A MAGYAR IRODALOM A KÖZÉPKORBAN.
A MAGYAR IRODALOM A KÖZÉPKORBAN.
A MAGYAR NEMZET a Krisztus születése utáni IX. század végén foglalta el mai hazáját, száz év mulva kereszténnyé lett, a XI. század elején már királya volt. Államalapítása nem vált az európai civilizáció fejlődésének kárára. Történetével megcáfolta azt a vélekedést, hogy a turáni eredetű népek csak a hadiéletre alkalmasak s szellemük a föld porán túl alig emelkedik.
A magyaroknak feltűnő kulturális fejlődését természetes tehetségükön kívül elsősorban az indogermán népekkel történt szerencsés vérvegyülése mozdította elő. Erejük és okosságuk gyűlöletessé tette őket hatalomra vágyó szomszédjaik szemében, annál szívesebben csatlakoztak hozzájuk azok a germánok, románok és szlávok, akik a harci erényeket és nagylelkű jellemvonásokat meg tudták becsülni. Amilyen kitartással verte vissza a magyarság a nemzeti függetlensége ellen intézett külföldi támadásokat, épen olyan lovagiassággal fogadta az országába költöző idegeneket.
Ha az irodalom ott kezdődik, ahol a művészet, akkor a magyarnyelvű írói törekvések aránylag későn indultak meg. Népköltészet és egyházi szónoklat már a XI. században volt, de a népköltés termékeiből egy sor sem maradt fenn magyar nyelven, az egyházi szónoklat alkotásai közül pedig csak a Halotti Beszédet ismerjük a XIII. századból. A Halotti Beszéd után a XIV. századból három összefüggő szövegű kisebb nyelvemlék jutott korunkra; a XV. század első feléből való a legrégibb magyarnyelvű írott könyv: Szent Ferenc élete; a XV. század második feléből a legrégibb magyar bibliafordítás. A magyar szerzetesek, amint a XVI. század első harmadának kódexeiből nyilvánvaló, buzgón fordítgatták latin kézirataikból a bibliai részleteket, legendákat, példákat, elmélkedéseket, imádságokat, tanításokat és prédikációkat. A prózai szövegek mellett a verses maradványok száma és terjedelme aránylag csekély.
A magyar irodalom történetében a középkor a fordítások kora. A szövegmaradványok bőven tájékoztatnak az akkori tanult emberek nyelvkészségéről, olvasmányairól, érdeklődéséről, látóköréről, világfelfogásáról; bepillantást nyujtanak a prózai stílus fejlődésébe; megvilágítják a verselés fejlődésének ösvényét. A prózai szövegek közül leginkábba Máriasiralmak vonják magukra a figyelmet; a verses szövegek közül a Katalin-legenda, a Szent László királyról való ének, a Mátyás király halálára írt elégia és Apáti Ferenc költeménye. A prózai stílus erővel teljes, a verselés gyönge.
Irodalom. – A magyar irodalom fejlődését áttekintő munkák felsorolása a bevezető szakaszokban. – Történeti érdeműek Pápay Sámuel (1808), Toldy Ferenc (1864), Beöthy Zsolt (1877) magyar irodalomtörténetei, továbbá a Beöthy Zsolt és Badics Ferenc által szerkesztett képes magyar irodalomtörténet (1895).
