Az irodalomtört. módszere.
Az irodalomtört. módszere.
Az irodalomnak és irodalomtörténetnek ebből a meghatározásából egyszerűen és természetesen következik módszere. Az irodalmat a nemzeti szellem kifejezésének tekintvén: mibenlétének, kiváló jelenségeinek, váltakozó irányainak, egész történeti fejlődésének megértetésére mindenek előtt figyelemmel kell lennünk azokra a mozzanatokra, melyek a nemzeti lélekre alakítóan folytak be. Ezek pedig természetiek és erkölcsiek. Amazok sorában fő fontosságúak öröklött faji tulajdonságaink s azok az égalji és területi viszonyok, melyek közt éltünk és élünk. A síkföld s a pusztai élet nyoma megvan gondolkozásunk józanságában, egyenességében, világosságában s képzeletünk csekélyebb fejlettségében is. De nem szabad megfeledkeznünk az erkölcsi hatásokról sem: vallásos életünknek, politikai és társadalmi rendünknek, azután sorsunknak, a századokkal forgó jó- és balszerencsénknek alakító befolyásáról: a »háromszáz esztendő óta szomorú magyar nóta« kérdése. Nem élvén elszigetelten, hanem más népek, országok, vallások között: életünk egész folyásában ki voltunk téve idegen hatásoknak, az emberiség nagy mozgalmai, törekvései, szellemi áramlatai hatásainak. Ezek a korszerű hatások irodalmunk tükrében, melynek változhatatlan színhangulatát nemzeti voltunk adja meg, e színhangulat által módosúlva, de sorra feltűnnek: mint lesz Mária hazánk védasszonyává, a kálvinizmus magyar hitté, az új romanticismus reakcionárius áramlata határainkon átlépve mint tűzi ki a szabadelvű zászlót. A mint irodalmunkat nem ismerhetjük meg alaposan és nem tárgyalhatjuk a külföldétől elszigetelve: ép oly kevéssé szakíthatjuk el mívelődési életünk egyéb mozzanataitól: nyelvünk történetéről, tudományunk és művészetünk fejlődésétől, a közmíveltség ápoló és terjesztő eszközeitől az iskolák, a könyvírás és könyvnyomtatás, a tudományos intézetek ügyétől. Az irodalom történetében a szellem műveiről levén szó, kiváló gonddal kell keresnünk bennök a szellem műveinek magának az irodalomnak hatását: nagy költők, írók, szónokok, bölcselkedőknek az irodalmi hagyományban vagy a korok divatában élő és ható példáit: Szent Bernátét középkori énekeinkben, Tassóét Zrinyiben, Voltaireét Bessenyeiben, Goetheét Kazinczyban, Horatiusét Berzsenyiben, Balzacét Keményben. Figyelembe vennünk, hogy az úgynevezett irodalmi iskolákat minő mesterek hatása és példája, vagy milyen nézetek közössége tartja össze; milyen módosulásban vagy milyen oldaláról mutatkozik a lángelme a kisebb tehetségeknél vagy az utánzóknál. Nem jelentéktelen az irodalmi elméletnek, a kritikának befolyása sem; a magyar költészetet az ötvenes években jórészt ez emelte ki az elsekélyesedett Petőfi-utánzásból.
