Balassi élete

Teljes szövegű keresés

Balassi élete
Zivataros időben születik, 1551-ben, egész élete a csaták zajában és csapások közt telik el, véget is háborúban ér. Vitéznek nevekedett és a fegyverforgatást már korán megtanúlta részint atyja oldalán, részint az egri végvár kapitánya mellett. E vár alatti mezőn próbálta meg erejét a portyázó török csapatokon és e várból szállott ki néha párviadalra valamely szomszéd erősség török bégjével vagy agájával, a mikor is nem egyszer tért haza diadallal. Ugyancsak Egerben gyullad szíve bűnös és tartós szerelemre a várkapitány felesége, Ungnád Kristófné, Losonczy Anna iránt. Később megházasodik, de az első ideál képét nem tudja feledni, annál kevésbbé, mert házassága boldogtalan. Nejétől végre elválik, mert a törvény is elválasztja; neje Dobó Krisztina ugyanis unokatestvére volt s a vele kötött házasságot az egyházi bíróság vérfertőzésnek, a házasságból született fiút törvénytelennek nyilvánítja. E szigorú ítéletet még azzal sem előzhette meg, hogy 1586-ban elhagyta a protestáns hitet, melyben született, és visszatért a katholikus egyházba.
Családi életéből kizavarva, vallásos érzelmeiben meghasonolva, bűn- és magánjogi perektől zaklatva, ne csodáljuk, hogy lelke egyensúlyát elvesztette, hogy majd rokonainak háborgatásában, jobbágyainak zsarolásában ontotta ki lelke viharait, majd könnyed szeretkezésben keresett vigasztalást, végül bujdosásban gondolt megnyugvást találni. Bujdosni talán az a szégyenérzet is késztette, hogy régi imádottjának, az özvegységre jutott Ungnádnénak nem nyerhette el a kezét.* Búcsút mondott 1589-ben hazájának és szerelmének, öt hosszú éven át bolyongott, Lengyelországon keresztül a Balti-tengerig elvetődött; de onnan is visszatért, hogy karját hazája védelmére újra és utoljára felajánlja. Éppen Esztergomot ostromolja a magyar sereg 1594-ben; Balassi a táborhoz csatlakozik, vitézül harcol a török ellen, de a sikeres ostromnak végét nem éri, mert néhány nappal a vár megvétele előtt sebeiben elhal a költő és dalia férfi kora delén, élete negyvenharmadik évében.
Balassi életének számos mozzanatára és kivált szerelmére csak a legújabb kutatások vetettek fényt. Így adtuk magunk is fel azon valószínűnek látszott föltevésünket, mely szerint Balassi nem Ungnádnéhoz, hanem Ungnádné leányához intézte volna virágénekeit. Föl kellett ezt adnunk dr. Illésy János értekezése alapján, mely a »Századok« 1898. évi I. füzetében jelent meg, és a melyben egy 1589-ben kelt levélből a következő részlet olvasható: »Ezen a vidéken az az ujság, hogy Balassi Bálint eltávozott ebből az országból Krakkó felé. Bujdosása okául Balassi Andrást említi, a ki jószága után jár, további Ungnád Kristóf özvegyét, a ki nem akart nőül menni hozzá.«
Első irodalmi munkája egy vallásos irányú elmélkedés volt: a Betegh lelkeknek valo fwues kertecske, melyet Bock Mihály után »az ő szerelmes szüleinek háborúságokban való vigasztalására« németből fordított (1572.), midőn t. i. anyját éveken át alaptalan hűtlenségi perrel üldözték. De Balassi nevét irodalmunkban nem ilynemű munkái teszik emlékezetessé, hanem költeményei. E középkori várúrban egy troubadour lelke lakozott s valóban költeményei az a hatást teszik reánk, mintha »Provence daltelt mezőin« termettek volna, csakhogy vallásos énekeinek a reformáció felfogása ad sajátos színt, szerelmi dalain a renaissance lehe és feltűnő népies íz érzik és – mi legélesebben elválasztja, egyszersmind legeredetibbé teszi Balassi egyéniségét, – nemzeti tárgyú költeményei királyok és feudális urak dicsőítése helyett a haza romlott állapotján keseregnek, a magyar nemzet veszendő hírnevét siratják.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem