Jókai fantáziája
Jókai fantáziája
Képzelő-tehetsége azonban – különösen ha elhagyja az ismertebb közelmúltat, jelent és hazáját – korlátlanságában olykor kevésbe veszi meséinek valószinüségét, alakjainak határozott körvonalait, indítékainak biztosságát s a cselekvények fejlődésének természetes következetességét. Így már történeti regényei is (Erdély aranykora, Török világ, Bálványos vár, Lőcsei fehér asszony, Szeretve mind a vérpadig, Rákóczi fia) kápráztató részleteik ellenére nem állanak a korhűség szilárd alapján; sőt színekben gazdag festéseik: nem ritkán képzelgések, meséik: lehetetlenségek. Ez a csapongó képzelet keleti és fantasztikus elbeszéléseiben (Oceania, Jövő század regénye, Északi pólusig) ragadja legszélsőbb túlzásokra. Jellemrajzaiban érdekesen és sajátságosan érvényesűl. Bizonyos tekintetben újra a népszellemre emlékeztet vonzalmának naiv módja a jó, nagy és hős iránt, hajlama folttalan eszményekké emelni mind, a kiket szeret és tisztel s megszerettetni és tiszteltetni kíván. Mig megfigyelései alakításokká lesznek, mintha ugyanaz a folyamat menne végbe lelkében, melyet a népszellemnek monda-alkotó tevékenysége tűntet föl. Hőseit gyakran ruházza föl szinte természetfölötti erőkkel, melyek aztán a cselekvényt a levegőbe ragadják. Fő alakjai mindig titokban látszanak érlelni valamit és arra törekszenek, hogy cselekedeteikkel minél jobban meglepjenek, bámulatra ragadjanak bennünket. Legsikerűltebb, legtalálóbb jellemrajzait nem is ezek közt, hanem mellékszemélyei sorában kell keresnünk, melyek közűl aztán megszámlálhatatlan sokat különösen humora lehelletével elevenített meg s tett feledhetetlen barátainkká, gyermekkorunk pajtásaivá, öregségünk földerítőivé, örök kisérőinkké.
Jókai hatása nemcsak az olvasó közönségre, melyen ötven esztendeje uralkodik, hanem az irodalomra is nagy volt. Az ötvenes években fellépett íróink nagyobbára az ő modorának utánzásán kezdték: de annak csak gyöngébb oldalait sikerűlt elsajátítaniok. Szerették a mesés keletet, merész túlzásokat, némi szónokias páthoszt és minél nagyobb mondásokat. Utóbb azonban mind más útra tértek, meggyőződvén róla, hogy az ő fényes szellemének egyéni sajátságai, melyek legfőbb varázsát alkotják, utánozhatatlanok. Utánzói ekként elmaradoztak; de követői elszaporodtak. A prózai elbeszélő stíl reformjában ma jóformán egész irodalmunk az ő útján jár.
JÓKAI MÓR arcképe. (1893.)
