Vámbéry Ármin

Teljes szövegű keresés

Vámbéry Ármin
Vámbéry Ármin (1832–) dervisnek öltözve bejárta Közép-Ázsiának ama területeit, melyeket hajdani őseink bölcsejének tartottak. Útjának leírása a művelt nyelvek legtöbbjére lefordítva nagy föltünést keltett. Személyes tapasztalatai megerősítésére összehasonlító nyelvészeti és ethnografiai tanulmányokba mélyedt s ezeknek eredményeképen kiadott művében, A magyar faj eredete, hevesen támadta meg az ugor elméletet s hevesen vitatta a török rokonságot. Budenz és tanítványai s mesterök Hunfalvy nem osztoztak nézetében s nagy arányú polemiába bocsátkoztak tanítása megcáfolására, mely a nyelv és eredet kérdését éveken keresztül fölszínen tartotta. E polemiának meg volt az a jó eredménye, hogy az eredet és faj kérdését lehető tiszta világításban mutatta be. Budenz maga is foglalkozott a törökség nyelvével s eleintén a török rokonság mellett foglalt állást, utóbb azonban az ugor elméletet ismerte el s megállapította az ugorság elválását nyelvük tanúsága alapján. Vámbéry támadására készen volt s bár az ethnikai sajátosságokat nem ragadta: az ugor rokonságot kétségtelenné tette. E polemiának szenvedélyét magas színvonala feledteté, s mint minden elvi mérkőzésnek, ennek is tisztító hatása volt az egész tudomány fejlődésére. Ma már kétségtelen az ugor ősrokonság és a török fajnak ránk gyakorolt hatása, s az újabb nyelvészek, mint Budenz tanítványai, egymás mellett s egymás köreit nem zavarva működnek; Szinnyei József, katédráján is követője, a finn, Halász Ignácz a lapp, Munkácsi Bernát, a vogul nyelv tüzetesebb művelésével foglalkoztak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem