A NAGY FÜLEMILE. Luscinia philomela (BECHST.) 1795.
A NAGY FÜLEMILE.
Luscinia philomela (BECHST.) 1795.
Luscinia philomela (BECHST.) 1795.
[Motacilla philomela BECHST. – Mot. aëdon PALL. – Sylvia philomela BECHST. – Philomela major BP. – Lusciola philomela KEYS. & BLAS. – Erithacus philomela DEGL. – Daulias philomela DRESS.]
Népies nevei: magyar fülemile; ligeti fülemile; lengyel fülemile; fekete fülemile; barna fülemile.
Jegyei: jóval nagyobb előbbinél, a kettő között az arány körülbelül olyan, mint a házi és erdei veréb közt; felül szinezete sötét olajbarna s nem rozsdás, még farka sem, legföljebb a farktollak és evezők széle; alul barnásszürke; a has közepe és a torok fehéres, a begyen barnás szürke felhőzés; alsó farkfedői rozsdás szennyes fehérek, némi szürkés foltozással (néha a nélkül); leginkább megkülönbözteti a kis fülemilétől sötétebb, kevésbbé rozsdás szinezetén és nagyságán kívül, szárnyalkata, mert 1-ső (kicsiny) evezője jóval rövidebb, mint a nagy evezők fedőtolla s 2-ik evezője hosszabb a 4-iknél.*
Vannak azonban példányok, melyek bizonyos átmenetet mutatnak a kis fülemile s a typikus nagy fülemile közt. Ilyen a BREHM-féle hybrida. A magyar példányok közt is találtam L. philomelá-kat, melyek termetre a L. luscinia-tól nem különböznek s 2-ik evezőjűk = a 4-ikkel egyenlő, sőt valamivel rövidebb.
Mértéke: H. 15,3–16,8; Sz. 8,6–9; F. 6,3–7; L. 2,6–2,8; Cs. 1,2–1,35 cm.
A nagy fülemile inkább keleti madár s Lengyelországban, Közép-Oroszországban, Kaukázusban, Perzsia északi felében, Turkesztánban fordul elő. Európában legészakibb tanyái Dánia egyes területein (Seeland, Bornholm), Dél-Svédhonban, Szent-Pétervár vidékén, Németország északkeleti részein vannak; keletfelé azután Szibériába terjed. Leginkább folyók, folyamok ligeteiben s általában vizek környékén, füzesekben, egeresekben s nedves, buján tenyésző bokrok közt szeret tartózkodni. Nálunk a Királyhágón túl igen közönséges, ellenben a Királyhágón innen a kis fülemile az uralkodó faj. Leggyakoribb még a Duna-ligetekben. Mint az előbbi, úgy ő is, nemcsak szinezetét termetét, hanem még énekét tekintve is változékony*; általában a kettő igen közel álló faj, ha nem egyetlen faj két fajtája, mint azt már a mult században is néhány előkelő természetbuvár gondolta. Életmódjuk is hasonlít, úgy fészkök és tojásaik is.
E szerint különböztették meg a magyar fajtát (Luscinia philomela eximia BRHM.) és az ennél nagyobb lengyel fajtát (Lusc. phil. major BRHM.) s még másokat, melyeket hol a rendes fülemiléhez, hol a nagy fülemiléhez vonnak. (L. hafizi Sev.; L. böhmi RCHW., előbbi Perzsiában, utóbbi Afrikában él.)
Tojásmérték: H. 21–22,2; Sz. 15,6–17 mm.
Éneköket összehasonlítva, azt mondhatnám, a kis fülemile dala úgy áll a nagy fülemilééhez, mint a női hang a férfihanghoz. Nem kevésbbé szépen dalol mint, amaz; csakhogy mélyebben, erőteljesebben s bizonyos rigószerű, rövidebb, komoly rhytmusban, csattogóbban, nem oly édesen, érzelgősen, inkább érczesen. Strófáját nem kezdi úgy, mint a kis fülemile az ismert fhű-fhí-fhí-fhí-fhí stb. egytagú, emelkedő bevezetéssel, hanem kéttagúan, mint pl. avid-avid-avid vagy fi-lip, fi-lip, u-gyitt, u-gyitt stb.
Tápláléka is körülbelül az előbbiével megegyezik, s így jelentősége is. Amaz az énekesek királynéja, ő a királya.
PETŐFI egyik versében a bokrot «szentegyházhoz» hasonlítja, melyben a fülemile a pap s fészke az oltár. Nem tudom, a kis vagy a nagy fülemilét értette-e ő? Ez utóvégre is mindegy.
De a mit nagy költőnk mondott a fülemile érdekében, azt én is ismétlem nemcsak az ő, hanem minden más hasznos énekes madár érdekében:
«Hadd dicsérje, ne bántsd, éneklésével az Istent,
A természetet, a szent közös édes anyát.»
A természetet, a szent közös édes anyát.»
