Szarvas Gábor
Szarvas Gábor
Az irodalmi s a tudományos fölfogás szállott egymással szembe a neologia s az orthologiai küzdelemben, a hol a neologusok a stilus szempontjából, az orthologusok a nyelvtörvények szempontjából formulázták tételeiket. Ez utóbbi irányban dolgozva, becses munkásságot fejtett ki a nyelv védelmében s tisztasága megőrzésében az az iskola, melynek munkásai a Magyar Nyelvőr köré csoportosúltak. Ez irány zászlósa, s a folyóirat megteremtője, vezére és legbuzgóbb katonája Szarvas Gábor (1832–1895) volt. Előbb bajai, majd budapesti tanár, a Magyar igeidők pályakoszorús szerzője, csodálatos energiával intézte a nyelv védelmét.
Nemcsak tudós, hanem egyúttal koncízen író stilista is, a ki félelmes volt polemiában, melyeket csípős, gyakran mérges, de mindig komolyan tudományos modorban folytatott. E küzdelemnek eredménye, hogy irodalmunk és közéletünk beszédje és stílje nyert magyarságában s gazdagodott szókincsében. Nyelvünk ma már alkalmassá lett arra, hogy az europai élet színvonalán megállva, saját szellemének megfelelően, saját rendszere és anyaga keretében tolmácsa lehessen minden szellemi mozgalomnak. A neologia, melynek Ballagi Mórban erős támasza támadt, visszavonúlt s mérsékelte újítási merészségét. Ballagi műve, A magyar nyelv szótára (1867), inkább tanúja és emléke eme törekvésnek, mint forrása magyar nyelvészetünknek. A nyelv fejlődése, azt lehetne mondani, biztosítva van, tudományos megismerése, rendszere és törvényei összefoglaló munkában mihamarább lehetővé lesz, a miben nagy érdeme van Simonyi Zsigmondnak, a Rendszeres magyar nyelvtan szerzőjének.
Szarvas Gábor mellszobra, Budapesten. (Jankovics Gyulától.)
