MAGYAR SZENTEK LEGENDÁINAK FORDÍTÁSAI.
MAGYAR SZENTEK LEGENDÁINAK FORDÍTÁSAI.
A MAGYAR nemzet csendes hitbuzgósága össze sem hasonlítható a katolikus nyugat népeinek vallásos rajongásával, de azért a magyarság is meghozta, áldozatát, a maga szentjeinek tetteivel és csodáival, egyháza oltárára. A magyar szentek az árpádházi királyi család tagjai közül valók. Latinul írott legendáikat a középkor vége felé magyarra is lefordították.
A Szent István-legendában a magyarok első királyának életrajzát olvassuk. Nagyjában ugyanazokat az adatokat őrizte meg, amelyek a magyarországi középkori latin krónikákban is megtalálhatók. Legjobban a következő részlet mutatja benne a középkori jámbor képzelet legendaépítő munkáját. Szent István király egy szegényt sem bocsátott el alamizsna nélkül és erszényét mindig aranyforintokkal megrakva hordozta. Történt pedig, hogy egy éjjel felkelt, pénzével a szegények közé ment, ezek rárohantak s nemcsak pénzét vitték el, hanem szakállát is kiszaggatták. A király nem lobbant haragra, sőt hálát adott meggyalázásáért és sírva esedezett, hogy Isten az örök boldogsággal fizessen meg neki kiszaggatott szakálláért. «Nagy eremmel és hálá adással az édes teremtő Úr Istennek szent szileje képe elejben méne és térdre esvén monda nagy felszóval és sírással: Ó mennyei dicsőségnek királné asszonya és énnekem, ime kit te királlyá tettél, az te vitézed, minemő tisztösséggel illeték. Ha ellenségem tötte volna rajtam, hát te szent segedelmeddel megállanám bosszúmat. De ezt kivánom énnekem az erek boldogságban megfizetni Idvezejténknek mondása szerént: Te fejetöknek egy hajszála sem vész el. Hogy ezenképpen imádságát elvégezte volna, az szent királ szívében megvigasztaltaték asszonyunk Máriától és nagy hálá adással házában méne.»
A Szent Imre-legenda Szent István király fiának, Szent Imre hercegnek, életéről szól. Ebben a rövid vázlatban sincsenek lendületesebb helyek. A névtelen legendaíró a közismert latin forrásokból szedegette össze adatait. Jellemző részlete a Konrád vitéz feloldozásáról szóló történet. Konrád olyan nagy bűnös volt, hogy mikor meggyónt, a római pápa külön penitenciát szabott rá: egy levélbe beleírta bűneit s meghagyta neki, hogy bilincseket rakva kezére, mindaddig járja a búcsújáróhelyeket és a szentek ereklyéit, míg bilincseit el nem veszti s a levélből el nem tűnnek a beírt bűnök. A vitéz bejárta a félvilágot, de sehol sem nyert irgalmat. Végre elérkezett Szent István sírjához. Mikor elszunnyadt, megjelent előtte Szent István és kijelentette, hogy az ő érdemei csekélyek felmentésére, de menjen el fia koporsójához és őt kérje. Konrád engedelmeskedett és Szent Imre koporsója előtt megtörtént a csoda. A bilincsek nagy csattanással leszakadoztak Konrád kezéről. «Azt hallván kedég az sok népek, mind egyházi népek, mind parasztok oda futamának csodára, mi dolog volna. Az szegén ember kedég mind voltaképpen kijelenté őelőttök megmutatván az pápa levelét es kiben bínei valának megírván, de csak egy betőt sem találának meg benne. Ottan mind kik ott valának nagy dícséretöt és hálát adának rajta Úr Istennek és szíz Szent Imre confessornak. Mi es mind ezeknek utána teljes bizodalommal folyamván szíz Szent Imrének nagy érdemes voltához, kérjek, imádjon mi bíneinkért, nyerjen malasztot, békességet mi életönkben és halálunknak utána az erek életnek szent országát. Amen.»
