Királymondák
Királymondák
A királymondák világának teljesebb képét a későbbi krónikások tárják elénk. Ezek a múltban csak a száraz igazságot keresték ugyan, de szeretetreméltó egyűgyűségökkel a rendelkezésökre álló hagyomány költészetéből is sokat megmentettek. A történeti kritika különösen a Bécsi Képes Krónika XII. századi forrását vádolja, hogy írója naiv lélekkel csüngött a múlt idők széphistóriáin, és hogy urának, II. Gézának dicső elődeiről minden tarkaságot összeírt. Tudása valóban meglepő. Egyik kijelentése szerint még az említett szentekről is olyasmivel akar kedveskedni, mi a régebbi legendákban nem olvasható. Valódi elemébe azonban csak akkor jut, midőn Szár László idegenben bujdosó fiaira kerűl a sor. Endre, az idősebb testvér, trónra jut, Béla megkapja a tiszántúli hercegséget, ő pedig a következő remek krónika előhangjául felsóhajt: »Az ország ezen megosztása a viszály és háborúk veteményes kertje lett Magyarország királyai és hercegei közt…«
Béla párbaja. (A Képes Krónikából.)
Veteményes kertje lett a mondaköltészetnek is. István halálával a trónt övező legenda-köd oszolni kezdett. A hittérítő király és kegyes életű királyfi palotáit számító kegyencek, cselszövők, orgyilkosok foglalták el. A koronáért folytatott véres küzdelemben érvényesűlni kezdtek a középkori epika kedvelt alakjai: bátor trónkövetelők, elűzött királyok, bujdosó hercegek, gonosz tanácsadók, titokleső papok, hadverő vitézek; az örökké feszűlt állapot pedig mindig szolgáltatott eseményt, mi az izgatott nép képzelmét foglalkoztassa: a király és herceg közti gyakori meghasonlás, kiszivárgott palotatitkok, sikertelen tőrvetések, a vitézi párbajok esélyei, regényes ostromok és a kisebb hadi kalandok egész tömege. A Szár László fiai által alapított dinasztia-ág történetének már a bevezetése is regény. Béla ép a lengyel udvarban időzik, midőn ott egy pogány pomerán hős megtagadja az adót. Ebből viszály lesz, mit az alattvalók közös megegyezése szerint párbajjal kellene elintézni. Midőn azonban a herceg és fiai vonakodnak a félelmes pogánnyal megvívni, Béla áll elő s a büszke pomeránt leteríti. Az ország és a hercegi család becsületének megmentéseért vitéz vendégök a fiatal hercegkisasszony kezét és a pomeránok adóját kapta jutalmul. A hatalmas rokonság Endrében féltékenységet ébresztett, minek következtében később a hercegség odaadományozásával teljesen elszámította magát. Ennek súlyát különösen akkor kezdte érezni, mikor Salamonban örököse született s évelődései az ismert várkonyi jelenetet rendeztették vele. Béla a féltett trónt utóbb mégis elfoglalta s példáját fiai is követték az ingatag Salamonnal szemben, kit apja azzal tett a helyette uralkodó jeles királyok tekintélyes ellenfelévé, hogy még gyermekkorában eljegyezte a megalázott német császár leányával. Ezen eljegyzéssel hozta kapcsolatba e regényes elem iránt fogékony hagyomány a vérteshegyi mondát, melyet a naiv krónikás szintén elbeszél.
