A protestáns eszme-áramlat hatása

Teljes szövegű keresés

A protestáns eszme-áramlat hatása
Az új eszme-áramlat vélök és általok győzött. Mert a vallásos megújhodás tudományos megújhodással, a lelkiismereti szabadság szellemi szabadsággal párosúlt; a protestantizmus ennélfogva kettős hivatása és célzata szerint mohó tevékenységgel gondoskodott az ige hirdetéséről és az ismeretek közléséről. A protestáns ifjak seregestül jártak a külföldi egyetemekre, úgy hogy csak Wittenbergában 1522-től 1560-ig, nem egészen négy évtized alatt, 442 magyar hallgató fordúlt meg; pedig átlagos számuk azontúl sem csökkent, bár később, a század vége felé már Bázel, Heidelberg, Königsberg, Strassburg egyetemein is sokan gyülekeztek. Ezek az ifjak ott nemcsak a hitújítás eszméit tanúlták el, de a szónoklás művészetében és a vitatkozás módszerében is kiképezték magokat, a vallásos és tudományos irodalom ismeretét annak istápoló szeretetével és fejlesztő mívelésével kötve össze; s itt, a hazában, mint prédikátorok, a protestantizmus magvetőiként szerte jártak, magasba emelt szemmel és ékesen szóló ajakkal hirdetgették az új tanításnak igéit, s hintegették annak intézményeit. Nyomukon élet fakadt: iskola és sajtó alakúlt; úgy hogy a század folyamán 28 protestáns könyvnyomtató intézet működött, míg a katholikusok számára csak nagykésőn, 1577-ben létesűlt az első, a nagyszombati műhely.
Természetes ilyeténkép, hogy a protestáns irodalom a katholikust legalább tízszeresen meghaladja: a mi az új eszme-áramlat gyors és országos sikerére világot derít.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem