Emich Gusztáv nemzeti könyvkereskedése
Emich Gusztáv nemzeti könyvkereskedése
1841-ben új könyvkereskedés nyílik meg a fővárosban. A kik megszokták a cég felirását: »Emich Gusztáv, magyar és külföldi könyvkereskedése Pesten«, nemsokára meglepetve látják, hogy a cégtábla szövege megváltozott és rövidebben így hangzik: »Emich Gusztáv nemzeti könyvkereskedése.« Nemzeti és más semmi. Nemzeti szellemében, nemzeti minden vállalkozásában és tervében. Ime, az új könyvkereskedő üzleti programmja. Wigand Ottó és Hartleben Konrád Adolf alapjában véve német kiadók, hisz németnek születtek és németnek nevelték őket és csak a véletlen, az aktuális viszonyok tették őket magyar kiadókká. A magyar nemzet jellemvonásai megtetszenek nekik, törekvéseivel rokonszenveznek, lelkesedése magával ragadja őket és így, a mennyire tőlük telik, az ő működésüknek körén belül támogatják, német kiadványaik mellé felvesznek magyarokat is, sőt Wigand személyes biztosságát is kockáztatja a magyar ügy érdekében. De a mi náluk rokonszenv, hangulat, részben az uralkodó áramlattal való úszás: az Emich Gusztávnál tudatos törekvés, belső meggyőződés és életcél. Az a küzdelem, melyet ő kezd meg, az már nemcsak a reformálni óhajtó könyvárus küzdelme az ósdi könyvkereskedői rendszer ellen, hanem a vezetőférfiak politikáját megértő, elvileg saját gondolkozása útján felemelkedő, törekvéseitől teljes mértékben áthatott magyar ember harca a nemzet jogaiért, a magyarság győzelméért, a magyar szellem felszabadításáért. Jól felfegyverkezve indúlt a küzdelemre. Édes atyja, Ferenc, Farkas, egy régi német nemesi családnak sarja, Bécsből kerűlt le Budára. Házassága révén, nagy arányú polgári üzlet tulajdonosa lőn, de a mi szabad ideje maradt, további maga művelésének szentelte. Tudomány és irodalom voltak szórakozásai és a budaiak áhitatos csodálattal bámulták az egyszerű kereskedőt, ki pénzének egy részét könyvekbe öli és meg nem únja az olvasást. Meg nem únja, sőt kevesli és legnagyobb öröme abban a reményben telik, hogy azon a mezőn, melyen ő csak egy-két virágot téphet le, fia Gusztáv bőségesen fog aratni. Zsenge gyermekkora óta a tudomány és irodalom szeretetében neveli. Lelkébe nemes ambíciót önt, tekintetét magasabb célok felé irányítja. És a könyvek szeretete, az édes atyjától örökölt hajlam bírja talán rá Emich Gusztávot, hogy elvégezvén a pesti egyetemen a filozófiai kurzust, a könyvárusi pályára lépjen. Első szakismereteit Eggenberger József üzletében nyeri és bővíti, tökéletesíti azokat Bécsben, Lipcsében és Párizsban. Igy felfegyverkezve nyitja meg üzletét. Mint akkori nagyjaink és köztük a legnagyobb Széchenyi, ő is hazaszeretetben meggyarapodva kerűl vissza a külföldről. Még bensőbben hatja át a meggyőződés, hogy igazán értékes és maradandó csak az, a mi nemzeti és hogy belső becse csak annak az alkotásnak van, melyben a nemzet lelke szólal meg. Ifjúi hévvel és lelkesedéssel lát hozzá a nagy feladat megoldásához. Nem készíti elő óvatos gonddal a reformot, hirtelen, bátran, mint forradalmár lép fel. A német szellemet nem kell üzletéből kiűznie, mert be sem engedi. Megélünk mi a magunk emberségéből is, kenyeret ád a magyar könyv is – hirdeti minden üzleti cselekedete. Eleintén semmiféle külföldi könyvet nem tart raktáron, német és ausztriai könyvet, ha nem magyar vonatkozású, később is csak megrendelésre hozatott. Ellenben már 1483-ban direkt összeköttetésbe lép a francia és angol könyvkereskedelemmel. És íme az idők csodás változása. Az ifjú könyvkereskedő üzlete, mely úgyszólván csakis a nemzeti irodalmat kultiválja, gyorsan felvirágzik. A közönség megérzi, hogy hivatást teljesít, hogy a küzdelem, melyet folytat, része a nemzeti küzdelmeknek. És megérzik nemcsak a kicsinyek, hanem a nagyok is, hogy a »nemzeti könyvkereskedés« tulajdonosa hatalmas erejű, bátor szövetséges-társuk. Üzlete – az Uri- és Kigyó-utca szegletén – csakhamar találkozó helye a politika és irodalom vezérférfiainak. Nagy eszmék itt születnek meg és innen indúlnak papirra nyomtatva hódító körútjukra. A nagyok, a lelkesek társasága csak szítja a fiatal könyvárus lelkesedését, növeli bátorságát és munkakedvét és 1843-ban egyszerre 17 magyar könyvvel kezdi meg kiadói működését, hogy egészen élete végeig lankadatlan kitartással haladjon célja felé, mely nem volt kisebb, mint az, hogy a hazai kiadóságot egészen nemzeti alapokra fektesse, hogy a magyar nemzeti irodalmat fejleszsze, erősítse, népszerűsítse. Lankadatlan buzgalma akkor sem csökkent, mikor a szabadságharc minden nyugodtabb működést lehetetlenné tett. A honvédek kezébe volt letéve a magyar haza jövője s a nemzeti sereg szolgálatába áll tehát ő is. Harcol ő is, ha nem is a csatamezőn, de ott, a szellemnek műhelyében. Szapora egymásutánban jelennek meg nála a legkülönfélébb katonai szakkönyvek: az oktatási szabályzatoknak, utasításoknak, stratégiai műveknek egész sora. Gyalogság, lovasság, tüzérség egyaránt hasznát veszi kiadványainak, tehát ő is ott van a dicsőséges csatamezőkön, mint ott van mindenütt, a hol a nemzeti érzés megnyilatkozik, akár örömben, akár bánatban. 1848. március 15-ikén órákig hallatszik üzlete előtt a tömeg ujjongása, mely Petőfi transparentben kivilágított arcképét veszi körül. A diadalnak mámora az ő boltja előtt nyilatkozik meg leghangosabban és a lelkesedésnek áradata ott veti a legnagyobb hullámokat. És mikor a fenséges eszme porba tiporva, a csodás sereg szétszórva, akkor nincs e hazában hely, hol sötétebbek volnának az árnyak, mint az ő intézetében. Az elnyomatás szelleme ott suhogtatja legborzalmasabban szárnyait. Poroszlók, kémek lesik, hogy e veszedelmes helyen nem hallszik-e fel újra a szabadságra hívó szózat. Bizony néma csend volt ott is, de nem a halálnak, hanem az első rémületnek borzadalmas csendje. Emich nem mondott le a küzdelemről, mint nem mondottak le a többiek sem, a kik hallgattanak. A forradalomnak véres harcai után másik, sokkal csendesebb, de talán éppen olyan dicsőséges küzdelem következett. A fegyver kihullott a magyar kézből, de a már egyszer életre szólított magyar szellem nem tért vissza halottaiba. Lassan, lassan bontogatni kezdte újra szárnyait és előkészíté a hajnalt…