A Szent Gellért-legenda Szent Imre herceg nevelőjének, az olasz eredetű csanádi püspöknek, életrajzi adatait szedte ki a régebbi latin életírásból. Megemlíti származását, kolostori életét, Magyarországba való jövetelét, Szent István király udvarában viselt nevelői tisztét, bakonybéli remeteségét, csanádi püspökségét, bátor fellépését Aba Sámuel király ellen, vértanui halálát a Duna vize mellett, temetését a csanádi egyházmegyében. «Kinek szent érdeme miatt mennyé számtalan irgalmakat, jegyöket, csodákat tett Úr Isten, kik őhozjá folyamtanak ő szükségekben, késő volna mind előszámlálni. Ez nemes drágalátus szent confessor és mártir támada Magyarországban, ki méltán mondatik magyar népnek szent atyjának, országnak jeles ótalma és pispeköknek tiköre, kihez hasonlatus őutána nem igen támadott ez szegény Magyarországban. Kinek szent érdeme miatt Úr Isten tégyen irgalmat, kegyelmet mind életönkben, mind halálunknak idején. Amen.»
A középkori magyarok a magyar szentek közül Szent László királyt szerették legjobban, mert harcias erényeivel ő állt legközelebb nemzete szívéhez. A Szent László-legendában több olyan részlet van, mely a középkori latin krónikákban nem fordul elő. Ezek a jámbor elbeszélések szembetűnően mutatják, mennyire gyönyörködtek a hős uralkodó kegyes cselekedeteiben a legendaszerző szerzetesek. Rövid ez a legenda is, de szelleme inkább középkori, mint a magyar szentekről szóló többi magyarországi legendáké. Azokban a csodás elem alárendelt szerepet játszik, míg Szent László vallásos történetébe erősen beleszövődik az égi gondviselés. Mikor Salamon, a trónjáról elűzött magyar király, Pozsony falai alatt szembeszállt vele, megdöbbenve látta, hogy ellenfelének feje felett szent angyalok lebegnek, tüzes tőröket tartanak kezükben és úgy oltalmazzák Isten kedves emberét. Salamon megrettent s felfutott a pozsonyi várba vitézei közé. «Mondának a vitézek: Uram, mit futsz? Lám, nem szoktál te egy, kettő avagy három előtt elfutni. Kiknek felele Tudjátok, hogy emberek előtt nem futok. De ez nem ember, mert tüzes angyalok oltalmazzák őtet.» Szent László imádságaihoz, harcaihoz, pénzéhez, kútjához, kocsijához, lovához, barmaihoz, füvéhez és koporsójához csodás esetek fűződtek. Méltán jegyezte fel az életszentségében gyönyörködő névtelen barát, hogy a kegyes királynak halálán milyen nagy siralom támadt. Három esztendeig sem nem láttak, sem nem hallottak táncjárást és vigasságot Magyarországon. A kegyes király még ő életében meghagyta vala, hogy Bihar Váraddá vinnék temetni ő testét halála után. Az magyarországi fejedelmek kedég látván az időnek alkalmotlan és messze voltát, félének rajta, hogy a szent kegyes királ testének romlása ne lenne az nagy buzgó hőségnek miatta, tanáccsal élvén közelségnek okáért térének Fejérvár felé, hol ott az szent királok teste nyugoszik vala. És mikoron az szálláson elnyugodtak volna, nem aluszik vala az Úr Isten… Kelének fel reggel, hogy tovább mennének, láták hát, hogy nincsen ott az szekér, sem az szent test. Megszomorodának rajta és futosván tétova és kérdözködvén ha ki látta vóna, de mikoron Várad felé tértenek vóna, láták hát minden emberi segedelem nélkil Várad felé mégyen az szent test mind szekerestől. Látván az nagy isteni csodát, dícsérék Ur Istent».
Igazi középkori nő a hőse a Szent Erzsébet-legendának. Magyarországi. Szent Erzsébet II. Endre királynak volt a leánya, felserdülve, nőül ment egy német fejedelemhez, de férje elveszett az egyik szentföldi hadjáratban s a támasz nélkül maradt fejedelemasszony sok sanyargatást szenvedett. A magyar királyi vérből származó, alázatoslelkű hitvalló szenvedései felkeltették a külföldi legendaíró-szerzetesek figyelmét. Szent Erzsébet élete belekerült Voragoi Jakab püspök Legenda Aureájába, ennek szövegét használta forrásul Temesvári Pelbárt s az ő munkáiból jutott át a legenda, magyar fordításban, középkori kódexeinkbe. Szent Erzsébet iszonyodott minden világi hivalkodástól, a templomokat azonban buzgón látogatta, a szegényeknek gondját viselte. Történt egy napon, mikor nagy hideg volt, hogy titokban ételmaradékokat vitt a vár kapuja elé a szegényeknek. Atyja kérdőre vonta, hova siet s az ártatlan leány nagy zavarában azt vallotta, hogy rózsát visz kebelében. S csakugyan, az étel maradék helyén rózsák virágzottak. «Ó nagy ártatlanság, ó szeplőtelenségnek halhatatlan malasztja! Ime, az áldott mennyei király nem hagyá az ő szerelmes szolgálóleánya beszédét hamisságban.» Krisztusnak ez az ájtatos szolgálóleánya nagy keserűséggel látta később, hogy nem maradhat meg a szent szűzességben. Férjhez adták Thüringia hercegéhez. Mikor özvegységre jutott, akkor is ritka példáját adta keresztényi alázatosságának. Gonosz szomszédok támadtak rá, kikergették jószágából és megtiltották, hogy valaki befogadja. A szegény fejedelemasszony egy sertésakolba szorult, hálát adván Istennek nyomorúságáért. Később egy kolostor falai között talált menedéket. «És mikoron elközelgetne az végső óra, esmég neki jelenék az kegyes Jézus mondván: Jöjj el immáran én szerelmes jegyösöm az tenéked megszereztetött dicsőséges lakodalomba! Azonközbe fordojtá fejét az fal felé, hol ott fekszik vala és kezde imádkozni nagy édességgel. Ime azonközbe egy igen szép mennyei madárka elejbe jeve és kezde elette nagy szép édes éneklést tenni, hogy hozzája képöst Szent Erséböt es kezde énekleni… És elnyugovék Úr Istenben. Ime azonnal nagy szép mennyei illat ité meg az házat és az szent test mint az balsamom olyanná lén. És negyed napiglan eltemetetlen hagyák éjjel és nappal édesködvén az szép illatban. És mikoron az szentegyházhoz vitték volna, nagy sokaságú madarak jevének az szentegyházra, kit soha annak elétte nem láttanak vala, nagy csodálatus szép édes éneklést tevén. Mely órában kedég az bódog lélek testétől elválék, hallattaték nagy édességgel énekleni az responsoriomot regnum mundi. Lén kedég temetése németországbeli Markburban, mikoron írnának Úr Fiú sziletetnek utána ezerkétszázharmincegy esztendőben, dícsértetvén mind ez ideiglen nagy sok jegyekkel, csoda tételekkel, irgalom tételekkel Úr Istennek neve dícséretire ez ő nagy szentséges voltának méltó emléközetire, kinek szent érdeme légyen mi bíneinknek bocsánatja, malasztnak nyerése és az erek dicsőségnek jutalma. Amen.»
Kiadások. – A magyar szentek legendáit a kartauzi kézből eredő Érdy-kódex őrizte meg. A Nyelvemléktár kiadásában az István-legenda 9, az Imre-legenda 4, a Gellért-legenda 3, a László-legenda 14, az Erzsébet-legenda 12 lapra terjed. – Toldy Ferenc: Magyar szentek legendái a Kartauzi Névtelentől. Az eredeti kódexből bevezetéssel és nyelvjegyzetekkel. Pest, 1859. – Volf György: Nyelvemléktár. V–VI. köt. Érdy-kódex. Budapest, 1876. – Vincze József szemelvényes gyüjteménye: Magyar szentek legendái. Budapest, 1905.
Irodalom. – Az említett szövegkiadásokkal kapcsolatos magyarázatokon kívül Toldy Ferenc: Az ó- s középkori magyar nemzeti irodalom története. II. köt. 3. kiad. Pest, 1861. – Zolnai Gyula Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest, 1894. – Lábán Antal: Az Árpádházi Szent Erzsébet-legendák irodalmunkban. Budapest, 1907. – Barcza Imre: Szent Erzsébet irodalma. Budapest, 1907. – Karl Lajos: Árpádházi Szent Erzsébet. Ethnographia. 1908. évf. – Timár Kálmán: Árpádházi Szent Erzsébet látomásai. Religio, 1909. évf. U. az: Árpádházi Szent Erzsébet legendájához. Ethnographia. 1910. évf. – Szilárd Leó: Szent László a régi magyar irodalomban. Keszthelyi premontrei gimnázium értesítője. 1914. – Erdélyi László: Magyar művelődéstörténet. Kolozsvár, 1918. – Timár Kálmán: Adalékok kódexeink forrásaihoz. Irodalomtörténeti Közlemények. 1926. évf. – Horváth Cyrill: Szent László-legendáink eredetéről. Budapest, 1928.
