Szelestey László
Szelestey László
Lisznyai mellett Szelestey László érdemel legtöbb figyelmet. Örökkön változó és örökké hangolódó költői kedély, a ki három évtizedet meghaladó pályája alatt a legellentétesebb végletek között imbolyog, a leghigabb eszményiség hivéből a legvastagabb kelmeiség követője lesz, gyakorlatban és elméletben egyaránt. 1821-ben a vasmegyei Urai-Ujfaluban született s iskolai tanúlmányait Kőszegen, Sopronban, Szombathelyen és Győrött végezte, majd Vidos József alispán oldalán képezte magát s 1842-ben ügyvédi oklevelet szerzett, de független anyagi helyzetében az irodalom és közélet mezejére lépett. Már 1837-től fogva verselt s 1841-ben megjelent első kötete, az Érzelem-virágok, melyek azonban nem annyira az érzés, mint az érzelgés hajlásaiból fakadnak. Merő olvadozás és ömlengés a hazáról, szerelemről, tavaszról, reményről, képzeletről, gondolatról, a csalódásnak és fájdalomnak szenvelgésével amaz édeskés nyelven, melyen Császár és Kunoss énekelt. De a mint ebben az időben személyesen megismerkedik Vörösmartyval, az ő hazafias költészetének szónokias irányához csatlakozik, s a mint 1847-ben a pesti Ellenzéki körben Petőfivel találkozik, egész rajongással az ő hatalmas lángeszét, költészetének nemzeti bélyegét s megváltó erejét hirdeti. A megyei mozgalmakban a szabad eszmének szónoka, a függetlenségi harcban nemzetőr-tiszt, s a leveretés után ivánfai birtokára húzódik s hazafi fájdalmában borong. Összes költeményeinek első kötetét 1852-ből e vegyes hatások visszatükrözése jellemzi; mig egyszerre a Petőfi lobogója alatt a Lisznyai-törte csapásra tér. A palóc költő szerencséje és diadala megkapja: magához hivogatja, azzal a cifra biztatással, hogy jöttére árkádiai liget lesz háza tája, szép tündérgondolat kertje minden fája, aztán maga lesz a levegő benne, a társa szíve meg a zengő madár lenne! S csodálja és követi versenyezve a Kemenesi czimbalom 1853-ból, a Falu pacsirtája 1854-ből már nem egyéb, mint a legközönségesebb kelmeiség megnyilatkozása. Szelestey olyan világban él, a hol olykor nem is szavak, csak egyes indulat-hangok fejezik ki az érzést, vagy gondolatot; mégis vannak egyes dalai, melyek nemcsak a Kemenesalján, de a Balaton mellékén, sőt szinte az egész országban elterjedtek, mint a Balatonon jár a hajó, A lyány szeretőnek való; Ez az én szeretőm, Ez a csinos barna; Ez az útca végig sáros… 1855-ben felköltözik Budapestre, s a következő évben megindítja a Szépirodalmi Közlönyt, mely mint szerkesztője, különböző költői áramlatok képviselője; s ép úgy helyet talál benne Gyulai, Szász Károly, Lévay, mint Csermelyi, Lisznyai, Székely József. S a különböző áramlatok befolyása alatt Szelestey ismét változik; már a Pásztor-órák 1859-ből a magok huszár-dalával, elbeszélő és leíró darabjaival egyetemesebb felfogást árulnak el, s a költő ezentúl nem egyszer a hazafias allegóriában vagy bölcselő eszmélkedésben beszél; 1861-ben szülőmegyéje főjegyzőjének választja, a sárvári kerület a képviselőházba küldi, de a rövid alkotmányos élet után, 1864-ben, az Almássy-mozgalomban való részesség gyanúja alatt, a kormány elfogatja és Olmützbe, majd Josephstadtba és Theresienstadtba hurcolja, s csak a kiegyezés után ereszti szabadon. Rabsága tapasztalásaiból és emlékeiből keletkezett utolsó gyűjteménye: A rab álmai, mely még 1867-ben megjelent és országos tetszést aratott, noha inkább politikai érdekénél, mint költői becsénél fogva; mert a harag és keserűség sötét villogásai élcben és gúnyban, részletezésben és kifejezésben sokszor a nemesebb ízlés ellenére törnek elő az egész köteten keresztül. Verses napló, nem egyszer nyers és száraz. A költő alig szabadúl meg, a körmendi kerület megbizásából újra a parlament tagja lesz, mint képviselő és tanfelügyelő váltakozva a középponton és megyéjében tartózkodik, lelkesedő buzgósággal és szókimondó bátorsággal működik; mig 1872-ben visszavonúl és 1875-ben, éppen elbeszélő költeményeinek rendezésekor, elhúnyt.
