SZÓRVÁNY NYELVEMLÉKEK.
SZÓRVÁNY NYELVEMLÉKEK.
A TIZENEGYEDIK és tizenkettedik századból a korunkra jutott latinyelvü oklevelek száma nem nagy, de a XIII. századból már ezrével maradtak fenn az oklevelek. A latin fogalmazás munkáját a királyi kancellária gondosan végezte. II. Endre király korától kezdve a királyi kancellári címet az ország első főpapjai viselték, de ők csak névleges fejei voltak a hivatalnak, míg a tényleges vezetés gondja az alkancellár vállaira nehezedett. Az alkancellár is előkelő állású pap volt: püspök vagy prépost. Ilyen módon a hajdani kevésmunkájú kancellárt vagy nótáriust, aki III. Béla király koráig maga fogalmazta és írta az oklevelet, rendes udvari papi személyzet váltotta fel. Az írásbeliség egyre jobban terjedt. A legelőkelőbb és leggazdagabb világi urak sem tudtak ugyan írni – az ilyesmi nagy ritkaság volt – de a főpapi udvarokban, kanonoki testületekben és szerzetesi házakban gondosan feljegyezték a földbirtokokra és adományokra vonatkozó fontosabb jogi megállapodásokat.
A pannonhalmi szentbenedekrendi főapátság levéltárában ma is megvan a Liber ruber azaz a Vörös könyv: egy nagyértékü kéziratsorozat, mely az 1001–1240. év közötti időszakból megőrizte a pannonhalmi monostorra vonatkozó királyi diplomák és pápai bullák másolatait. (Liber Ruber seu Chartarium Archivi Monasterii S. Martini de S. Monte Pannoniae ord. S. Benedicti.) Ebben a mintaszerű gyüjteményben hatvankét oklevél másolata foglal helyet. A legszebb középkori kéziratok egyike, szövege mintha nyomtatva volna, kezdőbetűit ékesen megrajzolt színes díszítések körítik. Művészi készségű szerzetes másolta mind a százötvenkét lapját a XIII. század első felében. Munkájával több olyan értékes okiratot is megőrzött, amelyeknek eredetije ma már nincs meg. Árpádkori kolostoraink műveltségi állapotára ez a gyönyörű írásos emlék fölötte kedvező fényt vet.
Értékes kútfőmaradvány: a Váradi regestrum. A váradi káptalan előtt II. Endre király uralkodása idején végbement tüzesvaspróbák leírását tartalmazza, tehát valóságos törvényszéki iratgyüjtemény a XIII. század elejéről. Ebből a latinnyelvű regestrumból azaz jegyzőkönyvből sok tanulságot meríthetünk a tatárjárás előtti Magyarország belső állapotára nézve. Az akkori bírák egyes kétes esetekben a pereskedő felek egyikét, rendszerint a vádlottat, poroszló kíséretében a biharmegyei Váradra küldötték s itt a káptalan megejtette vele az istenítéletet. A szerencsétlen ember kezét bekötözték, a kötést lepecsételték, őt magát három napig kenyéren vízen böjtöltették, meggyóntatták. Három nap eltelte után a templom előtt lobogó tűzben vasat izzítottak, a kötést leoldozták, a tüzes vasat a magát ártatlannak valló ember markába nyomták, ezt a vádlott a templomig vitte, ott kezét újra jól bekötötték s ha három nap mulva nem volt rajta égési seb, ártatlannak nyilvánították, ellenkező esetben bűnösnek mondották ki s a poroszlóval vissza vezettették bírájához a büntetés kiszabása végett. A reánk maradt aktagyüjtemény 389 jogesetet foglal magában. Nagy részüket Ányos mester – Anianus váradi olvasókanonok és káptalani jegyző – szedte írásba.
Mindezekben az okleveles és jegyzőkönyves emlékekben számos magyar szó és rövidebb kifejezés fordul elő. A latin szövegek különösen a személynevekre és helynevekre nézve őriztek meg értékes nyelvi adatokat.
Kiadások. – A váradi káptalan istenítéleteinek ma már nyomtalanul eltűnt jegyzőkönyvét először Martinuzzi György, Erdély kormányzója, adta ki: Ritus explorandae veritatis. Kolozsvár, 1550. – Másodszor Bél Mátyás: Adparatus ad historiam Hungariae. Pozsony, 1735. – Harmadszor Endlicher István: Rerum Hungaricarum monumenta Arpadiana. Sangalli, 1849. – Negyedszer Kandra Kabos a latin szöveg magyar fordításával: A váradi regestrum. Budapest, 1898. – Ötödször Karácsonyi János és Borovszky Samu az editio princeps hasonmásával: Az időrendbe szedett váradi tüzesvaspróbalajstrom. Az 1550-iki kiadás hű másával együtt. Budapest, 1903.
Irodalom. – Vajda Gyula: A váradi regestrum. Budapest, 1880. – Fejérpataky László: A királyi kancellária az Árpádok korában. Budapest, 1885. – Erdélyi László szerkesztésében: A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. I. köt. Budapest, 1902. – Hajnal István: IV. Béla király kancelláriájáról. Budapest, 1914. – U. az: Irástörténet az írásbeliség felújulása korából. Budapest, 1921. – Jakubovich Emil és Pais Dezső: Ómagyar olvasókönyv. Pécs, 1929.
