Szabács viadala

Teljes szövegű keresés

Szabács viadala
Mint teljességgel krónikás alkotás, a költői és krónikás irány fordulóját hosszabb töredék jelzi, melyet Szabács viadaláról írt egy névtelen (1476). E munka egészen hű a történelmi valósághoz és a múlt dicsőségének s küzdelmeinek dalolása helyére a jelen mozgalmainak megörökítését iktatja. Azzal kezdődik, hogy »az fellyül mondott Pál Kenézy ároknak mélységét igen nézi, honnég minemű álgyú kell mellé«. Mátyás király a vár elé vontatja az ágyúkat és sok felől megkezdi a falak lövetését. Azonban »azzal Szabácsnak ingyen sem árthattak«, mert a várbeliek mindenféle hadi szerszámmal, »sőt menden erejekvel rajtunk lőttek«. Később a magyarság egy jeles ostrommal jó nevet vött, de a cseheknek éjjeli támadása nem sikerűlt s »nékik kézen, nékik vízen«, sokan elvesztek. Majd Ali bég tizenötezer lovassal a vár megmentésére érkezett. Mátyás király sem volt rest és dobbal, trombitával és kiáltozással oly zajt csapatott, hogy szinte »hasad volt ég mindezektől«, s így a várbeliek nem vehettek hírt a segítségről. Ali elvonúlt és egy ifjú török Hamza, »gondolván, hogy volt magyar – ott haza«, elárulta a várat.
Így megadák Szabács erősségét,
Benne hagyák álgyúnak bőhségét,
Mely álgyúkat királ többőhteté
És Szabácsot nagyon erőssőhteté,
Hagyván benne vitézeknek javát,
Hogy ne látná továbbá az kárát.
Ez mind ezen szerént hát megleve.
A magyar sereg visszaeredett Budára, hol »hát valának nékik nagy csudába« a sok fényes török fogoly miatt, a török császár pedig, ki meghallott mindent, »lőn nagy bosszoságba«.
A közvetlenség s a ritmusnak bizonyos egyenletessége a krónikás iskola jobb alkotásai közé sorozzák e kis munkát, melyről Toldy lelkesedve hirdette: »Íme egy ének, melyet Mátyás király asztalánál énekelhettek!« Művészi szerkezete nincsen, azonban berendezése elég ügyes, s mindehhez a történetírás részére pár érdekes adatot őrzött meg. E törekvés a történelmi igazságra, részben a tárgy egykorúsága és a költői alakítás hiánya megannyi jellemző sajátsága lett a következő időszak történeti költészetének, a melytől csak a XVII. században emelkedtünk fel a művészi elbeszélés magaslatára, s így Szabács viadala egy egész verselő iskolához – emlékeink szerint – bevezetésül szolgál.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem