Gyulai Pál élete
Gyulai Pál élete
Azok között, kik ebben az időben líránk megtévedése ellen tanítással és példával ép oly üdvösen, mint erélyesen hatottak, kiváló helyet foglal el Gyulai Pál, a magyar kritika mestere. Született 1826-ban, január elején, Kolozsvárott, hol iskolai tanúlmányait is végezte. Már gyermekül, a szülei ház behatásai alatt, megismerkedett a római és magyar költészettel; s már az iskolában megnyilatkozott írói hajlama és tehetsége, úgy hogy már 1842-ben az Athenaeum, 1843-ban a Regélő hasábjain is megjelenhetett, az Erdélyi Hiradónak pedig már ez időtől fogva szorgalmas dolgozótársa lett. Nem annyira jó tanuló, mint a magamívelő volt, ki a német és francia nyelvet egészen önerejéből elsajátította, hogy a német és francia irodalmat eredetiben olvashassa. Ízlése, értelme, ítélete korán fejlett, s nemcsak ama kis körben, melyet Szilágyi Sándor, Torma Károly, Úrházy György, Bartalus István barátaival képezett, jutott elismerésre, de az iskola pályázatain, miken ismételve ő nyerte meg a díjat, sőt az irodalomban is. Kezdettől fogva elbeszélői és költői működése mellett főleg mint kritikus kelt figyelmet, csakhamar félelmet. 1848-ban, mint az Erdélyi Hiradó szerkesztőségének tagja, s a kolozsvári fiatalság egyik vezére, az Unió kikiáltásában és a pesti küldöttség fogadásában, mikor Lisznyay szavaként a puszták sassai eljöttek a bérczek sassaihoz, tevékeny szerepet játszott, majd a gróf Teleki Domokos képviselő titkára lett, kivel még abban az esztendőben az ország fővárosába költözött. A függetlenségi harc nagy esélyeit és a leveretés mély szenvedéseit kevés megszakítással az ő oldalán élte át, leginkább Pesten, Kolozsvárt és Gernyeszegen, melyet kékes ködével oly melegen áld később Romhányijában. 1853-ban a fővárosban telepedett meg, s mint a Szépirodalmi Lapok társszerkesztője, mint a legjelesebb irodalmi vállalatok dolgozótársa hatásos munkásságot fejtett ki. Magvas tanúlmányai: Petőfi Sándor és lírai költészetünk 1854-ben, Az újabb epikusok és lirikusok 1855-ben, A nemzeti szinház és drámai irodalmunk 1857-ben, valamint kisebb bírálatai és irodalmi fejtegetései a felfogás igazságáról, a meggyőződés hevéről, a vitatkozás erejéről és a hang élességéről tanúskodnak. Közben, 1855 őszén, gróf Nádasdy Tamás kisérőjeként külföldre indúlt, s másfél esztendeig Német- és Franciaországban tartózkodott, majd a fiatal gróf halála után hazajött s egész erejével az irodalomnak élt. 1858-ban a kolozsvári ev. ref. főiskola tanárául választotta és szülővárosába költözött; de már 1862-ben, mint az Arany Szépirodalmi Figyelőjének segédszerkesztője újra visszatért Budapestre, hol az irodalmi életben a maga meg-megújuló támadásaival és csatározásaival az ízlés tisztázására s egész költészetünk fejlődésére sokat hatott. A mit írt, elbeszélést vagy verset, a kor legjobb termékeihez tartozott; de mégis birálatai és tanúlmányai azok, a mikkel rohamos és általános elismerésre jutott; bár szava bátorságával és kíméletlenségével nem egyszer szelet vetett és vihart aratott. Az Akadémia még 1858-ban, a Kisfaludy-társaság 1860-ban tagjai közé választotta; csakhamar mind a két testület munkásságában előkelő, sőt vezető szerepet játszott. 1864-ben a színi iskola tanára, majd a nemzeti színház drámabírálója, 1867-ben az Akadémia rendes tagja, majd 1870-ben osztálytitkára lett. Már ekkor tehetsége a maga egész teljességében és minden irányában ragyogott.
