Száz év előtti magyar term. tudósok
Száz év előtti magyar term. tudósok
Igaz, hogy a múlt század végének és a jelen elejének természettudományi irodalma – néhány évtizeden át és részben – mélyebb volt és eredetibb; de idegenebb is. E kornak éppen legjelesebb magyar tudósai* túlnyomólag latinul, ritkábban németül és francziául írták meg műveiket, s éppen a legjelesebbek néhánya életének nagyobb vagy legalább produktiv részét nem is a hazában töltötte, hanem messze idegenben: Németországban, Hollandiában és Bécsben. Így például Born Ignác (1742–1791) a nagytudományú bányász és geologus, sokat tett és utazott ugyan Magyarországon, de élete javarészét Bécsben töltötte el. Fichtel János (1732–1795) a mineralogus, geologus és kohász, Erdély és a Kárpátok némely geologiai viszonyainak egyik legelső leirója, hosszabb ideig tisztviselősködött ugyan Erdélyben, de pályáját és életét is Bécsben fejezte be; Hell Miksa (1720–1792) korának egyik legelső és örök érdemű csillagásza, itthoni ép oly jelentékeny mint kiterjedt működése után a bécsi egyetemen a mechanika tanára s a csillagásztorony igazgatója lett, és ott is húnyta le a csillagos ég kutatásában kifáradt szemét. Kempelen Farkas (1734–1804) a világ egyik legnagyobb mechanikus genieje s a fiziologiai hangtan megalapítója, a ki Az emberi nyelv mechanismusa és beszélő gépének leirása című munkájával (németül és franciául Bécsben 1791., angolul Londonban 1821-ben) valamint magával a beszélő géppel a fiziologia egyik legrejtettebb s legnehezebben megközelíthető ágazatában szerzett örök érdemet, hivatalánál fogva állandóan Bécsben lakott s ott is húnyt el. Kerek-Gedei Makó Pál (1724–1793) a mathematika, fizika és mechanika (de előbb már a logika és metafizika) művelője, és előadója, élete legjobb éveit mint a bécsi egyetem és a Theresianum tanára töltötte el. Segner András (1704–1777), a nagyhírű fizikus, a felfedezések és találmányok geniális mestere s e mellett nagytermékenységű szakíró, debreceni főorvosi állását elhagyva, előbb a jénai, majd a göttingai s végre a hallei egyetem tanára, a hol be is fejezi életét.
Bővebben szól ezekről Szily Kálmán-nak a m. tud. Akadémia 1888. évi közülésen tartott előadása: »Magyar természettudósok száz évvel ezelőtt.« – M. tud. Akad. Évkönyve, XVII. köt. 6. darab és Természettudományi Közlöny, XX. kötet, májusi füzet.
Hell Miksa.
A latin nyelven beszélő tudományosság e virágzó és termékeny időszakából ide sorakoznak a következő itthon élő jeleseink: Bél Mátyás, a XVIII. század jeles geografusa (1684–1749), egyszersmind historikusa és nyelvésze, kinek geografiai főműve, Notitia Hungariae, a múlt század derekán (1735–1742) számos becses adatot hozott napfényre, s nemcsak szövegével, de becses térkép-mellékleteivel is a szak magaslatán állott, Geografiai Compendiuma pedig félszázadon át (1753–1792, négy, illetőleg öt kiadásban) legjobb kézikönyvecskéje volt Magyarország és társországai földrajzának. Benkó József (1740–1814) Erdély természettudományi viszonyainak első nagytudományú ismertetője. Benkő Sámuel (1743–1825) Borsodmegye tiszti főorvosa és a nagy hírre emelkedett s németre is lefordított, öt testes kötetre terjedő medica-meteorologiai följegyzések szerzője. Fogarasi Pap József (1744–1784) a marosvásárhelyi jeles filozofus és mathematikus. Érdemet szerzett Fridváldszky János is (1740–1784), mert már igen korán s először kisérlé meg (bár nem tévedések nélkül) Erdély mineralogiai viszonyainak leírását. Grossinger János (1728–1803) a Magyarország állatait és növényeit tárgyazó, első összefoglaló és terjedelmes természetrajznak maig sem eléggé méltatott szerzője. (Művének VI–IX., a mineralogiát és a hydrografiát magában foglaló négy kötete kéziratban maradt.) Horváth János (1732–1800) Budán és később Pesten a fizikai tanára, kinek jeles kézikönyveit Európaszerte ismerik, becsűlik, használják, sőt tanítják, németre fordítják és Velencében újra is lenyomatják. Kitaibel Pál (1757–1817) a nagyérdemű s európai hírű botanikus (mint tanár chemikus is), a ki azonban dolgozataiban mineralogiai, hydrologiai és geografiai kérdésekkel is foglalkozott.
Íme, csak a legjelesebbjét mutatva is be ezen korbeli természettudományi íróinknak, milyen csapatja a fenkölt szellemeknek s milyen kincses halmaza a kiderített tényeknek és a tudásnak: magyar emberektől összehordva s idegen nyelven átadva az egész világ tudósainak hasznára, besorozva a világirodalomba.
