Szabó József
Szabó József
Ha életének külső körülményeire, némileg korára, életfelfogására s tudományos irányára nézve lényegesen különbözött is Greguss Gyulától, de törekvéseiben s a népszerűsítés tekintetében nyilvánított és követett felfogásában régóta megegyzett s a régibb gárda tagjai közül leginkább egyetértett vele Szabó József (1822–1894), a nemrég elhúnyt nagyérdemű tudós, a természettudományok népszerűsítésének egyik legrégibb híve, leglelkesebb sürgetője s az ásványtani, földtani és vegytani ismereteknek csaknem ötven éven át egyik legbuzgóbb fejlesztője és fáradhatatlan terjesztője. Szabó szorgalma és agilitása páratlan volt, annyira, hogy bár 72 éves korában húnyt el, hirtelen, váratlanul, néhány napi szenvedés után, a halál még igen tágkörű, szorgos tevékenység közepette ragadta el. Kisebb dolgozatai, tudományos értekezései és népszerű közleményei, a melyekkel irodalmunkat és részben a külföld irodalmát is 1845 óta gazdagította, a 250-et meghaladják. A művelt magyar közönséghez gyakran és szívesen szólott; tudományos buvárkodásai közben meg-megpihenve, tanulságos és mindig érdekes cikkekben foglalva össze tanulmányait már abban az időben is, midőn még igen kevesen foglalkoztak a modern értelemben vett ismeretterjesztéssel.
Szabó József.
Csengery Antal Budapesti Szemléjének régibb köteteiben (1857-től fogva 1869-ig) Brassai, Jánosi Ferenc s Almási Balogh Pál nehány cikkén kivül Hunfalvy János, de legsűrűbben Szabó József közleményei ismertették a természettudományok haladásait és érdekesebb kérdéseit. E buzgalmát átvitte Gyulai Pál később (1873) felujított Budapesti Szemléjébe is. Mint lankadatlan népszerűsítő a természettudományi társulat estélyein, s időnként a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésein, számos népszerű előadásban gyönyörködtette a közönséget.
Ásványtani kézikönyvén kivül, mely négy, mindig vaskosabb kiadásban jelent meg s inkább a tanítás céljaira volt szánva, népszerű munkák számába mehetnek a Tokaj-Hegyaljai Albumban (1867) megjelent s a magyar Alföld geologiai viszonyaival foglalkozó dolgozatai (1860–61), valamint Geologiai kézikönyve (1883), mely némely fogyatkozásai mellett is igen érdekes, tanulságos és nagyobbára könnyen megérthető. Buvárkodásainak legbecsesebb eredményeit Selmecz környékének geologiai leírása című nagy művében foglalta össze és dolgozta fel rendszeresen, melyet 1891-ben adott ki az Akadémia. – Legutolsó egészen népszerű és gazdagon illusztrált műve, az Előadások a geologia köréből, mely nem sokkal halála előtt, 1893-ban, jelent meg, azokból a sorozatos előadásokból keletkezett, a melyeket a természettudományi társulat estélyein tartott, számos igen tanulságos vetített képmutatványok kiséretében. E könyve érdekes, szépen megírt fejezetekben csoportosítja a geologia azon kérdéseit, melyek a mívelt közönséget is érdeklik s a nélkül hogy e tudomány egész birodalmára kiterjeszkednék, igen kellemes olvasatú és becses terméke a nagyobb körökre szánt geologiai irodalomnak.
