Bethlen mint politikus
Bethlen mint politikus
A világot járt fiatal főurat 1667-ben nevezték ki udvarhelyi főkapitánynak. Bethlen eleintén jó barátságban élt Telekivel. A Wesselényi-féle mozgalom alatt Teleki társaságában fordúlt meg Thököly István és a nádor udvarában, s ki csak futólag is olvasta Bethlen munkáját, aligha felejtette el ez útjának leírását. Majd a bujdosók harcainak első éveiben tollával támogatta Teleki politikáját és az üldözött magyar protestánsok ügyét. A Bánfi Dénes ellen indított mozgalomban igen tevékeny részt vett Béldi s Teleki kedvéért és a maga jószántából is. A szerencsétlen főúr kegyetlen üldözését hosszasan beszéli el s alapjában igazságszeretettel, csak hogy a maga részességét az egész gyűlöletes történetben némileg kedvező világításban akarja feltűntetni s Telekinek is sokkal cselszövőbb szerepet oszt, mint a minőt valóban játszott. Bánfi meghalt s most az udvari párt Béldi ellen fordúlt. Bethlen Miklós személyes ellenségei azzal gyanusították, hogy Béldivel együtt az állami rend felforgatására törekszik. E gyanú miatt Bethlen fogságba kerűlt, honnan való menekülését nagyrészt Teleki jóindulatának köszönhette, pdig ő nem a legnagyobb szeretettel emlékszik meg Telekiről a Béldi-féle mozgalomnak egészben véve tárgyilagos elbeszélésében.
Teleki Mihály névaláírása.
Bethlennek általában nem lett volna oka annyira neheztelni Telekire. A mindenható miniszter sokra becsűlte fiatalabb barátjának tapasztaltságát s tanultságát, csak valamivel nyugalmasabbnak óhajtotta volna; gúnyolta külföldieskedő hajlamait, nagyhangúnak s akadékosnak tartotta. Nem igen avatta be abba a bonyolódott külügyi politikába, melynek szálait éppen Bánfi halála óta Teleki szőtte nagy buzgalommal és a változó viszonyokhoz simuló elmével. Már pedig Bethlent semmi sem sértette annyira, mint ha nem hallgatták meg a külfölddel való érintkezések kérdéseiben. Úgy hitte, hogy az európai viszonyok ismerete dolgában egyetlen erdélyi úr sem vetekedhetik vele. Az ambicióiban sértett Bethlen Miklós valódi kárörömmel rajzolta Teleki kudarcát a bujdosók mozgalmaira vonatkozó politikában. Úgy látszik, hogy magatartásával is elég okot adott Teleki bizalmatlanságának növelésére. Csak a nyolcvanas évek vége felé fejlődött újra melegebb viszony a két államférfiú közt, midőn az erdélyi önállóság s a protestantizmus veszélyének közös érzete mind inkább enyhítette a személyes ellentétek élét.
Különben lehetetlen volt teljesen mellőzni Bethlent a Bécs felszabadítása után következő években, midőn Erdélynek annyi alkudozni valója volt idegen urakkal. Önéletírása kiválóan becses adatokat szolgáltat ez alkudozások történetéhez. Tudjuk, hogy Erdély eleinte idegenkedett a magyar király fenhatóságától. Bethlen beszéli, hogy 1686-ban ő volt az egyedüli erdélyi úr, ki a Haller-féle diploma elfogadását ajánlotta. Nem is mulasztja el előrelátását kiemelni, s azt mondja, hogy később ellenfelei is igazat adtak neki. Nem akarjuk itt bővebben vizsgálni Bethlen hitelessége kérdését, noha egykorú okiratokból úgy látjuk, hogy Bethlen sem akarta elfogadni a diploma legsérelmesebb pontját. Hanem a hitelesség kérdése itt azért is mellékes, mert Bethlenre igen jellemző mind az, a mit e tárgyról elmond. Nagyon sokat bízott az okiratok erejében. Ritkán mutatkozott oly világosan az elméleti és gyakorlati politikus sajátságainak sarkalatos ellentéte, mint ekkor. Teleki úgy hitte, hogy a tények többet nyomnak, mint az okiratok. Úgy látta, hogy a csatatéren még fordúlhat a szerencse kereke. S vajjon nem volt-e jobb szabad kezet biztosítani minden eshetőségre, mint önkényt és a kelleténél korábban lemondani Erdélynek oly jogairól, melyeket a legkitünőbben szerkesztett diploma sem biztosíthatott volna az osztrák fegyverek növekvő szerencséje ellen? És ki volt-e zárva a török megtorlásának lehetősége? Különben néhány év múlva a leopoldi hitlevél elég szabatosan biztosította Erdélynek több alkotmányos jogát, de mi maradt meg a szatmári béke után e biztosítékokból? Kemény Zsigmond szavai szerint »a leopoldi kötlevél 17-ik pontján kivül egyik sem tartatott meg«, pedig e pont szerint a katonai főhadi parancsnok magyar soha sem lehetett.
Nem akarjuk ezzel kisebbíteni Bethlen érdemeit a diploma megszerzése körül.
