Az irodalom fogalma és köre.
Az irodalom fogalma és köre.
Mi hát az irodalom? Csak a magunk körében maradva, bizonyosnak látjuk, hogy mindazok, a kik mint elmélkedők és történetírók valaha irodalmunkkal foglalkoztak: benne a nemzeti szellemre vonatkozó tanúlságot kerestek, e szellem erejének és képességének bizonyítékául idézték s táplálójának tekintették. A legelső sugár, mely a magyar gondolkodásból esik a magyar költészetre, már ezt a mozzanatát kivánja megvilágítani. Sylvester János Uj-testamentomának ajánlásában írja, hogy a magyar nép folyton él a bibliához hasonló képes kifejezésekkel. »Íl énekekben, kiváltképen az virágénekekben, mellyekben csudálhatja minden nép az magyar népnek elmijének éles voltát az lelésben, melly nem egyéb hanem magyar poësis.« Ime a népszellem nyomozása és felmutatása költészetünkben. Azonban kétségtelen, hogy ez a szellem nemcsak a népköltészetben, nem is csak a költészetben nyilatkozik; de ép oly kétségtelen, hogy a kik egyes irodalmak felett elmélkedtek, szemeik előtt mindig ez a nemzeti szellemű irodalom lebegett első sorban és kiváltképen, fontos tanúlságaikat ebből vonták ki és erre alapították, ezt tekintették tulajdonképeni irodalomnak, ha határait nem vonták is meg biztosan ebből a szempontból. De a nemzeti lélek milyen fajta munkákban nyilatkozik? Olyanokban, melyek a nemzet közös lelkéhez szólanak. Ez az irodalom mai fogalmának határozó jegye: az egész nemzetnek szóló elme-művek foglalata. A magyar irodalmat nem minden magyar nyelven irott könyv képezi; de a magyar szellemnek minden olyan alkotása, éljen bár csak a nép ajkán, vagy legyen írásba jegyezve avagy nyomtatásban közzétéve, a melynek fölfogása, célzata, tárgya vagy előadása által megnyilatkozik a nemzet lelke, gondolkodása, érzése, képzelete, vagy legalább valami belőle. Semmi belső okát nem látjuk, hogy az irodalom, vagy ha úgy tetszik, akár nemzeti irodalom köréből ki legyenek zárva a magyar elmélet magyar elmékül jellemző deák nyelvű munkák: krónikáink és latin történeti munkáink, melyek bizonyos korszakokból a magyar históriai felfogásnak egyedüli emlékei, vagy akár magyar humanistáink, kik a mívelődés egy nevezetes áramlatának hatását mutatják legmíveltjebbjeink szellemére. Viszont minden nyelven, s igy a mienken is, sok olyan könyvet írtak, amely az irodalom körén kívül marad. A szakmunkák például csak a nemzet egyes osztályainak szólanak: a különféle tudományokkal foglalkozó tudósoknak. Ezek foglalata: írott tudomány, de nem irodalom. Nem ide valók a gyakorlati élet különféle céljait szolgáló könyvek. A mi azonban így tárgyánál fogva nem tartozik is az irodalom körébe: kiváló írók, a nemzeti lélek hivatott tolmácsai, felfogásuk és előadásuk módjával az egész nemzet számára meghódíthatják, az irodalomba avathatják.
A históriai kutatás tudományából így lesz történetírás, a filozofiából és theologiából mindenek eszéhez és szívéhez szóló elmélkedés és erkölcsi tanítás, a jogtudományból és politikából szónoklat. A historikus, bölcselkedő, theologus, jogász és politikus, nem tárgyánál, az általa előadott tényeknél és kifejtett igazságoknál fogva író, hanem felfogása, képzelete, érzése és előadása módjánál fogva. Az irodalom történetének is ezekre van főgondja; könyveik tartalmából, eszméik közül pedig csak azokra, melyek az egész nemzeti szellemre jellemzők vagy hatásosak. Egyedül a költészet az, mely az irodalom középpontját képezvén, összes tartalmi és alaki mozzanataival az irodalomnak s így az irodalom történeti tárgyalásának a körébe tartozik.
