A CZIGÁNY CSALÁNCSUCS. Pratincola rubicola (L.) 1766.
A CZIGÁNY CSALÁNCSUCS.
Pratincola rubicola (L.) 1766.
Pratincola rubicola (L.) 1766.
[Motacilla rubicola L. – Sylvia muscipeta SCOP. – Sylvia rubicola LATH. – Saxicola rubicola BECHST. – Fruticicola rubicola MACG.]
Népies nevei: czigány- vagy fekete stiglicz (Baja); karógébics (Erdély).
Jegyei: valamivel kisebb, mint előbbi; farka nem igen hosszú, egészen barnásfekete (vagy legföljebb tőben kissé fehér); a 3–4–5–6-ik evező a szárny leghosszabb tolla, a 2-ik és 7-ik egyforma hosszú vagy alig különbözik egymástól; az első (kicsiny) evező hosszának egy harmadával éri fel a nagy evezők fedőtollait; az öreg hím torka fekete, farcsikja fehér és feketés; a farkfedők fehérek, végük néha rozsdásszegésű; nyakoldalain kirivó fehér folt; a szárnyon csak egy fehér folt, a váll táján; a tojó torka szennyes fehéres, fekete szárfoltocskákkal, farcsikja rozsdásba játszó szürkésbarna elmosódott, gyenge sötét foltozással.
Leirása. Öreg hím: egész fej, tarkó, áll, torok fekete; a begy oldalai és a nyak oldalai tiszta fehérek; a szárny – fehér foltját kivéve – túlnyomóan fekete, fehéres és barnás külső tollszegésekkel; a felső test fekete, gyenge, az alapszinből kissé kirivó rozsdásas tollszegélyekkel; a begy a melloldalakra lenyomulólag sötétebb rozsdavörös, mint előbbi fajnál; az alsó test fehér, némi rozsdás árnyalattal, főleg az oldalakon; alsó farkfedők fehérek; csőr és lábak feketék; szemei barnák. A tojó fejteteje és egész felső teste földesbarna, fekete szárfoltozással; szárnyán úgy nyakoldalain is a fehér folt kisebb, s nem tiszta; alsó teste rozsdás homokszínű, a begy nem oly sötét, mint a hímnél. A fiatalok felül sötétbarnábbak, mint az előbbi faj és nem lévén farkuk tőfele fehér, attól megkülönböztethetők.
Mértéke: H. 12,5–13,6; Sz. 6–6,5; F. 4,6–5,2; L. 2–2,3; Cs. 1–1,15 cm.
Közép- és Dél-Európában honos, de csak helyenként s nem terjed északabbra, mint Dél-Svédországba. Délkelet és kelet felé a farkfedők, sőt a fark tőfele is fehérré válik; ezek a Pratincola rubicola hemprichi EHR. 1882. fajtához tartoznak. Hazánkban sem mindenütt kerül, hanem leginkább középhegyek lejtős oldalain, főleg ha bokrozatokkal szegett utakkal váltakozó szőlők tenyésznek ott. Nemkülönben szeretik a hullámos, egyes vadrózsákkal, galagonyabokrokkal beszórt, vágásokkal, erdőkkel, országutakkal határos, itt-ott vízmosásos, szakadásos legelőket, irtásokat. Tavaszi megérkezésének országos középnapja: márczius 20–21. Kora tavaszszal azonban még oly középfekvésű ponton is, mint Kőszeg, egy ízben már márczius 7-én kaptam egy lövöttet. Tehát általában két héttel is korábban megjön, mint előbbi. Az Alföldről van egy áttelelését bizonyitó adatunk is. Viselkedésében, szokásaiban hasonlít előbbihez. Felszáll magasabb fák hegyére, telegráfdrótokra is s előszeretettel karókra. Hivogatója víd, csk-csk-csak, fíd csak-csak-csak; a párosodás szakában azonban kellemes, egyszerű, szerény dalocskáját is hallhatjuk. A fű között, bokrocskák alján jól elrejtett fészkét alig lehet az előbbi fészkétől megkülönböztetni. 4–5 tojása halavány zöldeskék alapszinen, világos, vörösesbarnán pettyezett és foltos.
Tojásmérték: H. 16,3–18,9; Sz. 13,6–14,2 mm.
Kétszer költ; először április végén vagy májusban, másodszor junius vége felé. Szeptember végén és októberben vonul el telelésre s utazás közben a mezőkön, nádasok szélében is – néha több darab – látható. Naplómban a legkésőbbi adat őszi előfordulásáról: november 7. (Kajtor, Fehérmegye).
Tápláléka, haszna és jelentősége szerint nem igen különbözik előbbitől.
