A protestantizmus elterjedése

Teljes szövegű keresés

A protestantizmus elterjedése
A visszahatás célja és feladata mindenek előtt abban nyilatkozott, hogy a protestantizmussal fölvegye és megvívja a harcot a szószéken, az iskolában, a sajtóban; hogy leküzdje és visszaszorítsa minden vonalon, ha lehet, a szellem erejével, ha kell, a hatalom fegyverével. Mert az igazi »struggle for life«, az igazi lenni vagy nem lenni kérdése nyilalt élesen szivébe, ha a katholicizmus a XVII. század kezdetén a maga helyzetére gondolt, mely kétségbeesésre vagy elszánásra egyaránt indíthatott. Hisz az új egyház pár évtizeddel ezelőtt úgy elhatalmasodott, a mint Telegdi Miklós vallja, hogy a protestánsok már az érsekség székhelyén, Nagy-Szombatban is birtokukba vették a templomot, az ország minden városait, helységeit, faluit és pusztáit annyira ellepték, hogy félni lehetett, mikép a katholikus hitnek neve is kivész; úgy elhatalmasodott, a mint Ipolyi Arnold írja, hogy Veresmarti Mihály, mint gyermek, Tolnában és Baranyában, sőt az egész vidéken katholikus embert elevenen nem láthatott. S a régi egyház a XVII. század, a visszahatás kezdetén már ott állott, a mint Szentiványi Márton beszéli, Szántó István öregebb társa kézirati följegyzésére hivatkozva, hogy rendjük közönséges iskoláinak felállítása előtt egész Magyarországon a katholikus hitet már csak három mágnás követte, a nemesség közül pedig alig volt csak egy is, ki annak kebelében megmaradott volna; sőt két évtizeddel utóbb, a visszahatás folyamán, 1622-ben is ott állott, a mint Pázmány Péter számba veszi, hogy a Duna, Tisza, Dráva és Száva egész közén, a török hódoltságban, alig találkozott húsz katholikus pap, mellettök néhány jezsuita, kik álöltözetben, álutakon, ismeretlenül bujdostak a titkos térítés feláldozó rajongásával; az erdélyi fejedelemség hét magyarországi vármegyéjében, a Tisza mentén alig két-három mágnás tudta megmenteni házi káplánját; mert a török-lakta és Bethlen-birta területen még a püspökök sem tartózkodhattak székhelyökön. A Ferdinánd ország-részében Pázmány térítő sikerei nyomán kedvezőbben alakúltak ugyan a viszonyok: de még az esztergomi érseki megyében is, hol a XVI. század közepén 900 plébános, 30 prépost és 30 apát működött, alig lehetett 100 plébánost találni, pedig a régi egyház ereje Forgách Ferenc föllépésétől fogva ezen a területen tömörűlt, a katholikus visszahatás magvetése két évtized óta ezen a területen egyre folyt, főként az oktatás emelése által. Mert meglepő, hogy a katholikus iskolák, a mint Szentiványi Márton bizonyítja, a püspökök gondatlansága, valamint a tanítók hiánya és török dúlása miatt előbb országszerte annyira meggyérűltek, hogy a szülők a királyi felség engedelméből, mikép gyermekeik tanulás nélkül el ne parlagoskodjanak, kénytelenek voltak azokat protestáns iskolákba küldeni, minek csak 1629-ben szakadt vége, mikor Pázmány a plébánosoknak megparancsolta, hogy beszédeiket a szószékről egyre figyelmeztessék és intsék hallgatóikat, hogy közülök senki gyermekét tanulás vagy kereskedés, mesterség vagy nyelvismeret végett protestáns helyre ne küldje.

Gróf Forgách Ferenc esztergomi érsek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem