Kazinczy stílusa
Kazinczy stílusa
A fogsága előtt fordított műveit, jóllehet mind a Gessner idilljei, mind a Bácsmegyey levelei nagy hatást tettek a korabeli írókra a mívelt társalgás hangjának helyenként szerencsés utánzatával,* mind újra dolgozta; összehasonlításokat tett a maga és Báróczy fordítása közt a Marmontel regéire vonatkozólag, folyvást gyalúlva a kifejezéseket s egyes szavakat is. Nem nézte elégnek, mint mondá, hogy csak a munkát ültesse által nyelvünkre; azon volt, hogy »az író is általjőjjön minden szeretett sajátságaival«, s hogy ne ő láttassék szólani az író helyett, hanem az író ő általa. Gyakorolta magát a legkülönfélébb nemű művek, elmélkedések, elbeszélések, rajzok, idillek, levél-regények, komoly és víg színművek fordításában, hogy stílje sokszínű legyen s az eredetinek hangulatához, kifejezéseinek sajátosságaihoz találjon; hogy nyelvét alkalmassá tegye mindenféle stílnem különös tulajdonságainak visszaadására, szóval, hogy nyelvünket hajlékonynyá, művészivé emelje. Öntudatosan válogatta össze a fordítandókat. A korabeli irodalomban sem az elmélkedés, sem az elbeszélés hangjára nem talált utánzandó példát; a magától »fentebb nem«-nek nevezett komoly és fenséges, könnyed és kellemes, változatos és kifejező, klasszikus tisztaságú s mégis erőben gazdag stílnek sehol sem látta nyomait. A népies hangot szándékosan kerűlte, bár tudta, hogy némely művek éppen megkövetelik azt; csakhogy a népies nem tiporhatja lábbal a művészinek bizonyos sérthetetlen szabályait, abban is ízlésnek kell az írót vezérelnie. Ezért akart a művészivé emelt népiesre példát adni a Moličre említett két vígjátékának fordításával, a melyben – mint Bayer József kimutatta – helyenként nagyon szerencsésen eltalálja az eredeti hangját. A népies hang különben hova-tovább terjedni kezdett íróinknál s Dugonics óta nem veszett ki többé költészetünkből. De a stílnek annyi más faja, az érzelmek árnyalatainak különféle kifejezései annál gyérebben mutatkoztak a maguk művészi egyénítésökben. Gessnernek a természeti képekbe olvasztott hajlékony lágysága, Marmontelnek finom érzelmessége, Lessingnek drámai eleganciája, Cicerónak szónoki ereje s tömörsége, Sallustiusnak arkhaizmussal teljes és mégis eleven festőisége Kazinczynál jutnak először mesteribb kifejezésre mind a hangban, mind a mondatszerkesztésben, mind az egyes szavakban és szóárnyalatokban.
Kazinczy maga megjegyzi, hogy »nem kevesen és nemcsak szerelemben epedezők prhaseologiákat csináltak belőle; az ország elsőbb tisztviselői öszvegyűlének Rádaynál Budán s felolvastatták a könyvet, hogy abból lássák, hová fog emelkedhetni nyelvünk«.
KAZINCZY FERENC ARCKÉPE.
(Ernst Lajos gyűjteményéből.)
Kazinczy fordításai valódi műfordítások, s prózája a szó valódi értelmében szinező próza, a melynek megvan a maga sajátos zamata, változatossága és könnyedsége. Túlfinom ízlése megérzi a különféle műfajoknak nemcsak lényeges, de mellékes sajátságait is. Legtöbbet küzd a Marmontel regéinek, Lessing drámáinak, Rochefoucauld maximáinak és Sallustius történeti műveinek fordításaival, a melyekkel a francia attacizmust és választékosságot, a német nyelv erejét s a latin nyelv klasszikai báját kívánja irodalmunkban meghonosítani. Rochefoucauld maximáit eredetiben, Schulz német s a maga magyar fordításában adja ki, versenyezni akar a német fordítóval, megmutatván, hogy »ámbár nyelvünk, a metafizikai oldalról tekintve, felette messze maradt az európaiak mellől, mégis alkalmatos Rochefoucauld szépségeit, könnyűségét, eleganciáját felfogni«. Ő érezte meg nálunk legelőször a stílnek azt a művésziségét, mely »mint a virágok illatja, megmagyarázhatatlan módra érezteti magát, és nem szenvedi az analizálást és hideg vérrel való feszegetést«. E miatt lőn stílje sok helyen idegenszerű színben és hangban, mondatszerkesztésben és a kifejezések fordúlataiban, a melyek ellen még az ő életében megkezdődött a visszahatás. De minden során bizonyos művészi melegség, a csínnak és választékosságnak bizonyos kellemes bája ömlik el, jóllehet igen sokszor nagyon is érezzük mesterkéltségeit s a nyelven tett erőszakoskodásait, a melyeket a széphalmi reformátor legbuzgóbb hívei sem helyeselhetnek. Mind e mellett a magyar próza művészivé fejlesztésének öntudatos munkája örökre az ő nevében van kötve.
Hódolat Kazinczy szellemének, 1859. (Egykorú rajz, kisebbítve.)
