A kuruc költészet
A kuruc költészet
Ennek főjelleme s kivált a lírában éltető, uralkodó ellene mindenkor a hazafiság volt. Beleszövődik ez a vallásos énekekbe, kihangzik – legalább egy-egy sóhajtás alakjában – a szerelmi dalokból, végig huzódik az elbeszélések hangján, legtöbbször pedig egyenesen fordúl a nemzethez, egyszer vigasztalva, másszor lelkesítve, s mindenkor ápolva a nemzeti szellemet mint fenmaradásunk biztosítékát. A politikai események, főkép a mohácsi vész óta, bőven szolgáltattak okot az aggodalomra meg a bátorítására is, hogy két ellenséggel szemben megtarthassuk országunkat s »testvértelen fajunkat«. De legélénkebb viszhangot kelt költészetünkben Thököly és Rákóczy szabadságharca. Ha semmi más bizonyítékunk nem volna arra, hogy mennyire áthatotta az egész nemzetet a küzdelem fontossága, az e korból fenmaradt nagyszámú költeményekből is megitélhetnők. E költeményekben valósággal a nemzet lelke szólal meg, oly híven tükrözvén le a közhangulatot, annyira nyomon követvén az eseményeket, hogy pusztán belőlük meg lehetne írni a korszak történetét.
