A Csanád-monda
A Csanád-monda
Pedig a Gellért-legendába kevert gyönyörű Csanád-monda egyedül is eléggé hirdeti, hogy bővében voltak a nemzeti hagyománynak. De ez az egy kivételes följegyzés is csak azon tévedésen alapúlhatott, hogy a jámbor barát egyháztörténetet vélt írni, mikor a templomalapító egész regényét elmesélte. Így tudjuk meg aztán, hogy a szigorú István gyanakszik a pogány Csanád vezérre, ki a gyanút azzal szándékszik eloszlatni, hogy megkeresztelkedik s ajánlkozik a szintén pogány Achtom megfékezésére. A véres ütközet Csanád győzelmével végződik. A hős István udvarába indúl, hol hidegen fogadják, mert az ellenség levágott fejét vetélytársa, a hazug Gyula vitte meg győzelem jeléül. Csanád arra kéri a királyt, hogy a ki a fejjel kedveskedett, mutassa elő a nyelvet is. Mikor ezt nem találják, Csanád tarsolyába nyúl és az ámulók elé teszi. Gyulát erre elkergetik, az igazolt hőst pedig azzal tűntetik ki, hogy Achtom városát róla nevezik el és a hozzá tartozó vármegye örökös ispánjává teszik. – E monda a nagy nemzetközi vagyonból olvadt történetünkbe, mert alapelemei benne vannak a perzsa Sáth-Náhméban, a középkori francia trouvčrek, angol bárdok, német spielmannok Tristán-dalaiban; később a mithologia és ősmonda lomtárába, a mesék birodalmába kerűlt, s mint ilyen ismeretes a mi gyűjteményeinkből is. A monda nálunk azért bír különös jelentőséggel, mert rokonai bölcsőjének a Pontus és Don tájékát tekintik. Az ott lakó középkori szkitháktól először a görög hajósok közvetítették nyugotnak, később pedig a gyarmatok és a norman hajósok terjesztették tovább. Csakhogy mi, kik a Gellért-legenda iratása előtt másfél századdal még a Pontus és a Don vidékét laktuk, alig szorúlhattunk közvetítőkre, mert a mi kis epizódunk, mint keletről hozott naiv népmonda, okvetlen régibb a híres Tristan-regénynél és a perzsa nemzeti éposznál.
