Bethlen Miklós önéletírása
Bethlen Miklós önéletírása
Fogságban írta meg Önéletírását. A Szent Ágoston-féle Confessiók lebegtek előtte. Terjedelmes bevezető fejezetekben elmélkedik a jóhír mulandóságáról, meggyónja hibáit nem minden tetszelgés nélkül s igen érdekesen elmélkedik mindenféle filozofiai és theoligiai kérdésről. Érzi, hogy talán már csak annyi napja sincs hátra, mint a mennyi esztendőt eltöltött. Az övéinek írja munkáját, hogy sírjanak rajta, s hogy tanúljanak belőle. Hanem azért azon van, hogy a jóhír s becsület, a világ e szép Helenája, holta után ne legyen hűtlen hozzá. Ellenségeit nem kíméli, de nem egészen igazságtalan irántok. Még Rabutin jó tulajdonságait sem akarja elhallgatni. Nagyon sokszor tarkítja írását latin kifejezésekkel. Arra gondolt, hogy latinul írja könyvét, mert bizonyos eszmék kifejezésére alkalmasabbnak tartotta a tudós világ nyelvét. Hanem elállott szándékáról s a mint írni kezdett »egy materiáról a másikra úgy esett a pennája, mint a víz egyik kőrül a másikra«. Sok mindenre talált szót anyanyelvében; fejtegetés, elbeszélés, sarkazmus, páthosz, adoma s nagy események szemlélete gyors egymás utánban váltkaoznak könyvében. (Szalay: Magy. Történelmi Emlékek.)
