Henszlmann, Ipolyi és mások

Teljes szövegű keresés

Henszlmann, Ipolyi és mások
Henszlmann Imre (1813–1888) orvosdoktor, író, képviselő és egyetemi tanár, széles körben dolgozott. Irodalmi tanulmányokon és műbírálatokon kezdte meg tevékenységét. Népmeséink elemzésében ő járt elöl, s a mellett a klasszikus szellemnek is legavatottabb buvárai közé tartozik s nembe tartozó iratai maig megállanak. Tevékenysége azonban főként az általános és hazai műtörténetre vonatkozik. Tőle származik a gótikus rendszer arányának tana, az egység arányának elmélete, melylyel nevét a művelt világ előtt tiszteltté tette; tőle származnak művészi emlékeink leírása, bírálata és egybefoglalása, a kassai, székesfehérvári stb. templomok monografiái és számtalan más emlékünk föltárása és megismertetése. Kitünő képzettségű, széles látókörű és lelkesült tudós, kinek e kor művészeti mozgalmaiban jelentékeny része volt. Külföldi útjaiban s tanulmányainak hatása alatt ízlése tiszta, ítélete biztos; lelkessége által fáradhatatlan és szorgalmas, érdemei által feledhetetlen. Egyetemünknek dísze s műtörténetünkben ma is érzett veszteség. Körötte volt Ipoly Arnold (1823–1886) besztercebányai, majd váradi püspök, irodalmunk búvára, a Magyar mythologiának koszorús szerzője, művészi hajlamú történetíró. Értekezései, melyekben a középkori építkezés, szobrászat stb. méltatását adja, a maguk idejében országos tetszéssel találkoztak; művei (Besztercebánya templomáról s a magyar koronáról, stb.) maradandóságot biztosítanak emlékének. Rómer Flóris (1815–1889), műrégészetünk első munkásainak egyike, nagy arányú munkásságot fejtett ki. Nemcsak dolgozatainak nagy számával és értékével szolgálta művészetünk ügyét, hanem ritka buzgalmával és népszerűségével nagy körben terjesztette és ápolta azt. Művei között a Corvina maradványainak bibliografiája s a régi falképek ismertetésén kivül Kalauza és Feliratai őrzik munkásságát. Pulszky Ferenc (1814–1890), múzeumi igazgató, hányatott pályáján egész tevékenységét a nemzeti művelődésnek és tudománynak szentelte, sok irányú működései között talált alkalmat műtörténeti dolgozatok írására (Corvina, olasz művészek magyar viszonyai stb.), melyekben régi hajlamának erejéről tesz tanuságot. Fiatal korában őt is a műkritika avatta az eszthetika szolgálatába, melyet később elhagyott, hogy más téren váljék szellemi életünk kitünőségévé.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem