Korának hatása
Korának hatása
Petőfire korának két főiránya – mint kettős villamos áram – ellentállhatatlan erővel hatott. Az első irány a demokratikus, a másik a nemzeti. A demokratikus irány akkor egész Európában uralkodott; a nép szabadsága és egyenjogosítása általános jelszó. A demokratikus mozgalom csakhamar átcsap a politikából az irodalomba. A mint a nép sorsa az államférfiakat foglalkoztatja, a költészet is mindinkább kezd vele foglalkozni. Petőfi is a nép költője akar lenni: a népnek és a népért ír. »A nép az én múzsám« (Le peuple c’est ma muse) írja Béranger és Petőfi következőkép vallja ugyanezt:
Nem a palotának fényes gyertyaszála
Vagysok én, hanem a kunyhók mécsvilága.
Alant születtem én, szalmafödél alatt,
Sohasem tagadom meg származásomat.
Vagysok én, hanem a kunyhók mécsvilága.
Alant születtem én, szalmafödél alatt,
Sohasem tagadom meg származásomat.
Igaz, hogy Petőfi demokratikus-forradalmi érzelmeiben is elment a végső határig, sőt jóval meghaladta a magyar szabadságharc szellemét, mely első sorban, alapjában mégis konzervativ volt. Petőfi már az Egy gondolat bánt engemet kezdetű költeményben nem csupán a magyar, hanem a világszabadságért óhajt meghalni. Később, a forradalom utolsó hónapjaiban érzelmei néha fékeveszetten elragadják, költészetében valami vérengző, vad hang jelentkezik, így midőn azt harsogja, hogy: Akasszátok fel a királyokat,« vagy midőn az 1849-iki új év napján így imádkozik: »Nekünk most az Isten kevés, mert ő nem elég kemény; Hozzád imádkozom pokol, az új esztendő reggelén: Öntsd szívünkbe minden dühödet, Hogy ne ismerjünk könyörűletet«.
Petőfi ércszobra Budapesten. (Huszár Adolftól.)
A második irány, melynek villamos csapásait Petőfi érezte és kifejezte, a nemzeti volt. A negyvenes évek voltak a lelkesedés virágkorszaka. E lelkesedés lángol a Petőfi verseiben. A nemzeti érzések fuvalma pendíti meg egyre növekedő erővel lantjának húrjait.
Petőfi különben is meleg, költészet és művészet iránt érdeklődő korszakban élt. A színháznak és a szépirodalomnak sokkal nagyobb szerepe volt a negyvenes években mint például utolsó két évtizedünkben. E szépirodalmi érdek külső jele a sok önképzőkör, mely a vándor Petőfit, akár valami szabadkőmüves-páholy az utazó testvért – bárhová teszi is lábát – örömmel és lelkesedéssel fogadja.
Petőfi költészete az ifjúság költészete. Ha egyszer kiveszne az emberiségből az ifjúság (mint már most is mondani szokták, hogy kiveszett a gyermekkor, mert nincsenek többé gyermekek), akkor az ő műveiből lehetne az ifjúságot rekonstruálni. Az ifjúkor minden fénye: nagylelkű lobbanékonysága, végletes lelkesedése, nemes fogékonysága és lázas energiája, szeretetreméltó elfogúltsága épúgy meg van benne, mind minden árnyéka: meggondolatlansága, dacos könnyelműsége, túlzása és elbizakodottsága. Minden sajátosságában, erényeiben épúgy mint fogyatkozásaiban, teljesen őszinte; ha ír, démonja diktál neki; lángoló szíve hevíti és páratlan ihlete égbe emeli. A költő, a katona és a vértanú hármas glóriája vonja be sápadt, ideges arcát.
Ha tehetségének megbecslésére mértéket akarunk, hasonlítsuk össze műveit mindazzal, a mit a bel- és külföld legnagyobb lirikusai huszonhatodik életévükig költöttek, – és ki fog tűnni, hogy Petőfi a világirodalom legbámulatosabb tüneményei közé tartozik.
)
Petőfi szobra Segesvárott.
(Köllő Miklóstól.)
