Rádai költészete
Rádai költészete
Rádai vallásos érzésű és írni szerető ember lévén, maga gondoskodott áhitatának eszközeiről, imádságokat és énekeket szerzett a maga használatára, még pedig mindjárt pályája kezdetén, talán mint nógrádi főjegyző vagy mint Rákóczi titkára, 1700 és 1705 közt. Jó ideig dicsérte ezekkel »csak a maga titkos házában« az istent, mikor rokonai ösztönzésére elhatározta kiadásukat. A hosszúra nyúlt benderi követség alatt rendezte s állítólag már 1710-ben kinyomatta Kassán, de a legrégibb fenmaradt példány évszáma 1715. A Lelki hódolás első fele tizennégy »adó«-ból (imádság) s egy reggeli és egy esti imádságból áll, melyek tiszta, jó, folyékony prózájukkal hasonló helyt érdemelnek a magyar imádságstíl történetében, mint a könyv második felét alkotó »istenes énekek« vallási költésünk terén. Ezek száma huszonkettő; húsz eredeti, kettő pedig szent Bernát himnuszának kétféle átdolgozása. Az igaz isten imádásáról, a hit, remény és szeretet eszméjéről, az isteni félelemről, az önmegtagadásról, béketűrésről, az istenben való bizodalomról, a háladatosságról, történelemről, a halálra való készülésről, az istenségnek, az atyának, fiúnak, szentléleknek dicséretéről és a Jézus nevéről zengnek ez énekek, hathatós buzgósággal; alkalmi jellegű csak kettő van köztük, egy reggeli és egy esti ének. Gondolatokban nem igen gazdagok, szépségökben is kevés a sajátos elem; általán a zsoltárok és a középkori himnuszok eszmekörében mozognak, többnyire a bűntudat ama sötétes hangulata terjed el rajtok, mely az embert méltatlan féregnek tekinti, kit csak az isteni kegyelem üdvözíthet, s mintegy ama miszticizmus folytatása még, mely a XVI. század óta jellemzi főkép protestáns énekeinket; legédesebb hangulatúak a Jézus nevéről szóló énekek. Egyébként Rádai nem is akart egyéni érzelmeket zengeni, a köz-ének stíljét tartotta szem előtt, s igen nagy érdeme, hogy nem szorítkozott gyűjtésre vagy fordításra, hanem eredetiket szerzett. S a hitélet régi eszméit új formába öntve szerencsésen fejezte ki. Dallamokat nem költött énekeihez, a meglevők nótájához támaszkodott, tehát nem hozott forgalomba új schémákat. Szenciből szedte mintáit, de nagy ízléssel a hangzatosabb és nemesebb formákat válogatta ki; nem riadt vissza a technikai nehézségektől, a keresztrímeléstől és a rímelés még bonyolúltabb módjaitól; ütemezése tiszta s a Himfy-versnek nagyon sikerűlt előzményeit találjuk nála. Szenci formáit több lágysággal írja mint Szenci, nyelve is hajlékonyabb; rendszerint van benne szárnyalás, költői szín és illat. Kifejezési készletében így is sok a konvencionális elem, a rím gyakran parancsol a tartalomnak és némely banálitásokra kényszeríti, de jóval több ízléssel ír mint Rimai vagy Beniczki. Egészben véve határozott újítás volt e könyv a protestáns énekköltés terén; szívesen is fogadták a hivők, úgy hogy hét kiadásáról van biztos tudomás s még kettőről hagyomány.
Ezek a szegényesebb fejlődésű műfajok és termékeik. Lényegesebben fejlődött a világi líra és a széppróza, mlyek történetét három nevezetes képviselőjük működésében mutatjuk be.
