TÖRTÉNETI MOZZANATOK.
TÖRTÉNETI MOZZANATOK.
A XII. SZÁZADBAN és belső viszályok és külső háborúk, gyilkolások és erőszakosságok nyugtalanították az embereket. Aki nem termett katonáskodásra és menekülni akart ettől az élet-halál harctól vagy akiben a vér indulatosságát leküzdötte a vallásos meggyőződés hite, az kolostorba ment, ahol mégis csak legjobban el tudott vonulni ettől a kegyetlen világtól. Iráshoz, másoláshoz csak az fogott a kolostor zárt falai mögött, akiben valami ritka nemes ösztön élt.
Milyennek látják ebben az időben a műveltebb nyugatról idevetődő idegenek a magyarságot? Mikor a II. Konrád császár által vezetett keresztes had 1147-ben keresztülvonul Magyarországon, Freisingeni Ottó német püspök leírja az országot és népét. Csodálja a magyar tájak gazdagságát s méltatlankodik, hogy az isteni türelem ilyen barbár népnek adta ezt a pompás földet. A magyarok, szerinte, marcona kinézésűek, viseletük vad, nyelvük barbár, királyuknak azonban nagy a tekintélye. Az ország dolgaiban sokat tanácskoznak, minden ügyet gondosan megbeszélnek. Városaikban kevés a faház, még kevesebb a kőház. A házi kényelmet megvetik, inkább sátrak alatt töltik a nyarat s csak tél felé vonulnak egyszerű viskóikba.
Az országon 1189-ben átvonul I. Frigyes német császár keresztes hada s a keresztes vitézek bámulattal látják az ország termékenységét. Hajók és szekerek hozzák a németek elé a kenyeret, bort, takarmányt és vágóállatokat. A német császár Esztergomban találkozik III. Béla királlyal. Ekkor a király neje, Fülöp Ágost francia király nővére, gazdag ajándékot ad Frigyesnek, többek között egy olyan nagy sátort, mely négy szobára van osztva és belsejében skarlát szőnyeg terül el; a király viszont két magtárt ajándékoz a németeknek telve finom liszttel. Mindenütt fényesen, sőt ünnepélyes processzióval fogadják a szent ügyért harcba vonuló császárt; magyar papok és magyar vitézek is csatlakoznak seregéhez. A határon a császár újból nagy ajándékokat és élelmiszereket kap a magyaroktól, úgy vonul tovább a Balkánon keresztül, ahol már küzdenie kell a félvad lakosság orvtámadásaival.
Csehország legrégibb történetírója, a XII. századi prágai Cosmas, akit Esztergomban szenteltek pappá, írja, hogy a magyar nemzet gazdag, fegyverben igen erős s szembeszáll a föld bármelyik népével. De azért az országban mindössze is csak néhány olyan lakott hely van, mely városnak nevezhető. Ilyen különösen Esztergom, ebben az időben az ország központja. Ide jönnek a külföldi kalmárok, a németek, olaszok és lengyelek egyaránt. A magyarok gabonát, bort, bőröket, állatokat és ércet hoznak, az idegen kereskedők vásznat, posztót, házieszközöket.
A király és a nép közt patriarchális a viszony. III. Béla egy alkalommal több magyar úr társaságában egy tölgyfa alatt ül, meghallgatja elébe járuló alattvalóinak kéréseit és panaszait s mindjárt dönt is ügyeikben.
A királynak szinte beláthatatlan terjedelmű birtoka és temérdek szolganépe van. Vannak ménesei, gulyái, nyájai, halászai, vadászai, méhészei, házépítői, molnárai, sószállítói, szűcsei, ötvösei. A király, ha nincs háborúja, állandóan utazik az országban, még pedig nagy kísérettel. Bejárja majorjait, birtokait, faluit. Ilyenkor adják át az ispánok a maguk pénzajándékát, ilyenkor tudja meg a király, hogyan áll a gazdasága, mi a nemesség panasza. Ez a királyi országjárás nagy gond az alattvalóknak; nemesek, főurak, főpapok és szerzetesházak egyaránt megérzik terhét. Egy királyi ebédre tizenkét ökröt, ezer kenyeret és négy hordó bort számítanak s mindezt az az alattvaló adja, akinél a király vendégképen megjelenik. Ezért tiltakoznak a nemesek annyira a király látogatásai ellen s azért ígéri II. Endre 1222-ben az aranybulla 3. pontjában: «Nem szállunk meg szabad emberek tanyáin, házaiban vagy falvaiban, hacsak nem hívnak».
Korlátlan hatalmú uralkodókkal bajos ujjat húzni. A királyok nemcsak az urakkal és parasztokkal bánnak el tetszésük szerint, hanem szembeszállnak az egyház félelmes hatalmával is. Püspököket, prépostokat, apátokat szeszélyük szerint neveznek ki és űznek el állásukból. Az ellenállókat megfenyítik. Mikor Imre király megtudja, hogy Boleszló váci püspök titokban egyetért lázadó öccsével, Endrével, ő maga lovagol Vácra, hogy megbüntesse az áruló főpapot. A kincstár kulcsát követeli a püspöktől, de Boleszló tiltakozik az erőszak ellen, az oltárhoz menekül, papjai köréje csoportosulnak s könnyes szemmel könyörögnek Isten segítségéért. A király haragra lobban, az oltárhoz rohan, megragadja a püspököt, Boleszló ellenszegül, el is esik az oltár lépcsőjén, Imre azonban tovább hurcolja, vitézei közé löki, ezek megfogják, a templomból kitaszítják. Most feltörik a sekrestye ajtaját s a király csakugyan megtalálja a kincstárban a gyanús leveleket. A püspök tiltakozik a szentségtörés miatt, de a felbőszült uralkodó azzal fenyegetődzik, hogy kitolatja a szemét mindazoknak, akik erről az esetről hírt visznek a külföldre.
Az egyházi férfiak és a világi emberek műveltsége közt nagy a különbség. A magyar nemes elégnek tartja, ha jól forgatja a kardot s még a leggazdagabb földbirtokos is minden szellemi foglalkozás nélkül él házában családjával együtt. Egyedül templomában és papjától hall vallásos tanításokat. Eléggé alacsony a papok műveltsége is, bár egy részük nemcsak a szertartások elvégzéséhez ért, hanem latinul is tud s jártas a hittudományban. A papságra készülő ifjakat vagy a püspökök és kanonoki testületek káptalani iskoláiban vagy a szerzetesrendek kolostori iskoláiban tanítják. Ezek az iskolák az egész középkoron keresztül lényegileg azonos képet mutatnak. A tanulók néhány évig a latin olvasást gyakorolják, azután az írásra mennek át, még pedig a régi római minta szerint táblára kent viaszba írnak hegyes íróvesszővel s aki viaszba már tud írni, nádtollat vagy lúdtollat kap. Az elemi tanulmányok befejezése után a középfokú oktatás – a septem artes liberales, azaz a hét szabad mesterség – következik. Ez a tanfolyam körülbelül nyolc évre terjed és két részre oszlik: a triviumra és quadriviumra. Alapvető tárgyul tekintik a trivium első részét, a grammatikát azaz a nyelvtant. Ezzel foglalkoznak legtovább, hogy a latin nyelvet szóban és írásban minél tökéletesebben elsajátítsák. A trivium második tárgya a retorika azaz a szónoklattan. Itt megismerkednek a szónoki beszéd fő szabályaival, leveleket írnak, okiratokat fogalmaznak, történeti és jogi ismereteket szereznek. A trivium tanulását a dialektika azaz a vitatkozástan zárja be. Ennek keretében logikai eszmecserék folynak, főként a hittudományi ismeretek kedvéért. Tankönyveik: Aristoteles, Cicero. Vergilius, Ovidius, Donatus, Boethius és több neves középkori paptanár latin iskolakönyvei. A trivium bevégeztével a jelesebb tanulók a quadrivium tárgyköréhez fognak Az aritmetikával azaz a számtannal kezdik s az alapműveleteken kívül az egyházi naptár készítésével foglalkoznak. A kalendárium ismeretének fontossága hozza magával az astronomia azaz a csillagászat tanítását. A musicát azaz a zenét szintén a számtan egyik ágának tekintik. A geometriát azaz a mértant hasonlóan, bár e tárgy helyett inkább természetrajzzal kapcsolt földrajzot tanulnak.
A papok közül néhányan külföldre mennek tanulni. III. Béla király korában egy Betlehem nevű magyar ifjú Párisban tanul, ott is hal meg s a szomorú esetről a párisi Szent Genoveva monostor apátja értesíti a magyar királyt. Az elhúnyt magyar ifjú szülei Párisban gondosan nyomoztatnak abban az irányban, nem tartozott-e fiuk valakinek, de a fiatalember után nem maradt adósság. Ekkor a szülők ezüstöt és aranyat, zászlót és misemondó ruhát és egy fehér lovat ajándékoznak a párisi monostornak.
A hívők kegyeletének sok szép megnyilatkozása maradt ebből a századból is. Az egyház oltárához sokan járulnak adományaikkal lelkük üdvösségéért. Nemcsak a gazdagabb nemes urak, hanem a vallásos nemes asszonyok is gazdag örökségeket juttatnak a kolostoroknak. Margit úrnő 1152-ben az ország főembereinek beleegyezésével ezer mise végzésére hét márka súlyú aranyláncot ad a pannonhalmi apátnak s prémeket juttat a szerzeteseknek; a kolostor két családot kap tőle egy-egy ekefölddel, nyolc ökörrel, tíz tehénnel, száz juhval; különböző családok terhére évi szolgálmányokat ír elő, hogy erősítse az egyházat és megbecsülje a bencésrendet. Egy András nevű remete, egykor veszprémi prépost, a király engedélyével négy somogyi falut és számos munkáskezet hagy Szent Márton bencés monostorának. Ugyancsak a pannonhalmi bencésekre gondol Adalbert úr 1050 körül, mikor II. Géza király megbízásából követségbe indul a sziciliai királyhoz. Négy pusztáján kívül valamennyi könyvét a pannonhalmi monostorra hagyományozza, azon esetre, ha útközben meghalna. Mikor Hoda úr 1186-ban megbetegszik s halálos ágyán maga III. Béla király is meglátogatja, lelki üdvéért birtokot adományoz a pannonhalmi kolostornak, magát a szerzetesek imáiba ajánlja s felszabadítja néhány rabszolgáját. Ehhez hasonló módon és egyre növekedő áldozatkészséggel folynak az adományok a következő századokban is: így alakul ki a világi nagybirtok mellett az egyházi nagyvagyon.
Irodalom. – Kerékgyártó Árpád: A műveltség fejlődése Magyarországon. Budapest, 1876. – Salamon Ferenc: Budapest története. Három kötet. Budapest, 1878–1885. – Wertner Mór: Az Árpádok családi története. Temesvár, 1892. – Ortvay Tivadar: Pozsony város története. Három kötet. Pozsony, 1892–1900. – Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Két kötet. Budapest, 1893. – Békefi Remig szerkesztésében: Emlékkönyv, melyet Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére közrebocsát a hazai ciszterci-rend. Budapest, 1896. – Márkus Dezső szerkesztésében: Magyar törvénytár. I. köt. Budapest, 1899. – Forster Gyula szerkesztésében: III. Béla emlékezete. Budapest, 1900. – Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Négy kötet. Budapest, 1900–1903. – Erdélyi László és Sörös Pongrác szerkesztésében: A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. Tizenkét kötet. Budapest, 1902–1916. – Forster Gyula: Magyarország műemlékei. Három kötet. Budapest, 1905–1913. – Békefi Remig: A népoktatás története Magyarországon 1540-ig. Budapest, 1906. – Timon Ákos: Magyar alkotmány- és jogtörténet. 3. kiad. Budapest 1906. – Békefi Remig: A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig. Budapest, 1910. – Marczali Henrik: Magyarország története. Budapest, 1911. – Erdélyi László: Magyar művelődéstörténet. Két kötet. Kolozsvár, 1915–1919. – Karácsonyi János Magyarország egyháztörténete. 2. kiad. Nagyvárad, 1915. – Hajnal István: Irástörténet az írásbeliség felújulása korából. Budapest, 1921. – Erdélyi László: Árpádkor. Budapest, 1922. – Hóman Bálint: Magyar történet. I. köt. Budapest, 1929.
