Melius Péter

Teljes szövegű keresés

Melius Péter
MELIUS IHÁSZ PÉTER, a kit a magyar Kalvin név csak oly joggal megillet, mint Dévait a magyar Luther kitüntetés, a somogymegyei Horhi faluból kerűlt a reformátusoknak akkor is legnagyobb eklézsiájába, Debrecenbe, alig huszonöt éves korában, 1559-ben, hogy a protestantizmus e szellemi várból előbb megótalmazza az új hitet az egri püspök támadása ellen, hogy majd onnan szervezze a lutheránusoktól elváló kálvinista egyházat és hogy végül diadalmasan megküzdje az unitárizmus részéről fenyegető élet-halálharcot. Mikor 1558-ban hazajött Wittenbergából, a hol gazdag theologiai ismereteit, görög és héber nyelvbeli jártasságát szerezte, maga is Luthernek volt híve, de csakhamar Kálvin felfogását tette magáévá, hogy e meggyőződéséhez mesterétől örökölt vas következetességgel, közmondásossá vált magyar kálvinista nyakassággal ragaszkodjék mind haláláig. Szívós tettereje, vakmerő bátorsága, puritán jelleme is Kálvinra emlékeztetnek, de nem kevésbbé a más nézetűek ellen táplált féktelen gyűlölete, kérlelhetetlen szigorúsága, mindent letiporni vágyó zsarnoki akarata is, a mely utóbbi tulajdonságai vonták fejére ellenfelei részéről a »Péter pápa« gúnynevet.
A katholikus egyházon, melynek hívei a tiszántúli, átalában a tiszai vidékekről majdnem teljesen kipusztúltak, könnyű volt diadalmaskodni; a Luther követőjével a Kálvin kátéját elfogadtatni aránylag szintén nem kerűlt nagyobb fáradságába: teljes szellemi erejét csak akkor kellett harcba vinnie, midőn a rohanó árként terjedő unitárizmus ostromát volt hivatva feltartóztatni.
A szentháromság-tagadás magyar földön talán éppen Debrecenben ütötte föl legelőször a fejét. Arany Tamásnak hívták a vakmerőt, a ki magának Meliusnak hívei között kezdte 1561-ben e felfogást hirdetni, de Melius és társai oly nagy erővel rontottak a magában álló újítóra, hogy Arany négy napi templomi vita után a gyülekezet és a városi tanács színe előtt visszavonta tanait és bűnbánó fogadalmat tett a szentháromságnak azután való tiszteletére. Még nagyobb bajt támasztott Egri Lukács, előbb egri, majd ungvári pap, kit Károli Gáspár egymaga nem tudott elhallgattatni és a ki ellen Meliusnak is föl kellett lépnie, de a valódi, az élet-halálharc csak akkor következett be, midőn 1565-ben Dávid Ferenc rendíti meg hatalmas erejével a szentháromság dogmáját.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem