Thököly fölkelése
Thököly fölkelése
Nagyobb sikerű volt Thököly fölkelése, kinek koráról és viselt dolgairól már hosszabb munkák szólnak. Az Actio curiosa című prózában és drámai formában van írva. Cselekvénye nincs, egy dunántúli főnemes udvarában csak jönnek-mennek s beszélgetnek a személyek; de ez a beszélgetés – a német-gyűlölet, a protestánsok és kurucok iránt való meleg részvét kifejezésében – érdekes világot vet a közhangulatra a fölkelés kezdetén. A darab főszemélye vagyis szóvivője egy Gaude nevű kurta nemes, a régi udvarházak tipikus vígságszerző vendége, kinek a mulattatás örve alatt sokat elnéztek, sokat megengedtek. S ő ezt fel is használja; személyválogatás nélkül szórja találó élceit, csipős gúnyjait, a melyek azonban szokszor trágárságba csapnak. Kor- s jellemző erőre nézve nem áll egy sorban Balassi Menyhárt árultatásával, melynek hatása alatt készűlhetett; de közmondásokkal s magyaros szólásokkal bővelkedő nyelvében, élénk párbeszédeiben jellemzően tükröződik le a XVII. század társalgó hangja. Tartalmilag értékesebb a Thököly hadi tanácsa, mely 1630 körül valamelyik békeajánlat felett folyt vitát mutatja be 103 négysoros versszakában. »Gyenerális Thököly Imre« az első felszólaló, ki ismertetvén az ajánlatot, hozzá teszi, hogy őt a német »Lépes beszédivel horogra nem keríti«. Egyszerre felzúg az egész tábor:
Fegyverrel, fegyverrel köll bosszút állani,
Magyarnak fegyverrel köll veszni vagy nyerni;
Hittel csalattunk: nem köll azért hinni!
Fegyver fog közöttünk igazságot tenni!
Magyarnak fegyverrel köll veszni vagy nyerni;
Hittel csalattunk: nem köll azért hinni!
Fegyver fog közöttünk igazságot tenni!
Thököly óhajára mégis egyenkint szólnak a kérdéshez: Szepessy Pál, Kende Gábor, Kecze Menyhért s a kurucok más főemberei – hasonló értelemben. Szavaikban a fölkelők érzülete: határtalan német-gyűlölet és harcvágy, nagyon tüzesen nyilatkozik. A Thököly és Zrinyi Ilona házasságáról szóló: Az ki régen fegyvert fogott kezdetű elbeszélő költemény (l. részletesebben a 32. fej.), éppen a fejedelem dicsősége tetőpontján, akkép fejezi ki a közhangulatot, hogy »az rongyolt haza« eléje borúl s elmondja, hogy »csak benne vagyon reménysége«, ki már azzal is megmutatta hazája szeretetét, hogy érette eleget szenvedett«; majd urától asszonyához, Zrinyi Ilonához tér s eléje borúlván, segítségét kéri, hogy »legyen a haza elhúnyt napjának világa«. De Bécsnél csakhamar megfordúl a kocka, s a Labanc gúnyvers kárörvendve neveti a kuruc vezér »pünkösdi királyság«-át. Szemére veti, hogy »királyt üldöz, pogányt küldöz« s maga is »vélek mégyen, hogy kárt tégyen«. Különösen pozsonyi és nagyszombati dúlásait nem tudja megbocsátani s a neki adott gúnynevek közt a »törökkel béllelt, nyúzó, fosztó, pártütő« még a szelidebbek közül valók.
E körbe tartoznak KOHÁRY ISTVÁN rabénekei is (l. a 30. fej.). Mint füleki kapitány s híres törökverő, kerűl Thököly fogságába, s előbb Regécen, majd Munkácson és Ungvártt szenved labancpárti törhetlen hűségeért, melynek utóbb fényes előmenetelét köszönhette.
Fölkelő kuruc. (Kupetzky János metszete.)
