Lisznyai Kálmán
Lisznyai Kálmán
Ez irány képviselői közül a legtehetségesebb bizonynyal Lisznyai Damó Kálmán, kitől a gyöngéd érzést, gyermeteg felfogást, a költői hangulatokban és képekben való gazdagságot elvitatni nem lehet; de képzelme igen gyakran szeszélyes játékot űz, színes buborékokban gyönyörködik, vagy a titokzatos jelviesség és nyers való között csapong. Született 1823-ban a nógrádmegyei Herecsenyben, tanúlt a losonci, pozsonyi és eperjesi főiskolában, s tanúlmányai végeztével 1843-ban Pozsonyba ment az országgyűlésre, mint Kubinyi Ferenc kiskövete. Aztán szülőmegyéjében aljegyző, táblabiró és törvényszéki biró volt; de az irodalom szeretete, mely Kerényi Frigyes és Sárosy Gyula buzdító barátsága következtében még Eperjesen megéledt benne, a fővárosba vonta, hol csakhamar a fiatal Magyarországnak, a Tizek szövetségének tagja lett, mert már 1846-ban megjelent első gyűjteménye, a Tavaszi Dalok, teli hévvel és elevenséggel, de hangjában és műgondjában még az idegen hatások feltüntetésével. A függetlenségi harc napjaiban szívvel, tollal, karddal híven szolgálta a nemzeti ügyet, minek fejében az osztrák kormány a világosi fegyverletétel után besorozta közlegénynek a gróf Nugent gyalogezredbe. Mint ilyen bejárta Tirolt, Schleswiget, Olaszországot; csak 1851 nyarán kerűlt haza. S még ebben az esztendőben kiadta új kötetét, a Palóc Dalokat, melyeket gyermekkori emlékeiből és hagyományaiból, szülőfölde szertartásos ünnepeinek és mulatságainak megfigyelésével írt. Eredetiség és frissesség, fordulatosság és kedélyesség váltakozik bennük; a költő határozott egyénisége és a versek sajátos tartalma pedig egyaránt meglepte a közönséget. Úgy tetszett, mintha Lisznyai ismeretlen új világot fedezett volna föl, melynek hírei ép oly csodásan szóltak, mint a Viktoria és Kalifornia aranymeséi; úgy tetszett, mintha a jó palócok sajátos szavai és népi szertartásai az ősi vallásos szemlélet becses töredékei és jelvies maradványai volnának, melyeket meg kell menteni az elborulás idejében a jöbb jövőnek. A költő egyszerre váratlan elismerésre emelkedett, kötete mindenfelé feltűnést keltett: pedig az ízlés ellen gyakorta vétett, s következő gyűjteményei: az Újabb palóc dalok 1857-ből, a Dalzongora 1858-ból és a Madarak pajtása 1859-ből nem haladásáról, hanem hanyatlásáról beszélnek. Szerkezetre és szabatosságra törekvése, hű és közvetlen megfigyelése egyre csökken: önkénye és szeszélye vezeti, képzelete játékos leleménye szerint alkot. Az első palóc dalok sikeréig többé el nem jut: pedig szilaj palóckodásával bennök is sokszor elveti a súlykot. Sajnos, Lisznyai világnézletében, ízlésében, eszméiben, kifejezéseiben soha meg nem tisztúlt; pedig ha megtisztúlhat vala, tehetségénél, naivságánál, a természet és élet szépségei iránt való eleven érzékénél fogva a népies irány igazi derék mívelője lehet. 1863-ban elég ifjan halt el, s utána hírnevének ragyogása is mihamar árnyékba borúlt.
Lisznyai Kálmán.
