Színművei
Színművei
Soós Márton és mások felhasználták Dugonics nevének népszerűségét s regényeit kezdték a színpad számára feldolgozni. Így kerűltek színre az Arany perecek és Etelka is 1792–93-ban. Dugonics, ki maga is nagy barátja és rendes látogatója volt a színháznak, látva ez átdolgozott művek hatását, sűrű egymásutánban írta meg darabjait a színpad számára s Jeles történetek címmel 1794–95-ben két vaskos kötetben ki is adta. Az első kötetben két színmű van: Toldi Miklós és Etelka Karjelben: a másodikban: Bátori Mária és Kun László. Ezek a színművek sem egyebek, mint dialogizált regények s ugyanazokból a motivumokból vannak összerakva mint előző munkái. A virtus, az ártatlanság, a meg nem érdemelt, méltatlan szenvedés, az ármány, a cselszövés, a félreértés s végül az – erkölcs diadala. Többnyire idegen termékek átdolgozásai s innen van, hogy sem Toldija, sem Kun Lászlója, sem Bátori Máriája nem hasonlítanak a történelmünkből és mondáinkból ismert alakokra. Szinte csodálatos, hogy Dugonics, a ki annyira rajong a magyarságért s jól ismer mindent, a mi ez alakok köré mondailag és történelmileg csoportosítható, Toldi Miklósában megelégszik azzal, hogy német minta után »egy korfui történetet szab magyar rámára« s Kun Lászlóját is abból a »külső országból« kölcsönzi. Egységes drámai cselekmény, célratörő, eleven mozgalom, határozottan kidomborodó jellemek és megfelelő dikció természetesen nincs e darabokban, de van hosszan nyúló, sokszor megallapodó vagy szétfolyó mese, egy-egy érzékeny, hatásos jelenet s – végre is ugyanaz a közönség hallgatja, mely regényeihez tapsol. A jelen történetek közül legtovább tartotta fenn magát a Soden, német gróf, Inez de Castroja után másolt Bátori Mária, melyet még a harmincas években is hatással adtak s mely kétségkivül legjobb valamennyi színműve között, mert legszerencsésebben tudta viszonyainkhoz alkalmazni.
Dugonics vegyes művei közül megemlítjük még a Gyapjas vitézek című regényt (1794.), melyet először (1778-ban) latin nyelven írt meg s adott ki; a Szerecseneket, mely Gyöngyösi Charichlia című verses elbeszélésének prózai feldolgozása s 1798-ban jelent meg; történelmi jellegű munkái közül pedig, melyek egyébként teljesen megbízhatatlanok, a következőket: Római történetek (1800.), A magyaroknak urodalmaik mind a régi, mind a mostani időkben (1801.), Szittya történetek két kötetben (1806–1808.), Radnai történetek (1810.), Nevezetes hadivezérek (1817.), Magyarországi várak leirása (kézirat, 1817.).
