsó test közepe is, a begy s különösen hasoldalai rozsdás árnyalatuak; néha a begyen sötétebb, kicsiny nyílhegyalakú foltozás; csőre sötétbarna, az alsó káva töve világosabb; szemei sötétbarnák; lábai feketésbarnák.
Mértéke: H. 12,5–13,5; Sz. 5,5–5,8; F. 4,9–5,6; L. 1,9–2,1; Cs. 1,1–1,25 cm.
Hazája Dél-Európa; így Franczia- és Olaszországtól Dél-Oroszország felé, a Kaukazus, Perzsia. Csakhogy helyenként s bizonyos tóságokon, mocsarakban található, általában tehát ritkább faj. Magyarországban PETÉNYI SAL. JÁNOS 1835-ben a Béga csatornánál, Szt.-György és Janka-hid közt födözte föl, midőn NAUMANN, a nagy német ornithologus, társaságában e vidéket beutazta.* 1838-ban LANDBECK a Bánságban, Zimonynyal szemben, később úgyan ő a jákovai, kupinovoi mocsaraknál s Kutnál találta, megjegyezvén róla, hogy a Szerémségben költ is.* Azóta ez a madár faunánkban s honi gyűjteményeinkben nem szerepelt, csak FASZL I. egy jegyzete hivta reá újból a figyelmet, a mennyiben ő 1878-ban Rákosnál, a Fertőn, költözködéskor találkozott vele.* Ez a pont úgy látszik nálunk való elterjedésének északi határa. 1887-ben Székesfehérváron SZIKLA G. tanárt meglátogatván, mutatott nekem egy madarat, melyet – mint mondá – Fonyódnál, a Balaton mellett május 7-én lőtt, de még meg nem határozott. Ez a madár a fülemile sitke volt; s minthogy éppen akkor a velenczei és dinnyési tavakra indultam, figyelmet szenteltem reá a minek meglepő eredménye az volt, hogy ez a ritkának tartott faj a Velenczei tó déli sarkán és a dinnyési mocsárban úgyszólván a legközönségesebb madarak közé tartozik. Megtaláltam fészkét és tojásait is, ezeket az ornithologiai kincseket, mert mindaddig csak egy-két tojását őrizték az európai muzeumokban, fészket pedig egyet sem. Később megtaláltam fészkelve a Fertőn is, habár csak az északnyugati rész egyik helyén, a Kis-Balatonon, Temes-Kubin táján; SZIKLA G. lőtte a «Sóstónál» (Fehérm.), KLIR J. pedig egy darabot a bihari «Sárrétről» hozott a kolozsvári múzeumba; végre HERMAN OTTÓ Tót-Szt.-Pálon (Somogym.) észlelte és gyűjtötte. Úgy látszik máshol nem is fordul elő hazánkban. A nádi poszáták közül tavaszkor ő érkezik meg legelsőnek s Dinnyésen, 1890-ben, tavaszi élete így alakult:
WIEGMANN’s Arch. f. Naturg. 1837. 103–104. l.
OKEN’s Isis 1843. 34. l.
A soproni kath. főgymn. Értesítője 1883. 15. l.
Márczius 11-én első.
Márczius 14-én több.
Márczius 23-án számos.
Márczius 25-én mindenfelé.
Márczius 29–április 4-ig mindenütt megtelepedett.
Április 5-én párosodni kezd.
Április 12-én mindenfelé párosodnak, fészkelnek.
Április 13-án első kész fészek.
Április 17-én első tojások.
Április 21-én általánosan fészkel és tojik.
Április 30-án első kikelt fiókák.
Az azóta folytatott megfigyelések nyomán, tavaszi megérkezésének országos középnapja: márczius 29.
Nem a tiszta nádasokat szereti, hanem oly meglehetős mély vízű tavakat, melyben ingó lápok is vannak és sok gyékénykákás (Typha angustifolia) részletből, czimeres nádcsoportok sarjadnak föl. Egyforma nádast, gyékényest sem kedvel, mert neki sűrűség is kell, aggottas törmelékes, a mi oly helyeken fordul csak elő, a hol a nádat, gyékényt nem vágják le rendesen s így a hó évenként lenyomja a régit, mely azután az új hajtásokkal átsűrűsödik. E mellett kisebb tisztások, hajócsapások is legyenek a tóban, mert fészkét legszivesebben ezek közelében, a nád- és gyékénycsoportok szélső bokraiba rakja. A Velenczei tavon azt tapasztaltam, hogy különös előszeretettel a «varsababák» – nádból vagy gyékényből gombra kötött csomók, a miken a halászok a varsákat szárogatják – alá fészkel; így a fészek mintegy tetőt kap s jól el van dugva. Anyaga sokkal durvább, mint az előbbi nádiposzátafajok fészkeié s nincs is oly simán, takarosan építve. Külső burka száraz – inkább széles mint finom – nádlevélkékből, gazból, gyékény hajtásokból, hinárból való, meglehetős mély sima csészéje pedig valamivel finomabb anyagból, száraz fűszálakból, néha nádbojtokból (L. I. köt. 45. kép). 4–5, ritkán 6 tojásának alapszíne szürkés husszínű, tompa végén egykét, hajszálnál is finomabb, fekete karczolással; találni tojásokat, melyek alapszíne halvány fehéresszürke, némi zöld árnyalattal s egészben elmosódott, márványzott sötétebb hasonszínű foltozással, a fekete karczok azonban ezeken a ritkábban kerülő tojásokon is megvannak.
XL. tábla.
Tojásmérték: H. 16,9–18,3; Sz.12,2–13 mm.
Áprilisban költ először, juniusban másodszor. A hím, mialatt párja a fészket üli, ügyesen felkuszik valami gyékényesből kiemelkedő nádbokorszálra s kitartóan, igazi lelkesedéssel dalolgat. Éneke gyors, változatos, gördülő, igen dallamos és szép s hogy valóban az, arra bizonyság a halász ember, a ki pedig nem hamar dicsérget valamit. Valahányszor megszólalt e kedves szavú madárka mellettem, mikor ladikkal mentem, csáklyázóm is kérdezés nélkül, mintegy hangosan gondolkodva, mondta «De szépen is beszél ez a kis madár». Énekének bevezetője szakasztott olyan, mint a fülemiléé: egytagú, emelkedő hüj-hüj-hüj-hüj vagy tüj-tüj-tüj, csakhogy halkabb, gyengébb; ezt követi a friss, tarkán változó vidám, olykor trillás strófa, melyben alig van érdes, cserregő hang, s nagyon elütő a legtöbb rokonának bizsergő, rikácsoló szólásától. Gyakran kihallhatni belőle néha ismétlődve és nyomatékosan ejtve, bizonyos vi-tyűj vagy pszíty-ű szótagokat. Őszszel is énekel szeptember végén, de nem oly szorgalmasan és sokkal halkabban, mint tavaszszal. Viselkedésében leginkább a következő fajhoz hasonlít, de énekközben nem emelkedik fel. Október első felében javarészök elmegy; legkésőbben november 6-án (1892 Velencze) láttam.* Táplálékul apró rovarokat, szunyogokat keresgél, gazdaságilag jelentősége alig van.
Teljes bizonyságért meg is lőttem.
