Magyar hittérítők
Magyar hittérítők
Különben a tiszta magarság körében az új vallás csak akkor verhetett mélyebb gyökeret, midőn levetkezte a külföldi színt és megfosztatott a német hit gyűlölt nevéről, midőn Wittenbergából haza tért lelkes ifjak és tudós férfiak magyar nyelven és magyar hazafias célzattal kezdték hirdetni az idegenben támadt szellemi mozgalom elveit. 1531-ben kezdi meg térítői működését Budán az első magyar ajkú reformátor, a »magyar Luther« névvel kitüntetett Dévai Biró Mátyás, a ki egyik ország szélétől a másikig, Kassától Sárvárig prédikálta Luther tanait, hogy hosszas hányatás, bécsi fogság, külföldi bujdosás után végül Debrecenben a Kálvin felfogását hirdesse és így élte végén (1547) megvesse a helvét hitvallásának alapját.
A Dévaival egy időben és azonos módon működő reformátorok, a kik közűl Ozorai Békést, Batizi Ugocsát és Szatmárt, Sztárai a Duna és Dráva közét, Stöckel Abaujt és Sárost, Szegedi Kis István a török hódoltságot térítette az új hitre, néhány évtized alatt Luther, majd Zwingli és Kálvin követőjévé tették az egész országot a Magas-Tátrától a Száváig, az Olt mellékétől a Lajta partjáig, elterjesztvén az új hitet nemcsak a míveltebb németek és az értelmes magyarság körében, hanem szórványosan még a tót, szerb és oláh nemzetiségnek között is, híveket toborzván az egyházi és világi főurak, a városi polgárok és az elnyomott jobbágyok soraiból egyaránt.
Szegedi Kis István.
Ha e gyors és teljesnek mondható siker okait keressük, aligha elégedhetünk meg a föntebb elősorolt, a terjedésre kedvező külső körűlmények magyarázatával. Az egész nemzetre kiható ily nagy változásnak, – azt hiszszük – a nemzeti felfogás és élet mélyében találhatók fel erkölcsi és lélektani okai. A magyar nemzet józan gondolkozása és egyszerű érzése – úgy látszik – soha sem forrt teljesen össze a középkor miszticizmusával; annál inkább egyezett a reformációval, mely az érzelmi rajongással bizonyos értelmi józanságot állított szembe. E felfogás mellett szól az is, hogy a magyar nép örömmel fogadja a reformációnak mind radikálisabb fejlődését. Luther tanítását csakhamar elnyomják Kálvin hitbeli nézetei; majd Kálvin vallástételét is odahagyja a magyarságnak egy része és az unitárius elveknek hódol, sőt az unitárizmus magyar fejének, Dávid Ferencnek akad néhány oly híve, a kik csupán az ó-testamentumot ismerik el szentírásnak és így megalkotják a szombatosok szektáját, ezt az eredeti magyar felekezetet.
A reformáció országos hódításának titkát talán még az is segít megfejteni, hogy magyar hirdetői mindjárt kezdettől fogva politikai, mondhatnám, hazafias színbe vonták, úgy hogy protestáns vallás és magyar hazafiság csakhamar kapcsolatba jutott. Térítők, vitatkozók, írók és költők úgy tüntetik föl az új hitet, mint istennek különös ajándékát, melynek segítségével a magyar nemzet megtisztúlhat korábbi vallási és politikai bűneitől és a mely egyedül szolgálhat ótalmául a pártokra szakadt, a töröktől végromlásra juttatott magyar hazának; szóval a XVI. századi magyar a reformációtól nemcsak leke üdvösségét várja, de hazája boldogulását is reményli valamint hogy a középkori magyar is nemcsak vallásos áhitattal, hanem hazafiúi tiszteletel fordúlt Szűz Mária, Szent István és László alakjaihoz.
