Szász Károly élete

Teljes szövegű keresés

Szász Károly élete
Az ízlés nemesítésében és a költészet fölemelésében Gyulainak méltó társa volt Szász Károly, ki 1829-ben, június 15-én Nagy-Enyeden született. Édes apjának, a hírneves tanárnak, majd vallás- és közoktatásügyi államtitkárnak oldalán korán fejlett, s már 1846-ban a Szabad székely dalával, e népies hű jellemfestő versével győztesen, pályadíjat nyerve vonúl be az irodalomba; s ettől az időtől fogva félszázadon keresztül ép oly bámulatos sokoldalúsággal, mint a mily bámulatos sikerrel működik. Vers és próza, eredeti és fordítás annyiféle hangban, nemben és ágban, annyi koszorúval hirdeti alkotó erejét és jelöli számos diadalát, hogy senki sem hasonlítható hozzája. Már fiatalságától, első fellépésétől fogva homlokán ezzel a jegygyel indúl meg pályafutására; 1848-ban a fővárosba kerűl, hol megismerkedik az irodalom jeleseivel, Vörösmarty és Petőfi biztatására megtanúl angolul; majd Debrecenbe megy, hol mint fogalmazó a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban, mint politikai író a Március Tizenötödike mellett talál foglalkozást; aztán honvédnek áll és mint utász-hadnagy vesz részt Budapesten a lánchid fölszedésében, Török-Becsénél a Tisza, Lugosnál a Temes áthidalásában, a szegedi sáncok erősítésében, a temesvári csatában, lugosfacséti futásban és a borosjenei fegyver-lerakásban. A függetlenségi harc után, az elborulás viharában, Hevesben bujdosik és Gömörben nevelősködik; s magánosan, Tompa buzdítására, a lelkészi pályára készűl, de 1851-ben tanári tisztet vállal Nagy-Kőrösön. Itt az Iduna boldogító szerelmében, Arany érlelő barátságában költői munkássága egyszerre magasabb csapásra tör, hogy erejében izmosodva és tanúlmányaiban edződve 1854-től Kézdi-Vásárhelyen, 1857-től Kún-Szent-Miklóson és 1863-tól Szabad-Szálláson a nyugalmasabb papi állásban még fölebb emelkedjék.

Szász Károly. (1855.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem